A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

hozzászólókkal, akik a mai magyar belpolitikai viszonyokat lényegében összefoglalóan úgy jellemezték, hogy számos, külön-külön is súlyos probléma egymásra torlódott, és egyszerre vannak jelen azok a rendkívül súlyos gazdasági, szociális feszültségek, amelyekkel önmagunkban is szembe kell néznünk, és azok a politikai világjelenségek, amelyek egyebek mellett a Magyar Szocialista Munkáspárt jelenlegi helyzetét is jellemzik. Azokkal is egyetértek — és Grósz elvtárs előadói beszédéhez ilyen módon kapcsolódok is —, hogy most a KB ülésén a Magyar Szocialista Munkáspárt helyzetével célszerű mindenekelőtt foglalkozni. Ugyanakkor szeretnék itt egy egymondatos kitérőt tenni, én nem osztom azoknak a véleményét, akik a konkrét helyzettől függetlenül általában, és minden kérdés fölé helyezik a politikai^ intézményrendszer változásával, az átmenettel kapcsolatos kérdések megoldását. Én rögeszmeszerűen vallom, ha a gazdasági, szociális problémákra ugyanilyen súllyal nem helyezünk figyelmet, ha a gazdaság összeomlik, ha a gazdaság csődbe megy, akkor az egészen bizonyos, hogy a politikai intézményrendszerben eddig elért eredményeket is magával rántja, arról nem is beszélve, hogy milyen más egyéb következményekkel járhat. Tehát én azon a véleményen vagyok, hogy igenis, egyenlő súllyal kell kezelni ezeket a problémákat, de még egyszer mondom, a mai ülésen ezen a kérdéskörön belül feltétlenül egyetértek azzal, hogy most súllyal az MSZMP belső helyzetére fordítsuk a figyelmet. Nem akarok hosszadalmas elemzésekbe bonyolódni, nagyon röviden szeretném elmondani a véleményemet arról, hogy 1988 májusától napjainkig hogyan látom a párton belül, és bizonyos értelemben a párt környezetét adó társadalomban lejátszódó folyamatokat. Úgy gondolom, és megerősítem mindazok véleményét, akik hasonlóképpen látták, hogy rendkívül sok minden történt ebben a pártban, nagyon sok minden történt a magyar társadalomban, és 1988 májusától egy olyan mozgás, egy olyan változás, egy olyan pezsgés indult el, amire az azt megelőző néhány hónappal, vagy évvel nagyon sokan — azt hiszem — gondolni sem mertek. Ugyanakkor azokkal is egyetértek, aki úgy minősítik, hogy 1988 májusát követően az akkor eltelt jó néhány hónap az „elvesztegetett hónapok" és ,,a tétova lépések hónapjai" minősítést is kiérdemelhetik. Ennél lényegesen súlyosabb problémának és politikai szempontjából, a párt jelenlegi helyzete szempontjából lényegesen nagyobb súlyú problémának érzem, hogy az MSZMP az összes fontos társadalmi, politikai változást, vagy legalábbis ezek közül a legjelentősebbeket, tulajdonképpen politikai szempontból a lehető legrosszabb módon élte át, nem tudatosan előre látva és támogatva egy kibontakozó folyamatot, hanem tétovázva, körülményesen, nagyon sok esetben nyomásra cselekedve, az^z tulajdonképpen a ma nagyon is tiszteletre méltónak tekinthető eredeményeket is a párt nézőpontjából kudarcként megélve, és ez lényegében mind a mai napig rányomta bélyegét a Magyar Szocialista Munkáspárt politikai szerepére. Azt hiszem, ez döntő jelentőségű hibának tekinthető, és persze olyan hiba, amelyért kollektív felelősséget kell viselnünk. A pártvezetés ebben a folyamatban lényegében minduntalan utólagos kompromisszumkötésre kényszerült, és ez akarvaakaratlan a következetlenség benyomását keltette, és azt hiszem, ez ilyen szempontból valóban felmorzsolta a pártvezetés tekintélyét. Alapvető problémának érzem, hogy nagyon ellentmondásosan és rosszul oldódtak meg a személyi kérdések, a személyi feltételek, részben a szélesebb értelemben vett vezetésben, például a Központi Bizottságban, hiszen a Központi Bizottságban 1153