A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

V ság, amit megválasztott haladó erőkből, reformerőkből, azok ugye mire politizálnak? Arra politizálnak, hogy ezeket a sikereket, amiket történelmileg megértünk, azt idehozzák a Központi Bizottság elé, múlt értékelésére ezekre a nagy váltásokra és a párt konzultálva a párttagsággal, ebből learassa azt a sikert, ami ahhoz kell, hogy az átmenetet vezesse és a választásokon egy ilyen helyzetben megfelelően szerepeljen mindazzal a kolonccal, ami egyébként objektíve rajtunk van. Ezzel szemben ténylegesen a Központi Bizottság nem tudta ezt elérni. Foglalkoztunk egy sor taktikai kérdéssel, foglalkoztunk aktuálpolitikai szervezési ügyekkel. Egy olyan sajátos helyzet alakult ki, miközben hangoztattuk azt, hogy pártállam, Országgyűlés, kormány, ez a pártnak egy egyszerű bábja, nem legitim. Ugyanakkor a többpártrendszer ügyében másik oldalon mi ugyancsak azt mondtuk, hogy meghaladott az élet minket, meghaladta az élet a pártot; többpártrendszer, de facto eldöntötték ezek, hogy úgy mondjam, a hatalomnak az eszközei, ami hatalom mi vagyunk, és ezért elvisszük az összes kritikát. Másik oldalon ez elviszi előlünk a cselekvés lehetőségét, egy kétségbe vont legitim helyzetben. Nem akarom ezt tovább mondani. Tehát igazából egy olyan komoly felelőssége van a Központi Bizottságnak, hogy nem tudtuk a folyamatok fejlődését úgy alakítani, hogy ezt a párt, a tömegek — tényleg ami bekövetkezett, bekövetkezik változás — a Magyar Szocialista Munkáspárt történelmi érdemeként írja föl. Evvel együtt tény és igaz, és egyáltalán feltehető kérdés, hogy egy ilyen gyors, rövid időszakban végbemenő átalakulásnál, amikor az események torlódnak, egyszerűen ez megtehető-e, és képesek vagyunk-e megtenni. Tehát az értékelés, amit a Központi Bizottság lead, mindenképpen ennek a kettősségnek meg kell jelennie. Meg kell jegyezni, hogy ez egy hiba. Németh Miklós elvtárs mondta, hogy a Központi Bizottság tevékenységét is önkritikusan kell szemlélni. Én ebből a szempontból az önkritikát jogosnak tartom, viszont nem tartom jogosnak azt a kritikát, ami a reformiság, vagy kevésbé reformiság ügyében felmerül a Központi Bizottságot illetően. Hiszen bármikor idehoztak olyan kérdéseket, ami, hogy úgy mondjam, az alappolitikáját meghatározza a pártnak, abban egyértelműen nagy többséggel mindig a progresszív álláspontot foglaltuk el. És azt hiszem, amikor kiviszünk, vagy kivittünk konzultációra, széles megbeszélésre a párttömegek elé programtervezeteket, témákat, kérdéseket, ugyancsak ez az állásfoglalás volt. Ebből következik, hogy viszont ezek csak az alapkérdésekre és abban a stádiumban igazak, hogy ma ezekkel foglalkozni tudunk. Van egy nagyon veszélyes tendencia, amit szintén meg kell hogy említsek, ez az, hogy részkérdésekben megoldási módozatokra vonatkozóan, nem a politika lényegét érintő kérdésekben is úgy merülnek és úgy vetődnek fel a kérdések, hogy aki ebben az ,,A" változatot támogatja, az reformer, aki a ,,B"t, az fundamentalista. Ha ezt a helyzetet nem tudjuk megváltoztatni, akkor egyszerűen nem tudunk avval a hihetetlen [széles] skálájával a kérdéseknek megbirkózni, és nem tudjuk a demokráciát gyakorolni. Nem akarok belemenni abba a kérdésbe, ami egy kiélezett vita, hogy legyen-e párt a munkahelyeken, vagy ne legyen. Tipikusan ilyen kérdés. És a párt szervezési elveivel is egy sor olyan részügyet vetnek fel ilyen jelleggel, aminek semmi köze nincs ahhoz, hogy valaki haladó-e, vagy nem. Tehát ha a pártkongresszuson el tudjuk érni azt, hogy alapkérdésekre koncentrálunk, hogy úgy állítsuk be az egész folyamatot, hogy ez a pártnak, a Központi Bizottságnak, a párt széles tömegeinek az akaratkifejeződése, abban az esetben bizto1644