A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

— Utólag megállapítható, hogy a pártértekezlet után túlzott optimizmus töltötte el a párttagság jelentős részét. Az új pártvezetés nemcsak a tagság cselekvőképességét és -készségét illetően táplált illúziókat, hanem önmaga egységessége tekintetében is. Nem szentelt kellő figyelmet a társadalmi erőviszonyok elemzésének sem. Nem számolt azzal, hogy a jogállamiság következetes kiépítése ellentmondásba kerül az egypártrendszer megőrzésének szándékával. 3. 1988 őszétől tapasztalható az ellenzék látványos előretörése. Az értelmiség egy részének korábban kulturális szférára korlátozott elégedetlensége elemi erővel árasztotta el a tömegkommunikációt, s ily módon öltött közvetlen politikai formát. E folyamatot gyorsították sokáig tabuként kezelt kérdések, a nemzeti-nemzetiségi problémák, a környezetvédelem anomáliái; mindez nagy támadási felületet nyújtott az MSZMP-vel szemben. A pártvezetés az ellenzéki szervezetek megjelenésére kétféleképpen reagálhatott: vagy a régi adminisztratív módszerekkel, vagy megpróbálhatta politikailag kezelni a kérdést. A szocialista pluralizmus koncepciójának megfelelő egyesülési törvény napirendre tűzésével azonban az ellenzék legális politikai szerveződési lehetőségei is megteremtődtek. Ebben a folyamatban a parlament politikai szerepe is jelentős mértékben felértékelődött. 4. Eközben mind élesebbé váltak a pártvezetés tagjai közötti nézetkülönbségek. Ez tapasztalható volt Bős-Nagymaros ügyében, 1956 és a Kádár-korszak megítélésében, a többpártrendszer kérdésében, a gazdasági és politikai folyamatok ütemét, irányát és egymáshoz való viszonyát illetően. A fő problémát megítélésünk szerint az okozta, hogy a viták nem a pártfórumokon, a vezető párttestületek ülésein folytak. Ha igen, akkor gyakran csak utólagos reakcióként a tömegkommunikáción keresztül elhangzott üzenetekre. Ekkor már megmutatkozott, hogy a párt egyes vezetői között nincs kielégítő együttműködés, és a szolidaritás is hiányzik. Az MSZMP belső megosztottsága nem maradt meg a felső vezetés szintjén, hanem jól érzékelhetővé vált a megyei pártértekezleteken, a „platformképződés" megindulásában. 6. A Központi Bizottság 1989. február 10—11-i ülése fordulatot hozott azáltal, hogy nem pusztán elhárította a pártszakadás veszélyét, hanem a többpártrendszer elfogadásával a modellváltás útjára lépett. A történelmi albizottság tanulmányának publikálásával, a békés átmenethez szükséges lépésekre, a kétoldalú tárgyalásokra tett javaslatokkal az MSZMP felgyorsította az események menetét. Sorozatban születtek a nyilvánossággal, a nómenklatúra megszüntetésével, a párt jogilag garantált hatalmi monopóliumának korlátozásával kapcsolatos döntések. Az MSZMP vezetésének kezdeményezései felgyorsították az ellenzék szerveződését. Ugyanakkor saját tagságunk nemcsak bekapcsolódni nem tudott a főbb folyamatokba, de jórészt követni sem volt képes azokat. A kezdeményezések ellenére nem enyhült az MSZMP-re nehezedő erkölcsi-politikai nyomás sem. Bénítólag hatott a gazdasági válság terhe, s az is, hogy a párt és a kormány gyakorlatilag mindjobban elveszítette ellenőrzését a nemzeti kommunikációs intézmények fölött. 6. [sic!] A pártvezetésen belüli feszültségek abban is kifejeződtek, hogy a kormány és a párt vezetői közötti kapcsolat meglazult, és a kormány önálló hatalmi-döntési centrummá vált. Ez részben természetes következménye a párt és állam szétválasztásának, de egyúttal sajátos megkésett reakciót is jelez. A párt és kormány viszonyában most azok az elhatárolódási tendenciák hatnak, amelyek az egypártrendszerű pluralizmus viszonyai között indokoltak — miközben gyorsuló ütemben haladnak a többpártrendszerű parlamentáris demokrácia felé. 7. 1989 tavaszának új fejleménye, hogy a politikai élet új lehetőségei radikálisabb magatartásra ösztönözték a gazdasági szférákhoz, ágazatokhoz kötődő társadalmi csoportokat. A súlyosbodó gondok között vergődő kormány gazdaságpolitikai mozgástere nem bővült, miközben az agrárszféra és a lakosság különböző csoportjait képviselő szakszervezetek, a vállalkozók, az infrastrukturális ágazatokban stb. dolgozók határozott követeléseket fogalmaztak meg. 8. A nyár elejére a pártvezetés gyakorlatilag szétzilálódott, az áprilisi újrarendezési kísérlet láthatóan nem segített. A párttagság a tömegkommunikáción keresztül ránehezedő nyomás hatása alatt tehetetlenül szemlélte a pártválság elmélyülését. Az egyes áramlatok elkülönülése folytatódott, ezek törekedtek a maguk számára vezetőket találni, ami azáltal vált teljessé, hogy a párt vezetői is mindinkább besorolták magukat az egyes irányzatokba. Megsokasodtak a frakciós jellegű tevékenységre utaló jelek. A júniusi KB-ülés előtt kézzelfogható közelségbe került a pártszakadás. A pártelnökség és a Politikai Intéző Bizottság létrehozatala a Központi Bizottság reformelkötelezettségét és kompromisszumkészségét demonstrálta. A kompromisszum azonban radikalizálta a párt szélsőségeit. A Marxista Egységplatform és az 1. sz. budapesti reformkör a platformszabadságot a párton belüli hatalomért harcoló frakciók megszervezésére használták fel. 1715