A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

bemutatni is, átfogni is, egy kicsit azt is bemutatva, hogy ez a másfél esztendő többek között miért, milyen nemzeti gondolkodás, milyen egyéb okaink miatt lett olyan, amilyen. Mert ezt nemcsak a párt formálta egyes-egyedül. Vezényelte, dolgozott vele, de nyilvánvaló, hogy nem volt hatás nélkül az a közeg, ahogyan mi élünk, és most eszembejut az az Illyés Gyula-i mondás, amikor egyszer úgy fogalmazott, hogy a magyarokat szeretné figyelmeztetni, a magyarok szellemileg önmagukat Franciaország és Anglia között képzelik el, holott Magyarország — mondta Illyés Gyula — szellemileg is ott van, ahol földrajzilag, valahol Lemberg és Nis között. Es sok mindent kell még — folytatta azután — tenni azért, hogy Európához szellemileg is meghatározottabban jusson el. Tehát röviden ezt szerettem volna első megjegyzésnek említem, hiszen ezzel lehet arra is válaszolni, hogy tulajdonképpen az MSZMP-re rákényszerítették ezt a másfél évet, vagy éppen ez az MSZMP-nek volt egy győzedelemes, sokféle kezdeményezéssel teletűzdelt küzdelmes másfél éve. Én az utóbbi mellett vagyok. És ezt is világosabbá kellene tenni, világosabbá. Abban egyetértek Horn elvtárssal, hogy most egy kicsit ez negatívabb, mint ahogy ezt szeretnénk. Tehát nem rákényszerítették a másfél évet, de ugyanakkor beszorult az MSZMP ez alatt a másfél év alatt, és hátrált. Hátrált. És ebben viszont magunk is hibásak vagyunk. Ez tükröződik a tézisben. Sokszor átvettük a velünk vitatkozók, ellenfelek, vagy ellenzékiek frazeológiáit. Itt hadd mondjam el, nem tudok egyetérteni Horn elvtárssal, egy másik tézisével, hogy mi már 1971-ben a hitelből éltünk. Megvásárolta ez az MSZMP, ez a vezetés a lakosság békéjét a hitelből. 1971-ben kérem szépen a mi hitelünk a nemzeti jövedelemnek néhány százalékát tette ki, és én azt gondolom, nem szabad, hogy megbántsuk ezt a lakosságot azzal, amivel az ellenzék minket akar bántani, mert több mint 90 százalékát a saját munkájával teremtette meg az életfeltételeinek ez az ország. És a hitel az kiegészítő volt, pláne a 70-es években. No nem folytatom tovább. Fontos, hogy ez a nemzeti helyzetbe való beágyazás és tudat megfelelőbben tükröződjék. A másik: azt hiszem, a Központi Bizottság munkájával indokolt foglalkozni, bár most jórészt csak a Központi Bizottság és a vezetés munkájára tér ki ez a tézis. Remélem, hogy ha az előbb említett kiegészítés elkészül, akkor az arányok mások lesznek. A Központi Bizottság munkájában azonban — szeretném megjegyezni — világossá kellene tenni, hogy ez a Központi Bizottság mind a mai napig — vagy ez a párt — többet vállalt, mint amennyit el tudott végezni. Állandó időzavarban volt, ma is időzavarban van, szervezési zavarai vannak, hadd ne soroljam itt föl, amit itt ezen a pulpituson több KB-tag az elmúlt másfél év alatt megfogalmazott és szóvá tett. Ez nem tükröződik. És nem tudta érvényesíteni a vezetés ezeknek a kritikáknak a gyakorlati konzekvenciáit, amibe viszont belejátszott az, hogy a szakértői gárdája, amiről itt már Kovács Imre szólt, olyanná vált, amilyenné. Több ígéretét nem tudta teljesíteni. Nem akarom itt sorolni. A harmadik, amit említenék: a tézisek sokat foglalkoznak vele: ez a sajtó dolga. Szándékosan a közvélemény-formálásról szólnék itt, nem először, de azt hiszem, hogy utoljára. Hiszen én nem szeretnék úgy sajtómunkás lenni, és nekem is van egy újságírói igazolványom még régtől, hogy a sajtót úgy általában elmarasztalni. Kérem szépen, ennek a magyar sajtónak vannak kiváló munkásai, felelős emberei és vannak heccújságírók, akik nem is érdemlik meg az újságíró nevet. Csak újságot író emberek. És ebben különbséget kellene tudni tenni, és el is kéne magunkat ha1629