A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

Én tökéletesen megértem azt, amire Nyers elvtárs utalt, hogy ez egy [szép] döntetlen, és mivel rendező instrukciókat is megpróbálok érteni, az is nyilvánvaló ebből a kijelentésből számomra, hogy a Politikai Bizottság pozitívként értékeli ezt a dolgot, és nem is szándékozik továbblépni ez ügyből kifolyólag, mert azt mondja, hogy 0:0 az jó, de nem lett volna baj elvinni esetleg egy másik pontot, vagy legalábbis megpróbálni, hogy már egy ilyen futballhasonlatnál maradjak. Ennyit a Nagy Imre-dologról. Azt hiszem, hogy ez békésen lezajlott, minden emberi és kegyeleti gesztussal, a maga túlzásaival. Azt hiszem, még ez a Központi Bizottság sem kerülheti meg azt a dolgot, hogy Nagy Imrének és társainak a politikai rehabilitációja minél előbb, minél hamarabb dokumentum formában is megjelenjen. Azon a fél tizenegyig tartó ülésen én is itt ültem, amikor erről volt szó. Én enyhén szólva azt reméltem, hogy a fél tizenegyig tartó ülés és hozzászólások elég értelmes sorrendjében történik ilyesfajta változás, lehetőleg még a temetés előtt, rengetegen felhívták erre a figyelmet [sic!]. Sajnos, nem így történt. A sajtóval, televízióval, rádióval kapcsolatban: mindannyiunk számára teljesen nyilvánvaló, hogy akié a tömegkommunikáció, azé a hatalom, legalábbis a hatalom gyakorlásának fantasztikus hatása. Ezen belül is gondolom, a televízió az egy fantasztikus intézmény. Itt szeretnék visszatérni arra, hogy azt szeretnék, ha ez a párt, ennek a vezetése — és mi magunk is — ebben a válsághelyzetben is úgy viselkedne, mintha ez egy kormányzó párt lenne, aki maga indította el ezeket a változásokat; tett tulajdonképpen olyan pozitív engedményeket, hogy meghallgat más véleményeket is, teret ad más elképzeléseknek, többpártrendszert, pluralizmust és minden egyebet hirdet meg, de azért úgy kell viselkednie, hogy ezt a májusi pártértekezlet, ez a joggal vagy jogtalanul bírált Központi Bizottság, vagy Politikai Bizottság indította el, és nem úgy, mint egy éppen megtűrt ágyrajáró, vagy egy jogcím nélküli lakó — hogy már valamilyen lakáshasonlatnál maradjak. Ez borzasztó nagy bűn. Ezzel kapcsolatban én nem tudom hányadszor hallom ebben a teremben azt, hogy jaj, így bánt bennünket a sajtó, jaj, így nincs az oldalunkon, jaj, nem a miénk a rádió, jaj, nem a miénk a televízió. Hát miért nem a miénk? — már bocsánatot kérek. Mindkét intézmény kinevezett elnöke, a Rádiónak és a Televíziónak, akiket én személy szerint is nagyon tisztelek, becsülök munkájukért és egyebekért; többek között személyi hatáskörükbe tartozik az (és nem kell hozzá összehívni pártértekezletet, és semmi mást), hogy azokat a vezető munkatársaikat, akik között enyhén szólva köpönyegforgatókat is látok — akár ruhatárosoknak elmehetnének —, azoktól enyhén szólva megváljanak. Néha már az jut eszembe, hogy szünetelteni kérem a hivatásomat, amit 25 éve elég tisztességesen próbálok gyakorolni, és némi eredménye is van. Gyűlölök és utálok ugyan ajánlkozni, de azt mondom, hogy pártfeladatból, a jó isten áldja már meg, akit illet, bízzon meg és rend lesz. Katasztrofális ez a dolog. Nem tudom, kitől várjuk, hogy rend legyen ezekben az intézményekben. Az értelmiséghez való viszony. Lehet vitatkozni természetesen ennek a pártnak a nevén, munkáspárt, nem munkáspárt stb. De azon nem lehet vitatkozni, hogy ez egy tisztességes párt, amely az egész széles dolgozó tömegek jobblétéért próbál küzdeni. Az sem tagadható le, a munkáspárt elnevezésen belül is, hogy amennyiben ezeket az átalakulásokat forradalminak nevezzük, és ez egy forradalom, akkor ezt bizony a párton belüli, a párton kívüli, de mindenképpen a tisztességesen gondolkodó értelmiség indította el, és az értelmiség forradalma ez. Ez nem dehonesz1140