A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

megpróbáljuk értékelni, minősíteni, és néhány vitatott fontos kérdésben eligazítást adni a vezetőknek. Mi pedig azt csináljuk most is, amit szoktunk, tisztelet a kivételnek, hogy napi, valóban egyre veszélyesebbé váló jelenségeket megpróbálunk magunktól elhárítani, és a tagságra meg a pártunkra való hivatkozással visszapakolni ízlés szerint annak az asztalára, akit legkevésbé szeretünk. Én nem védek egyetlen egy vezetőt sem, mindegyiknek megvan a maga felelőssége azért, amit végzett, és amilyen helyzetben vagyunk, úgy gondolom ezt ők is tudják, én a magunkét keresem, és azt kérem, hogy próbáljunk néhány dolgot higgadtan végiggondolni, és magunknak magunkban néhány kérdésre válaszolni. Az első ilyen dolog, gondolom megtették, de azért próbáljuk még egyszer [sic!]. Ismerjük valamennyien, hogy ez az ország milyen helyzetben van, tényleg mondhatjuk mi azt, hogy ezért nem az MSZMP-t terheli a felelősség? Az egy más kérdés, hogy az ellenzékkel nem úgy tárgyalunk, vagy nem úgy állunk ki, hogy bocsánatot kérünk. De vajon itt ebben a teremben ettől mi elteldnthetünk? Megtehetjük mi azt, hogy itt ebben a teremben máson verjük el a port, ahogy a Nagy Imre mondta, hogy itt jól megverjük az ellenzéket? Azt kell mondanom, hogy néhány KB-tag még nem volt abban a helyzetben, hogy úgy szemtől szembe kellett volna megvédenie az elmúlt időszaknak azokat a valóban krízises időszakait, amely miatt most itt tartunk. Én sem azt mondom, hogy mi tagadjuk meg elsősorban azt, amit csináltunk, [és ami abból jó volt,] de azért azt sem lehet mondani, hogy ha most úgy tűnik, hogy a jövő abszolút kilátástalan, akkor mi feltétlen a múltunkkal fogjuk megnyerni az embereket. A másik ilyen kérdés, amire jó lenne válaszolnunk, hogy nem kellett-e a Központi Bizottságon belül is hosszú, és talán indokolatlanul hosszú időszakon keresztül vitatkozni és vitát folytatni arról, hogy szükség van-e valóban modellváltásra. Vagy pedig csak a munkamódszerünkön kell változtatni, hogy végül is a többpártrendszer elkerülhető, vagy nem kerülhető, kezdeményezzük-e, vagy pedig kész tények elé vagyunk állítva, a múltunk értékelését már meg sem említem, vagy a párt szükségszerű átalakulását, ennek a mértékét. Ebben nemcsak a vezetésben voltak különböző vélemények. Itt ebben a teremben is, és még ma is megvannak jórészt. A harmadik ilyen kérdés: rajtunk múlott-e csupán, hogy pártunk sok-sok vezetőjét és tagját nem tudtuk megvédeni a lejáratástól. Negyedik dolog: teljes bátorsággal verhetjük-e vissza a párt vagyoni dolgaival összefüggő vádakat, ha az igazság az, hogy nem kifejezetten a tagság pénzéből, nem kifejezetten mozgalmi célokat szolgáló gyarapodásról van szó. Az egy más kérdés, hogy hogy számolunk el, hagyja jóvá a Központi Bizottság vagy a kongresszus, nekem teljesen mindegy, erről nekem megvan a külön véleményem, de Kovács elvtárs, itt, sajnos, nem a párt tagságának a pénzéről van csupán szó, ha arról lenne szó, nem lenne gondunk, azzal sem, hogy hogyan és hová dugdossuk. Az, ami kevesek kiváltságát szolgálta, és nemcsak a pártban, hanem a Munkásőrségben és még néhány helyen is, erre, ennek a pártnak nem volt szüksége. [(Érthetetlen közbeszólások.)] A badacsonytomaji üdülőre

82 — Borbély elvtárs közbeszólására —, igen én kívülről láttam. Sok mindent lehet tenni, csak azt nem, hogy az ország érdekére való hivatkozással visszaforduljunk a rendkívüli megpróbáltatásokkal járó reformok útjáról. A tárgyalt témákhoz szeretném elmondani a véleményemet röviden. Én úgy gondolom, hogy a Központi Bizottságnak le kellene szögezni azt, hogy szükséges volt 1488