A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

ni a párttagságot, mi a véleménye, melyiket támogatja, melyiket nem. Erről a kettőről egy nagyon kicsit részletesebben. Az alapkérdésekről annyit, hogy ezek fundamentális jellegűek. De nem szeretnék fundamentalista

33 bélyeget kapni a homlokomra, vagy ha már ott van, akkor nagyobbat nem. Azt értem alatta, hogy olyan kérdéseket kellene meghatározni, amelyek ma teljesen egyértelműek: például azt, itt a vitában is elhangzottak, hogy egyszer s mindenkorra elutasítjuk politikánknak az erőszak által való terjesztését; vagy azt, hogy visszamenőleges hatállyal is elhatároljuk magunkat a sztálini modelltől, vagy például azt, hogy mi tiszteljük, becsüljük a Varsói Szerződést, a KGST-t, de abban csak a kölcsönös előnyök és egyenrangúság alapján kívánunk részt vállalni. Gondolom, ezek olyan tételek, amelyeket egyetlen platform sem vitat. És sok egyéb is lehetne, hadd ne soroljam tovább. Hivatkoznék egy dokumentumra, azt hiszem, a szerdai Népszabadságban jelent meg a kommunista értelmiségieknek a levele, amit a Népszabadság közzétett.

34 Amit abban összefoglaltak, az nagymértékben közel áll ahhoz, amit én is gondolok egy ilyen programról. Nagyon közérthetően, röviden, világosan lehetne megfogalmazni, hogy azt akár egy taggyűlési kampány keretében is fel lehessen kérdezni a párttagságtól. Ami a platformokat illeti: én azt hiszem, olyan platformra semmi szükség nincs — önként olyan ember nem is lenne, aki vállalná a megszervezését —, amelyik a sztálinizmusnak az utóvédje lenne a párton belül. Következésképpen mindegyik platform reformista lesz. Abban fog különbözni részben, hogy megfontoltabban, vagy radikálisabban képzeli el a reformokat, de ezen belül nagymértékben különbözhetnek az elképzelések az útról, a módról. Én azt hiszem, hogy kicsit elhamarkodottan használjuk itt a mai vitában a reformnál a határozott névelőt, hogy ,,a" reformok. Amiben mi egyetértünk, az az, hogy egy reformpolitikát kell folytatnunk, de különféle csoportok nagyon különféleképpen képzelik el, hogy az ő reformpolitikájuk és reformeszméik miket tartalmaznak. Ezek között vannak azonosságok, átfedések, de különbözőségek is. Ha viszont ezeket sikerült meghatározni, akkor én úgy gondolom, hogy az a misztikus kérdés, ami a pártcentrum körül van, az elvesztené a jelentőségét, mert itt is egy kis fogalomzavarral küszködünk. Véleményem szerint az, hogy a reformokat óvatosabban, vagy radikálisabban, vagy valahol középen képzeljük el, az nem azt jelenti, hogy a centrum az a platform lesz, amelyik a megfontolt, de nem nagyon megfontolt haladást képezi. Hanem az, amelyik mellett a párttagság döntő többsége kiáll. Ha a 700 ezer párttagból 400 ezren azt mondják, hogy ők radikális reformokat akarnak, és nekik az a platform tetszik, akkor az lesz a középponti platform és kimegy a szélére az, amelyik egy óvatosabb haladást kíván

f és a másik szélére, amelyik ezt legóvatosabban képzeli el. A következő, amiről szeretnék szólni, az a [vezető]kiválasztás kérdése. Azért bocsátottam az előbb itt előre és utaltam is rá, én azt tartom a döntőnek, hogy legyen a pártnak elképzelése az eszméjéről, a politikájáról, és ahhoz keressen vezető csapatot, nem pedig a vezetőnek tudott személyiségekhez keressen, vagy formáljon programot. Gyakran emlegetjük mostanában, hogy hitelképes személyiségeket kell kiválasztani. Ez előbb is elhangzott Szűrös elvtárs hozzászólásában. Tűnődtem rajta, hogy ki a hitelképes személyiség. Ki fogalmazta meg ennek a paramétereit, hogy ő hitelképes? Ki elönti el róla, hogy ő hitelképes? Sokkal egyszerűbb eldönteni, ha már egyszer a platform mellett a párttagság állást foglal, ezt úgy kombináljuk össze, 1142