A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)
III. A POLITIKAI KEZDEMÉNYEZÉS ÉS A DÖNTÉSHOZATAL ELVEI 7. szakasz 1. A párttagok közösségei — az alapszervezetek, helyi pártszervezetek stb. — a tagság akaratát közvetlenül (taggyűlésen, összevont taggyűlésen, pártszavazással) vagy az általuk létrehozott választott testületek útján fejezik ki és érvényesítik. A cselekvés alapjául az érdekelt párttagok többségének közös akarata szolgál. 2. A döntést hozó pártfórumok akkor kötelezhetik a párttagokat egységes cselekvésre, ha a párt érdekei ezt igénylik. Minden más esetben tartsák tiszteletben a párttagok cselekvésének önkéntességét. A döntésekben részt vevők legalább 10 századékának támogatását élvező kisebbségi véleményt a döntéssel együtt kell a párton belül közzétenni. Ennek eljárási szabályait a testületek ügyrendjében kell rögzíteni. 8. szakasz A politikai kezdeményezés 1. A párttagok és közösségeik joga, hogy politikai kezdeményezéssel forduljanak más párttagokhoz, a pártközösségekhez és a választott testületekhez. Joguk van álláspontjukat megismertetni és egyeztetni. Közös álláspont kialakulása esetén annak elfogadtatásáért együttesen léphetnek fel. A kezdeményezés joga kiterjed bármely kérdésre, így a személyi kérdésekre is. 2. Ha a kezdeményezést az adott közösségben, területen nyilvántartott párttagok legalább 10 százaléka, vagy az ott működő testületek legalább 25 százaléka támogatja, azt az illetékes testületnek napirendre kell tűznie és az ügyben állást kell foglalnia. 9. szakasz A párton belüli választás és visszahívás alapelvei 1. Minden párttag bármely párttisztségre megválasztható. Egyes tisztségek összeférhetetlenségéről a törvény, illetve az alapszabály külön rendelkezik. 2. Minden párttag joga, hogy — közvetlenül vagy küldötte(i) útján — részt vegyen saját közössége vezetőinek, a választott testületek tagjainak és tisztségviselőinek jelölésében és megválasztásában. 3. A párttag joga, hogy a jelöltek nézeteinek ismeretében szavazhasson. A jelölteknek nézeteik kifejtéséhez azonos feltételeket kell biztosítani. A jelöltnek, illetve az őt jelölő közösségnek joga, hogy támogatókat nyerjen meg. 4. A párton belül nyilvánosan működő áramlatok a küldöttválasztás során, továbbá a vezető, illetve képviseleti testületekben támogatottságuk arányában jogosultak képviseletre. 5. A vezető testületek a tagság vagy küldöttei által közvetlenül választott, illetve delegált párttagokból állnak, és választóik által visszahívhatók. A visszahívást a választók legalább 10 százaléka kezdeményezheti. 6. A választott testületi tagság és valamennyi tisztség érvényességi idejét a választói fórum határozza meg. A megbízatás ezen az időszakon belül is megszűnhet új választás kiírásával, lemondással, visszahívással vagy felmentéssel. 7. A jelölés folyamata a választásra jogosult párttagok számára nyilvános. A jelölés során nyílt szavazást, a választásnál titkos szavazást kell alkalmazni. 8. A választások tisztaságának ellenőrzése a párttagság joga. A választásokkal kapcsolatos panaszokat független bizottság vizsgálja ki. 9. A választások (a jelölési folyamat és a titkos szavazás) további előírásait a párt választási szabályzata tartalmazza. A választásra jogosultak önállóan határozzák meg a választási elvek és előírások alkalmazásának konkrét módozatait, ezen belül a szavazás értékelésének szabályait. 10. szakasz A pártszavazás 1. A pártszavazás a párttagság közvetlen akaratnyilvánításának formája. Pártszavazás tartható minden olyan kérdésben, amelyben lehetséges az egyértelmű elfogadás vagy elutasítás. 2. Az illetékes választott testület a kezdeményezést követő 30 napon belül köteles elrendelni a pártszavazást, ha a kezdeményezést az érintett területen nyilvántartott párttagok legalább 10 százaléka, illetve az ott működő testületek legalább 25 százaléka támogatja. 3. A pártszavazást úgy kell kiírni, hogy elegendő idő álljon rendelkezésre a szavazásra bocsátott 1723