A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

tot azért ad az eddigi pártmunkának. Nyers elvtárssal itt én ezzel a mondatkiegészítéssel értenék egyet, hogy a pártmunkában azért most lehetséges fordulat; a politika egészében, amit eddig kialakított, 1988 májusa óta az MSZMP, nem feltétlenül szükséges gyökeres fordulat, de a pártmunkában igen. Miért tartom én ezt a válságot részben természetesnek, részben nem természetesnek? Természetesnek tartom azért, mert eljutottunk annak a felismeréséig, hogy az egész modell került válságba. Azért a Magyar Szocialista Munkáspárt életét, programját arra a szocialista építési programra tette fel, ami az 1960-as években kibontakozott és az 1970-es években megbicsaklott. Tehát akkor is gyötrődéssel teli lenne az utunk, ha csak a modell válságáról lenne szó, de ezt megterheli rendkívüli mértékben egy súlyos gazdasági válság. És én üdvözlöm, hogy Grósz elvtárs végre ezen a plénumon kimondta, hogy gazdasági intézkedéseinkben szuverenitásunk többségével nem rendelkezünk, vagy nagyobb arányokban nem rendelkezünk. Modellt váltani önmagában is óriási dolog lenne, nagy szellemi kapacitás és politikai felkészültség szükséges hozzá egy párt részéről, ilyen gazdasági helyzetben viszont megterhelődik a modellváltás és annak a kialakítása. Másrészt azért gondolom, hogy természetes a válság, mert nem olyan pártra van szükség, amilyent mi az 1960-as évek közepéig megéltünk. Az a marxista—leninista pártkoncepció, ami alapján egy demokratikus centralizmus elvét alkalmazva, egy rendkívül fegyelmezett, majdnem katonás párt működött, az a mai [korszerű] követelményeknek nem felel meg. De azért tudjuk mindnyájan, hogy ugyanakkor ezt a pártot terhelték sztálini munkamódszerek, hagyományok is, a lenini normákhoz való visszatérés közben, és elsősorban a demokratikus centralizmus régi értelmezése és gyakorlata miatt. Tehát itt egy másik, egy politizáló, egy politikai pártra van szükség, ezt önmagában megélni sem könnyű. Gondoljunk csak bele, a következő napirendnél akartuk előterjeszteni azt, hogy mondjuk ki: vallásos emberek is lehetnek párttagok. Egy ideologikus párt, amelyek nemcsak beidegződtek, betanultuk az alapvető ideológiai követelményeket és tételeket [sic!], ezt felváltani egy rugalmasabb és általában csak politikai és elsősorban politikai követelményeket alkalmazó párttal, ez is nagyon sok gondot okozna. De ehhez tartozik az is, hogy ugyanakkor nagyon súlyos történelmi élményeket és tanulságokat kell megélni. En most az egyes pártok szempontjából mondanám, a büszkeségtől el kell jutni a szégyenérzetig, mert rákényszerítik a körülmények, ha ezt nem teszi meg, vagy nem tudja megtenni. Attól, hogy őrá tekintettek fel elsősorban a munkahelyeken, most őrá mutogatnak. Ezt is meg kell azért élni. Tehát nemcsak a párt van válságban, hanem az egyes párttagok is válságban vannak, vagy válságban lehetnek. Egy hatalmat gyakorló, pusztán véleményalkotással is, vagy egy határozattal már döntéseket befolyásoló párt helyett most — amely hatáskörrel rendelkezett — azt mondjuk, hogy politikailag szerezzen érvényt a párt akaratának és céljainak. Azért az egyik napról a másikra énszerintem nem megy. Válságban nem természetes, hogy ily mértékben válságba kellett volna kerülni a pártnak, és a második részben erről szeretnék szólni. Nem tudom, a Németh Miklós elvtárs említette azt hiszem, hogy az 1988-as májusi pártértekezlet után több hónapot elvesztettünk. Több hónapot elvesztettünk, én azt mondom, hogy a párton belül elsősorban. Volt jónak tartott és utólag is jónak ítéltetett kormányfőnk, és pártfőtitkárként a párt belső ügyeivel nagyon keveset tudott törődni. Akik mi itt voltunk, azok pedig nem nagyon tudtunk, vagy nem nagyon mertünk. És én itt szeretnék egy személyes vallomást tenni. Ha nekem szemé1127