A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)
maradtak nem kevesen olyanok, akiknek ebben a pillanatban követett politikai irányvonal szempontjából megkérdőjelezhető a KB-tagsága, de ennél is fontosabbnak tartom, hogy a szűkebb vezetésben, a Politikai Bizottságban rendkívül szűk körű és mindenekelőtt taktikai szempontok érvényesülnek az összetételben. Nem a párt, a megújulás érdekei, hanem bizonyos személyi politika — ha úgy tetszik — kabinetmódszerei alapján alakult az összetétel. Részben ezzel függ össze, hogy a vezetést az ésszerűnél és az elviselhetőnél jóval nagyobb mértékben saját helyzete, személyi pozicionális lehetőségei, ambíciói és az ehhez kapcsolódó praktikák kötötték le, nem pedig a megoldandó politikaigazdasági problémákra koncentrált. Ezen a ponton vitatkoznom kell néhány hozzászólóval, köztük Pozsgay elvtárssal is, mert én azzal teljesen egyetértek, hogy ha valaki a politikai harc vagy politikai hatalmi harc kifejezést annak megbélyegzésére használja, és kvázi eufemizmusként azt akarja ezzel jelölni, hogy a másként vélekedőket valamilyen módon csendre kell inteni, és ki kell szorítani, akkor ez egy súlyos hiba; de nem lehet nem észrevenni, hogy az MSZMP veztésében, szélesebb értelemben a politikai vezetésben igenis személyi ambíciók által is táplált, persze koncepcionális különbségeken is alapuló, konkrét, megfogható, bizonyítható személyi, hatalmi harc folyik. És ha valaki szerintem ennek az ellenkezőjét akarja bebizonyítani, akkor nagy fába vágja a fejszéjét, mert ez azt hiszem, hogy annyira világos, nemcsak a Központi Bizottság tagjai, hanem gyakorlatilag az egész ország, a mértékadó közvélemény előtt is. Az is ide tartozik nézetem szerint, hogy az egyes kérdésekről vallott nézetek nagyon súlyos és fontos kérdésekben nem a Központi Bizottság ülésén kerültek előtérbe, nem ott ütköztek; [a párt egyes vezetői — és] ebben nagyon jelentős a lista, korántsem egy-két személyről van szó, súllyal azért néhány személyre koncentrálható —, a párt egyes vezetői ezzel akarva-akaratlan némileg idézőjelbe tették a KB szerepét, a pártról, mint olyanról, a párttagságról már ebben az összefüggésben nem is beszélve. És ezzel nézetem szerint vétettek a demokrácia, az emberi és a politikai játékszabályok, írott és íratlan játékszabályok ellen. Ehhez kapcsolódva szeretném azt megemlíteni, hogy ebből következően sokkal inkább személyek köré, szimpátia alapján — persze politikai nézeteket sem nélkülöző szimpátia alapján — is csoportosuló körök jellemezték a vitákat, semmint kiforrott, itt megvitatott és valójában megszűrt platformok közötti, vagy nézetek közötti konfliktusok, vagy éppenséggel viták. További politikai problémának érzem — és ez nem választható el az előzőektől —, hogy a Politikai Bizottság igen súlyos, alapvető kérdésekben lényegében nem tudta, vagy nem volt alkalma, vagy nem is számolt ennek fontosságával, a párttagság véleményének ismerete nélkül kényszerült döntésre, vagy éppenséggel kényszer nélkül is így foglalt állást. Mindezek együttesen felőrölték a párt tekintélyét, sajnos nemcsak a párt vezetésének tekintélyét, hanem a Magyar Szocialista Munkáspárt társadalmi tekintélyét is, méghozzá kettős értelemben. Részben a társadalmon belül, és ennél is súlyosabbnak tartom, hogy magának a párt tagságának a körében egy olyan helyzet alakult ki, hogy maguk a párttagok tekintenek a saját párttag mi voltukra rendkívül ellentmondásosan és nagyon rossz érzésekkel. A problémákat csak fokozza, hogy a sajtó egyes orgánumai, a politikai tisztesség szabályait is megsértve, torz tükröt tartanak a mai magyar társadalom elé, a mai magyar politikai közélet elé, embereket, szervezeteket felemelnek, [meg akarnak csinálni, meg is csinálnak,] vagy legalábbis erre törekszenek; más oldalról embe1154