A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)
visszautalni. Az ellenzék részben a háromoldalú tárgyalások miatt is, ahol az asztal egyik oldalán ül, ma inkább az MSZMP-vel szembeni érdekközösség alapján együtt van. És ahogy halad az idő, a tárgyalásokat lezárjuk, és halad előre az idő, az ellenzéki pártok között inkább a véleménykülönbségek fognak erősödni, hiszen a választás számukra is verseny. Én inkább abban bízok, hogy jövő tavasszal ez az ellenzék sokkal kevésbé lesz egységes, mint amennyire most. A harmadik dolog egy nemzetközi példa. A lengyelországi választások hatása a magyarországi választásokra. Itt két elemet szeretnék kiemelni. Az egyik: a Lengyel Egyesült Munkáspártot egy megszégyenítő vereség érte, 8 ennek a hatása a magyarországi választásokra annál kisebb, ahogy halad előre az idő. A másik dolog, hogy a koalíciós kormánnyal, a kommunisták viszonylagos kisebb szerepével kapcsolatban vannak illúziók. Ahogy halad előre az idő, úgy válik világossá, hogy ezt a koalíciós kormányt sem fogja a Nyugat egy nagyon masszív támogatásban részesíteni. Tehát azok az illúziók, hogy egy MSZMP nélküli, vagy egy MSZMPnek kis szerepet adó kormányt majd a Nyugat egy nagyarányú támogatásban fog részesíteni, ezek az illúziók az idő előrehaladtával szintén oszlani fognak. S végül a negyedik érv: az a nyugati támogatás, ami ugyan nagyon lassan indul be, egyrészt mert a 24-ek tárgyalásai, 9 a koordinálással megbízott Közös Piac apparátusa lassan, nehézkesen dolgozik, másrészt van politikai célzatú kivárás is, azért az idő előrehaladtával ez a támogatás bizonyos fokig be fog érni, és ez a mi pozíciónkat is erősíteni fogja. S végül még egy szempont: én nagyon lényegesnek tartom — Kótai elvtárs itt a kiskertekre és más szempontokra utalt —, hogy a választások időzítésénél ezekről a látszólagos mosolyogni való szempontokról ne feledkezzünk el. Nagyon sok polgári demokratikus ország van, ahol a választások eredményeit még egy esős időjárás is befolyásolta, nagyon sok példát lehet erre felsorakoztatni. Köszönöm szépen. NYERS REZSŐ elvtárs: Maróthy elvtárs. MARÓTHY LÁSZLÓ elvtárs: Kedves Elvtársak! Nem tartom fölöslegesnek arra visszatérni, a Központi Bizottság múlt ülésén elfogadott pozíciónak megfelelően a tárgyaló delegációnk nagyon következetesen járt el, a sajtóban is jól követhető volt, és az, amit Pozsgay elvtárs összefoglalt a KB előtt, teljesen világos pozíciókat és egyértelmű döntési helyzetet mutat. A vitához és az elmondottakhoz nagyon röviden. Szerintem ez a kerekasztalformáció a társadalmi párbeszédhez a jelen körülményeink között bevált forma. Én egyértelműen a folytatása mellett vagyok. A folytatása mellett, de úgy, hogy egy picit változtatni kéne rajta. Talán a picit nem is pontos. Tudniillik azt a tévedésünket kéne korrigálni, hogy az ellenzéket mi hizlaljuk nagyobbra, mint amekkora, és a három oldalnak az egyes oldalainál a valóságos erők súlyuknak megfelelően jelenjenek meg: ne a piadeszta [sic!] jelentse a nagyságot és a hangerő, hanem a tényleges befolyás. Ezért a következő időszak ilyen tárgyalásainál a SZOT, a Népfront és az asztalnál ott ülő többi szervezetnek a pozícióját, egyezően azzal, ahogy Pozsgay elvtárs itt egy rövid mondatban ugyan, de megfogalmazta, mindenképpen a helyére kell tenni, a valóságos viszonyokat az fogja tükrözni. Ilyen pozícióból tárgyalni lenne érdemes ennél a kerekasztalnál. A választások időpontja számomra nem egyes lépés, hanem két lépésből áll össze. A köztársasági elnökválasztás és a parlamenti választások, és a kettő egymáshoz való viszonya. Az ellenzék nagyon okos, nagyon jól tudja, hogy milyen 1586