A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

kikerülnek, s akik az oktatásban, tudományban, a párt- és kormányzati apparátusban egyaránt magas szintű teljesítményre képesek. 13. Az MSZMP partneri alapokon meg kívánja újítani kapcsolatait a Hazafias Népfronttal, a szak­szervezetekkel, a szövetkezeti mozgalommal és a nemzetiségi szövetségekkel. Fontosnak tekinti tagjai részvételét a független társadalmi mozgalmakban és szervezetekben. Arra törekszik, hogy javuljon kapcsolata a tömegkommunikációban dolgozókkal. Nagy jelentősé­get tulajdonít az új tájékoztatási törvénynek, amely hozzájárulhat a jelenlegi átmeneti állapotok mi­előbbi felszámolásához a tájékoztatás nemzeti intézményeiben, és segíti a szakmai s etikai követelmé­nyek érvényesülését. Az MSZMP minden rendelkezésére álló eszközzel támogatja a kormánynak az egész nemzet szá­mára fontos távlati célok elérésére irányuló munkáját. A békés átmenettel kapcsolatos törvények elfo­gadtatásáért pártunk latba veti befolyását, és kész fellépni képviselőinek védelmében. 14. Az MSZMP választási szövetséget ajánl minden olyan progresszív programmal rendelkező pártnak és mozgalomnak, amely nem téveszti szem elől nemzetközi kötelezettségeinket, tartózkodik a szociális és nacionalista demagógiától, a kommunistaellenességtől. A szabad választások után — az eredményektől függően — készek vagyunk nemzeti egységkormányt alakítani. 15. Pártunk síkraszáll a nyitott külpolitika folytatása, jogos nemzeti érdekeink következetes képvi­selete mellett. Intenzívebbé tesszük pártkapcsolatainkat a szocialista országokhoz fűződő viszonyunk javítása érdekében. Tovább ápoljuk a nemzetközi baloldallal kialakult sok évtizedes együttműködést. A többpártrendszer körülményei között is harcolunk azért, hogy a napi belpolitikai küzdelmek ne ve­szélyeztessék kiszámítható és tekintélyt szerzett külpolitikánkat. 16. Az MSZMP felhívással fordul tagságához és szervezeteihez, hogy a megújulás jegyében indít­sanak tagszervező kampányt és összpontosítsák erejüket a köztársasági elnökválasztásra. Számítunk mindazoknak a csatlakozására és támogatására, akik a békés átmenetet, a modernizációt a társadalom alapvető tömegei, a bérből és fizetésből élők, a szövetkezeti dolgozók távlati és alapvető érdekeivel összhangban a demokratikus szocializmus elveinek jegyében kívánják megvalósítani. A magyar nép azt elmúlt évtizedekben jelentőset alkotott. Az MSZMP azokhoz fordul, akik reáli­san értékelik, s féltik mindazt, amit elértünk: a nehéz munkával megszerzett javakat, családjaink, gyermekeink biztonságát. A biztos jövő ma Magyarországon nem képzelhető el az MSZMP nélkül. A párt tenni akar a társadalmi béke, a nemzeti felemelkedés érdekében. 3. sz. függelék Grósz Károly [s. k. aláírás] KB/178. AZ MSZMP PROGRAMNYILATKOZATA (Tervezet) 1. A 80-as évek végének történelmi fordulópontján hazánk politikai helyzete gyökeresen megválto­zott. Lehetővé vált a nemzeti érdekeknek megfelelő új politika érvényesítése, a szocializmus demok­ratikus modelljének kialakítása. Pártunk évtizedek óta — hol nyíltan, hol búvópatakként — létező re­formerői a reformokban érdekelt más hazai erők színre lépésétől és a külső változásoktól is serkentve, megnyitották az utat az államszocializmusból a demokratikus szocializmusba való békés átmenethez. Alapvetően e kezdeményezéseknek köszönhető, hogy Magyarország többpártrendszerre épülő jogál­lam lesz, ahol a hatalom forrása a nép szabad választásokon kifejeződő akarata, s a nemzet ellenőriz­heti a hatalom működését. 2. Ilyen helyzetben minden politikai mozgalom átértékeli programját, vagy új programmal áll elő. Pártunknak is újra meg kell határoznia, újra fel kell építenie önmagát. E programnyilatkozat vezérfo­nal mindazok számára, akik hozzánk csatlakozva keresik a társadalom jobbításának útját. Nyilatkoza­tunkban átfogóan, a társadalom nagy kérdéseire összpontosítva, korszakos távlatokban gondolkodva közelítjük meg a problémákat. Állásfoglalásaink nem helyettesítik a kidolgozottabb részprogramo­1831

Next

/
Thumbnails
Contents