A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

Elsősorban a fiatalabb korosztályhoz tartozó pártaktíva és értelmiségiek számára 1988 végére sem látszottak a középszintű pártvezetés lépésváltásának jelei. Az időszerűvé vált nemzedékváltás, a pártállam lebontásának, a párt strukturális reformjának elodázása miatt fokozatosan egymásra találtak és megszerveződtek azok az erők, amelyek már a gyökeres modellváltásra irányították figyelmüket, és tevőleges szerepet kívántak betölteni a párt politikájának alakításában. Mindez érzékelhetővé vált a megyei pártértekezleteken, a platformok kialakulásában. 11. Az ellenzék látványos előretörése 1988 őszétől tapasztalható. Az értelmiség egy részének korábban a kulturális szférára korlátozott elégedetlensége elemi erővel árasztotta el a tömegtájékoztatást, ily módon öltve közvetlen politikai formát. E folyamatot gyorsították sokáig tabuként kezelt kérdések, a nemzeti, nemzetiségi problémák, a környezetvédelem visszásságai; mindez támadási felületet nyújtott az MSZMP-vel szemben. A pártvezetés az ellenzéki szervezetek megjelenésére helyesen, nem a régi, adminisztratív módszerekkel reagált, hanem megkísérelte, hogy politikai eszközöket találjon. A szocialista pluralizmus koncepcióját elfogadó egyesülési törvény napirendre kerülésével azonban az ellenzék legális politikai szerveződési lehetőségei is megteremtődtek. A Központi Bizottság 1989. február 10—11-ei ülése fordulatot hozott azáltal, hogy — elhárítva az MSZMP szakadásának veszélyét — a többpártrendszer elfogadásának kinyilvánításával a modellváltás útjára lépett. A háromoldalú politikai egyeztető tárgyalások megkezdésével nagymértékben felgyorsította az események menetét. A közmegegyezés érdekében vállalt kötelezettségek azonban mindinkább feszültségforrássá váltak a párt, a kormány és az országgyűlés kapcsolatában. 12. 1989 tavaszának fejleménye, hogy a politikai élet új lehetőségei radikálisabb magatartásra ösztönözték a gazdasági szférákhoz kötődő társadalmi csoportokat. A súlyosbodó gondok között vergődő kormány gazdaságpolitikai mozgástere nem bővült, miközben a munkavállalók különböző csoportjait képviselő szakszervezetek, az agrárszektor, a vállalkozók, az infrastrukturális ágazatokban dolgozók mind határozottabb követeléseket fogalmaztak meg. 13. A februári KB-ülés után rendkívüli módon felgyorsult események, a változatlanul éles belső viták következtében a nyár elejére a párt legfelsőbb vezetése gyakorlatilag szétzilálódott, az áprilisi újrarendezési kísérlet láthatóan nem sikerült. A párttagság a tömegtájékoztatáson keresztül ránehezedő nyomás alatt tehetetlenül szemlélte a válság elmélyülését. Az egyes áramlatok elkülönülése folytatódott, ezek törekedtek a maguk számára vezetőket találni, ami azáltal vált teljessé, hogy a párt vezetői is mindinkább besorolták magukat az egyes irányzatokba. Sokasodtak a frakciós jellegű tevékenységek. A júniusi KB-ülés előtt kézzelfogható közelségbe került a pártszakadás. A pártelnökség és a Politikai Intéző Bizottság létrehozatala a Központi Bizottság reformelkötelezettségét és kompromisszumkészségét egyaránt demonstrálta. A kompromisszum azonban radikalizálta a párt szélsőségeseit. n. Belpolitikai erőviszonyaink, pártunk állapota 1. A párt jelenlegi helyzetét döntő mértékben meghatározza, hogy az MSZMP vezetése ma lényegében nem irányítja a pártot, tekintélye nagymértékben csökkent, működését általános bizalmatlanság övezi, sem a tagság többsége, sem az „irányzatok" nem tartják kielégítőnek tevékenységét, összetételét. Ebből is fakadnak azok a szervezeti jellegű követelések, amelyek a párt teljes decentralizálását hirdetik, a vezetéstől való függetlenség kivívását célozzák. A párt taglétszáma meghaladja a 720 000 főt, ami az egy évvel ezelőttinél kb. 10 százalékkal kevesebb. 1989 első félévében mintegy 37 000-en léptek ki, egyre többen bevallottan politikai okokból. Földcsuszamlásról azonban nem beszélhetünk: a tagság többsége, különböző okokból, kitart a párt mellett. Több aggodalomra ad okot, hogy a kilépők többsége munkás, fizikai dolgozó; visszatetszést kelt azoknak a vezetőknek a magatartása, akik most hagyják el a pártot. A kedvezőtlen irányzatot erősíti, hogy rendkívül kevesen lépnek be a pártba, és köztük is nagyon kevés a fiatal. A múlt újraértékeléséből, a válságért érzett felelősségből eredő morális nyomás — amelyet az ellenzéki propaganda felerősít — nehezen viselhető el a párttagság számára. Emellett többségük ugyanolyan megélhetésiszociális gondokkal küszködik, mint az egész társadalom. A pártapparátus, miután elveszítette a politikaformálásban betöltött, korábbi szerepét, az elmúlt másfél évben megroppant: felső irányítás nélkül maradt, alulról és kívülről pedig erőteljes — egzisztenciáját is fenyegető — támadások érték. 1989-ben eddig 20 százalékot meghaladóan csökkent a létszám. Sok felkészült, képzett, fiatal munkatárs cserél munkahelyet. A döntés-előkészítés, a választási 1826