A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

erősítése. Ebben kitüntetett szerepet szántunk az alkotmányozási folyamatnak. Alapos szakértői előkészítés után nemzetközi elismerést is kiváltó alkotmánykoncepció készült, melyre bízvást építhetők a jogállamiság intézményi keretei. A hatalmi ágak megosztását valló szabályozási elgondolásban körvonalazódnak a politikai pluralizmus működési feltételei; új, korszerű állami intézményeket (köztársasági elnök, alkotmánybíráskodás stb.) dolgoztunk ki. A nemzetközi egyezségokmányokkal összhangban újrafogalmaztuk az emberi és állampolgári jogokat. A párt és az állam szétválasztása érdekében több fontos lépést tettünk, melyek közös indítéka az állami szervek önállóságának megteremtése, a párt valódi politikai mozgalommá tétele volt. Fontos döntéseket hoztunk a párt hatalmi monopóliumának korlátozásáról szólva, lényegében az egypártrendszer keretei között képzeltük el a politikai rendszer demokratizálását. 6. Az MSZMP vezetése cselekvési terét próbálta tágítani a múlt kritikus, a korábbi hibáktól való elhatárolódásra módot adó értékelésével és egy új, korszerű szocializmust hirdető, vonzó program megalkotásával. E feladattal több munkabizottságot bízott meg. A történelmi albizottság tanulmányának közzétételével közelebb kerültünk történelmi közelmúltunk reálisabb értékeléséhez. A történelmi viták azonban az időközben lényegesen megváltozott belpolitikai események hatására erősen telítődtek aktuálpolitikai tartalommal. A hiteles múltértékelés helyett mind gyakoribbá váltak az átértékelő kampányok, melyek a korábbi baloldali sematizmus hibáit ismétlik, csak éppen ellenkező előjellel. 7. 1988 májusa óta forradalminak nevezhető változások zajlanak a politikai nyilvánosság fórumain. A sajtóban, a könyvkiadásban lezajlott fordulatot a pártvezetés támogatta annak gyakorlati elismeréseként, hogy a politikai intézményrendszer demokratizálásának nélkülözhetetlen feltétele a politikai nyilvánosság és a tájékoztatás reformja. Megszűnt a tömegtájékoztatás közvetlen pártirányítása. E folyamattal párhuzamosan az új társadalmi szervezetek, pártok — a bázisteremtés természetes igényétől sarkallva — egyik legfontosabb törekvésüknek az országos nyilvánosságot, a tömegtájékoztatás fórumain való megjelenést tartják. A pártvezetést és a párttagság többségét egyaránt váratlanul érte e folyamat dinamizmusa. Különösen sok zavar forrása, hogy a tömegtájékoztatásban a pozitív, újító szándékú megnyilatkozások mellett egyre gyakoribbak a szélsőséges, nemegyszer nyíltan kommunistaellenes vélemények, melyek legtöbbször megválaszolatlanul maradnak. & A pártvezetés úgy ítélte meg, hogy a politizálási kényszer, valamint az alsó- és középszint megnövekedett önállósága nagymértékben növelni fogja a párttagság aktivitását. Ezt a várakozást az is erősítette, hogy az új pártvezetést is a tagság nyomására választották meg. A központi szervek, bízva a tagságban rejlő energiák felszabadulásában, lényegében nem avatkoztak be a közép- és alsószintű pártszervezetek életébe. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy nem nyújtottak segítséget az ott felgyülemlett problémák megoldásához. Sőt önkritikusan meg kell állapítanunk, hogy a politikai döntéseket ezután is a tagság érdemi részvétele nélkül hozták. így alsó- és középszinten a párt továbbra is inkább befelé fordult, főként személyi, hatalmi küzdelmekkel volt elfoglalva, ami azonban segítette a lejáratódott és a korrumpálódott vezetők eltávolítását. A megváltozott helyzet sajátos ellentmondása, hogy a vezetés és a tagság viszonyában a pozitív döntések, a gyökeres reformlépések is feszültségeket okoztak. Ezek a modellváltás folyamatában elkerülhetetlenek, de egyes politikai reformlépések felgyorsításával, a változtatások lökésszerű sorozatával kétségtelenül mi is fokoztuk az ellentéteket. Gyakran nem számoltunk azzal, hogy a megújulás, a reform üteme a párttagság jelentős részében a destabilizálódás érzetét kelti. Ily módon utólagosan is vállalható reformintézkedéseink is hozzájárultak a vezetés és a párttagság távolodásához, ami a taglétszám csökkenésében is kifejeződött. 9. A pártvezetés nemcsak a tagság cselekvőképességét illetően táplált illúziókat, hanem önmaga egységessége tekintetében is. Ez tapasztalható volt Bős—Nagymaros ügyében, 1956 és a Kádárkorszak megítélésében, a többpártrendszer kérdésében, a gazdasági és politikai folyamatok ütemét, irányát és egymáshoz való viszonyát illető véleménykülönbségekben. A fő problémát az okozta, hogy a viták nem a pártfórumokon, a vezető párttestületek ülésein folytak. Ha igen, akkor gyakran csak utólagos reagálásként a tömegtájékoztatásban megjelent üzenetekre adott válasz formájában. Ekkor már megmutatkozott, hogy a párt egyes vezetői között nem kielégítő az együttműködés, és a szolidaritás is gyakran hiányzik. Az MSZMP belső megosztottsága nem marad meg a felső vezetés szintjén. A modellváltás értelmezése, a reformlépések üteme megosztotta a pártaktívát és a párthoz közel álló erőket is. 10. Az önálló szerveződés útjára léptek a párton belül azok a politikai erők, amelyek nem fogadták el a politikai intézményrendszer radikális átalakítására, a piacgazdaság megteremtésére irányuló intézkedéseket. A szocializmus védelmét hangoztatva, támadták a Központi Bizottság politikai irányvonalát, hozzájárulva ezzel az MSZMP megújulása iránti bizalmatlanság fennmaradásához. 1825