A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

lyi ambícióim lettek volna plusz a párton belül ahhoz képest, mint ahova vittek, akkor ezt az időszakot meg lehetett volna ragadni, a bukás feltételezésével is természetesen. Azt hiszem, Lukács elvtárs is tudja, a többi titkár kollégák is, hogy ilyen szándék, vagy ilyen törekvés abban az időben nem volt személyekben, viszont nem sikerült csapatmunkát végezni a párt átalakítása érdekében. Ezért késtek a felismerések, a párttal kapcsolatos felismerések is. Az apparátus az lényegében széthullott, a Központi Bizottságban is árván maradt, nem tudta, hogy mi lesz, elhúzódott több mint egy fél évig, amíg szóltunk hozzá, márpedig még, ha minőségi követelményeket is állítunk, és hogy csökkenteni kell az apparátus létszámát, akkor is szükséges irányítani és állandó feladatokra mozgósítani, hogy feladatokat kapjon, tudta, hogy váltani kell, de ebben a váltásban nem kapott megfelelő útmutatást, elbizonytalanodott. És végül a tagság is úgy érezte, hogy csak önállóságot kapott, az önállóság gyakorlására a pártapparátusok nemigen akarták megtanítani, sőt szemük láttára úgy tűnt, mintha személyi harcok és egyebek bontakoztak volna ki. Most pedig eljutott már abba az állapotba a párttagság, hogy nemcsak megéli az átalakulást, hanem fél is, zömmel fél is ettől az átalakulástól. Tessék beszélgetni munkás és egyéb párttagokkal. Féltik, most már önmagukat kevésbé, de gyermekeiket, nem szeretnének olyan helyzetbe kerülni, amikor megbélyegzettek lesznek. Gondoljunk csak arra, hogy valaki megkapta a MunkásParaszt Hatalomért Érdemrendet, gyermekét ezért előnyben részesítették az egyetemen, és majd jön a felülvizsgálás, vagy a számonkérés, és akkor megkérdezik, hogy esetleg nem kell-e a gyermekétől elvenni a diplomát. Vagy gondoljunk csak bele: azok a munkásőrök, akik semmi rosszat nem csináltak, hiszen lényeges akcióba nem vetették be őket, ha lényeges akcióba, akkor természeti katasztrófát elhárítani és így tovább. Most pedig megjelenik egy plakát és egy ,,munkásőrség" feliratú csuporból, vagy miből halálfej gőzölög kifelé. Azért ezt is meg kell élni ezeknek az embereknek, akik — még egyszer mondom — hittek, hűségesek voltak, teljesítették, amit kellett, és ezért úgy érzik, hogy a jövőben esetleg megbélyegzettek is lehetnek. Na erre egy ilyen késlekedő és bizonytalankodó és később a felismeréseket megélő pártban születtek a platformok, vagy születnek, vagy legalábbis úgy látszik, hogy platformok, és rendkívül nagy a türelmetlenség, mindenki részéről nagy a türelmetlenség. Türelmetlenség azok részéről is, akik a pártegységet féltik, és azok részéről is, akik platformokat fogalmaznak, de a platformok születését az szülte, vagy legalábbis úgy érzik, hogy nincs olyan program, amit közösen vagy nagy többséggel dolgoztunk volna ki. Itt volt ez a márciusi kísérlet. „Mire törekszik az MSZMP?" Ezt abban a pillanatban elfelejtették, mert senkinek sem kellett. Annak ellenére, hogy állítom, ma sem fogunk túlságosan jobbat csinálni, lehet hogy gyakorlatiasabbat. Tehát, hogyha egy platform körül, vagy valamilyen dokumentum körül a Központi Bizottság és annak főleg a magva nem áll ki egységesen, akkor itt sok egyéb platform lesz. Születik Marxista egységplatform a félelemre építve elsősorban, mert annak a platformnak a szövegezéséből ez tűnik ki. És ennek hatására születhet egy összefogás is, hogy megszületett-e vagy sem, az még a jövő kérdése, mert nagyon sok mindentől függ, a körülményektől. De abban a pillanatban már elsősorban csak bélyeget kaphatnak. No a reformkörökkel pedig az a véleményem, hogy rendkívül nagy erjedést hoztak a pártban, csak végtelenül türelmetlenek. Hogy gondoljuk, hogy ez a félmillió ember, aki zömmel a hitre, a bizalomra tette föl magát, az most egyik napról a másikra nagyon gyorsan át tud állni és élreformer lehet. Meg kell élnie abban a társadalmi közegben, hogy mire van 1128