A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

és a megoldások keresését azért ne a súlyánál fogva mérlegeljen más országoknál [sic!]. Engem nagyon foglalkoztat a kínai állapot — anélkül, hogy itt köztudott dolgokat emlegetnék. Egészen véletlen folytán magyarországi látogatása után Csaó Cejang vendégeként közel három hétig lehettem Kínában. Sok embert ismertem meg. Kiváló gondolatú, nagyszerű felkészültségű embereket, és úgy tűnt nekem, hogy Kínában a reformnak nagyon alapos bázisa van. Nemcsak a kiemelt körzetekben, az egyetemeken, a pártközpontban, a kormányzati szervekben is ilyen tapasztalatokat

34 lehetett leszűrni, vagy legalábbis szűrhettem én le. Nagyon megfogott viszont — és utólag gondolok rá, hogy minden vitánál előjött egy mondat — hogy ... de ezek nem lehetnek a szocializmussal ellentétes lépések. Ez majdnem skandálásszerűen jött elő újra és újra. Itt van a szovjet példa. Nem tudom még, mi lesz a vége. A gorbacsovi gondolatok nekem nagyon tetszenek, a megoldások már sokkal kevésbé, mert rengeteg általánosságot látok benne. És számomra megemészthetetlen a peresztrojka és a cukorjegy együttes léte. Nem tudom, mi lesz még a vége. Nem ezen szeretnék én elmélkedni, kedves elvtársak, hanem azon, hogy legalább akkora kommunista pártok, mint a miénk, legalább akkora országok — bocsánat a karikírozásért —, mint a mi hazánk, népünk keresnek megoldást, és nehezen, olykor tragikusan találnak rá. Ez számomra az első szűrleménye [sic!] ennek a jelen állapotnak. Még a „Történelmi út"-hoz: a fultoni beszéd és Gorbacsov között. Nem tudom elfelejteni azt sem, hogy a hetvenes évek közepének világgazdasági eseményei Nyugat-Európa szocialista mozgalmaira is átalakító hatással voltak. Tessenek csak a nyugatnémet Szociáldemokrata Pártnak a dolgaira gondolni — jelen állapotig bezárólag, vagy a Liberal Partyra Angliában; de nem akarom a példákat sorolni. Ezek azért azt mutatják, hogy a mi gondunkat is kellő alázattal kell nézni, és a megoldási lehetőségeket is komolyan taglalni, s valahol ebben a „Történelmi utunk" tanulságaiban és a programnyilatkozatban ezeknek benne kell lenni. Miért mondom mindezeket? Egyetlenegy szándékkal. Nekem az az érzésem — és remélem, hogy nem tévedek —, hogy az MSZMP egy olyan megoldásra tapintott rá, amelyik a szocializmus megújulásának egyik lehetséges útját jelentheti. S vannak, voltak olyan erők, akik ezt a fordulatot el tudták érni, és vannak olyan gondolkodók, akik ennek fontos részeit ki tudták dolgozni. Nem akarom itt sorolni a mindennap olvasható tételeket: a tulajdoni kérdést, ennek alapján az érdekvédelem: az érdekvédelemnek a párt, a többpárt szerveződéséig való megjelenése stb. Ha ez így van — és én nagyon remélem, hogy így van —, hogy megtaláljuk egyik lehetséges útját, amivel persze rengeteg a munka, akkor kell-e nekünk — Horn Gyula mondta az előbb — defetista, önmarcangoló, és sok-sok egyéb módon, ami nem fogja segíteni a kimozdulást? Szóhasználata a múltbeli dolgaink taglalásával ilyenféle úton-módon foglalkozni, [sic!] Ha biztosak vagyunk ebben az útban — én merek azokhoz társulni, akik ebben bíznak —, akkor a programnyilatkozatban is fölvázolt fontos tételeket nagyon magabiztosan, a múltunkbeli dolgokat pedig annyira, amennyire tisztázni kell, és kellő történelmiséggel tegyük, hogy újabb problémákat számunkra, magunknak ne okozzunk. Még egy általános dolog, és nagyon röviden utána pár konkrétum. Igen, fel kell hívni a figyelmet arra — ami ugyancsak elhangzott —, hogy ez a programnyilatkozat fontos, mert egy platformot fog jelenteni. Mutatja, hogy a 1620