A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)
mértékben egyetértek, a nemzetközi résszel különösen, mert megtalálom benne azokat a gondolatokat, törekvéseket, amelyeket az MSZMP KB Külügyi Osztálya, később a Nemzetközi Pártkapcsolatok Osztálya az évek során kezdeményezett. Egyetértek Horn elvtárssal: ami a Központi Bizottság beszámolójának téziseit illeti, ezen dolgozni kell. De én nem kívánok az egészhez hozzászólni, csak két kérdéshez. Nehéz helyzetben vagyok, mert nem tudom, hogy a tézisekhez az osztályunk adott-e valamit. Ugyanis a 17. oldalon ráismerek a 12. pontban a mi gondolatmenetünkre, annak ellenére, hogy én nem úgy fogalmaznék, hogy pártkapcsolatainkat intenzívebbé kell tennünk a szocialista országokhoz fűződő viszonyok javítása érdekében, hanem inkább úgy mondanám, hogy további erőfeszítéseket kell tenni. De ez nem annyira lényeges. A 13. oldalon van gondom, ugyanezzel a passzussal. 48 Egyoldalúnak tartom és ugyancsak fölöslegesen önkritikusnak, amikor azt mondja: az MSZMP nem tett eleget, különösen nem a pártközi kapcsolatokban annak érdekében, hogy oldódjanak a baráti-szövetségesi viszonyt terhelő konfliktusok. Elvtársak! Az MSZMP annyit tett, amennyire képes volt, és igyekezett. És ez az apparátus annyit kezdeményezett, sőt többet kezdeményezett, mint amire képes volt. A 6. oldal úgy fogalmaz: a pártapparátus, miután „elveszítette a politika formálásában betöltött szerepét és privilégiumát, az elmúlt évben, másfél évben megroppant". Nemcsak azért roppant meg, mert elvesztette a privilégiumát, sőt nem elsősorban azért roppant meg. És nem fogadom el azt, hogy megroppant. Mert megroppantották. A viszonyok és a viszonyokat fel nem ismerő MSZMP vezetése. És nem fogadom el, hogy a pártközi kapcsolatokban nem tettünk meg mindent, ilyen apparátussal, elbizonytalanított, az apparátus iránt eleve a bizalmatlanságot tápláló vezetéssel. Az apparátus nem tud többet tenni akkor, amikor kétszerháromszor annyit követelnek ugyanakkor, amikor a létszámot felére-harmadára csökkentik. „Oldódjanak a baráti-szövetségesi viszonyt terhelő konfliktusok." Mit értünk ezen a szövetségesi viszonyon? Ugye divat volt a nemzeti érdeket alárendelni az internacionalista érdeknek? Ki fogalmazta, határozta meg az internacionalista érdekeket? Most már tudjuk, hogy J. V. Sztálin. Azután sikerült valami olyan porhintést elfogadtatni, hogy ki kell egészítenünk egymást, és egyidejűleg kell szolgálni a nemzeti és az internacionalista érdeket. Nem lehet egyidejűleg szolgálni a mai világban, a mai Európában és az ilyen viszonyok között. A szocialista Magyarország, vagy a demokratikus szocialista Magyarország nemzeti érdekeit képviselve és érvényesítve, a nemzetközi porondon igenis figyelnünk kell arra, hogy ne okozzunk kárt a közös, egyeztetett törekvéseknek, de amit közösen egyeztettünk és önszántunkból fogadtunk el. És ne okozzunk kárt közvetlen környezetünk valóságos nemzeti vagy jogos nemzeti érdekeinek, ahogy az általam elfogadott [17.] oldal is fogalmaz, hogy jogos nemzeti érdekeinkről van szó. De 1979-ben — sok példát nem akarok mondani — amikor nélkülünk, a mi tudtunk nélkül ment bele az a szovjet vezetés az afganisztáni kalandba, aminek az árát mi is fizettük, bár katonákat nem kellett küldenünk, de minden nemzetközi következményét mi is fizettük, az a szovjet vezetés ezt internacionalista érdeknek tüntette fel. Vagy azt az irreális politikát, amit a Kínai Népi Demokratikus Köztársaság vezetése, bocsánat, a Koreai [Népi Demokratikus] Köztársaság vezetése folytat, azt megpróbálja internacionalista érdeknek feltüntetni, és a magyar nemzeti érdek ellenében kíván szolidaritást ezzel. 1649