A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

tárolni, és magának a szakmának is, a sajtónak is e tekintetben megfelelő különbséget kellene tenni. Mert, amit mi itt időnként a sajtó szemére vetünk, az nem sajtó, hanem azért ilyen a különbözőféleképpen [sic!], mert a mi vezetőinket idézik, akik különbözőképpen nyilatkoznak. Tehát ezt össze kellene valahogyan hozni, hogy ne ez a sommás valami legyen, ugyanakkor teljesen egyértelműen elmarasztalni azt a felelőtlen és alpári fogalmazást, kedves elvtársak, ami sok helyen már úgy jelenik meg, én már olvastam azt vezető politikusainkra, hogy semmirevaló politikus, semmirekellő ember, aki legföljebb egy brigádvezető-helyettesi posztot tölthetne be az országban. Hogy lehet ezt eltűrni? És meddig? Nem akarom a többi példát sorolni. Ezt a három megjegyzést akartam kiemelni a tézisekkel kapcsolatban. Egyetlenegyet a programról. A vitájára a bizottság meghívott, amit itt is köszönök, ott is volt alkalmunk elmondani az észrevételt, a Tanácsadó Testület megvitatta; azt hiszem, sok-sok észrevételjött már össze, ülésen és ülésünkön kívül is. Azt hiszem, a szerkesztőbizottság inkább már a bőség zavarával küszködik. A Tanácsadó Testület véleményét mi megfogalmaztuk, még bővítjük is, és eljuttattuk a szerkesztőkhöz. Már megjelent a Figyelőben is róla valami. Amit most itt kiemelnék, az két dolog. Az egyik: meg kell tudnunk szólítani ebben a programban a magyar társadalom legfontosabb csoportjait. Erre Berend Iván elvtárs már kitért. Én nem akarok mondani mást, falut, munkást; de ez most nem szerepel, és nem szerepel vele együtt a termelő ágazat sem, nem fordul elő kellő súllyal, vagy sehogy se [sic!]. A másik: mivel nem egy rövid akcióról van szó, mégis egy programnyilatkozatról, ki kellene tudnunk emelni valami nemzeti program értékű, vagy ahhoz hasonló értékű programot is, és ilyen lehet gondolom a szerkezetátalakításon túl, aminek már sokféle előjele van, az oktatás, a műveltségnövelés, mint ezeknek is az előfeltétele. De nem szeretnék ebben rögtönözni, sok hasonló felmerült, meg kellene nézni. Ha már a Tanácsadó Testületet említettem, akkor hadd jelentsem be Tisztelt Központi Bizottság, hogy a Tanácsadó Testület megbízott: fejezzem ki köszönetét a megválasztásáért; nem valószínű, hogy testületünk a kongresszus előtt egy záró ülésen kívül még össze tud jönni; köszöni a bizalmat, és úgy véli a Tanácsadó Testület, hogy azt a keveset, amit a Központi Bizottság tudott tőle igényelni, annak eleget tett. Végül egyetlenegy javaslat: minden kongresszusunknál fontosak voltak a kiadványok. Nem tudom, hogy ez most hol tart, van-e ilyen szerkesztőbrigádunk, szerkesztésünk. Valamikor nagyon jó szolgálatot tettek a KSH-mellékletek, kiadványok, összeállítások a kongresszusi küldötteknek is. Ennek most azért is nagy fontosságot tulajdonítanék, mert nagy a veszélye a felszínes kritikáknak, megállapításoknak, megjegyzéseknek is. Csak egyetlen példát hadd említsek: a közelmúltban egy falukonferencián vettem részt, ahol nagyon elsiratták a magyar falukat, és az egyik osztrák résztvevő — mert a faluturizmusról is szó volt, és ő ott azért vett részt — hozta fel azt az általunk egyébként ismert számot — aztán én is operáltam még más számokkal is —, hogy kérem szépen, 1960-ban itt a falusi lakásoknak 4,7%-ában volt fürdőszoba és folyó víz, 80-ban pedig 47%-ában, valahogy ez nem azt mutatja, hogy ezek a magyar faluk úgy tönkrementek volna. De több más adatot is érdemes persze számon tartani, és megmaradni, amikor csak lehet és indokolt, a komoly és nem vitatható tényéknél. Köszönöm szépen. 1630