A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

léma. Az áramlatok különbözősége nem egy minimális egység, a fővonal tekintetében felvállalt egység talaján megy végbe. Ebben látom a hibát. A párton belüli bizonytalanság és megoszlás véleményem szerint egy jelentős vezetés- és vezetőségellenesség körülményei között valósul meg. Én azt tapasztalom, hogy bizalmatlanság van velünk szemben mind a PB-vel, mind a Központi Bizottságai szemben is. Ezért mondják azt, hogy a párttagság feje fölött politizálunk. Ezt sokan mondják. Nem tudtunk megfelelni a bizalomnak, ezen komolyan el kell gondolkodni, és keresni kell a bizalom megteremtésének a módját. Ez egy értékbizonytalanság közepette van, vagy miatt adódik elő. Történelmi múltunk az egyik okozója ennek. Történelmi múltunk feltárása ugye azt hiszem, hogy 1956-ig, vagy akár valamivel tovább is, hiszen a temetések kapcsán egészen 1960-ig elmentünk a történelmi múlt értékelésében, vagy legalábbis politikai regisztrálásában. Itt ezt elrendeztük, lényegében kiegészítő tevékenységre van szükség. Végül is ebből az adódik az én értelmezésemben, hogy az 50-es éveket mi tévútnak kell hogy minősítsük. Ennek következtében az 56 nem egyszerűen ellenforradalom, hanem egy tévúton járó pártnak és mozgalomnak az összeomlása és válsága. De hátra van történelmi múltunkkal kapcsolatban a Kádár-korszaknak az értékelése, ez nem lesz könnyű, fel kell vállalnunk tárgyilagosan és hűen. Én most az NSZK-ban járván azt tapasztaltam, hogy mind szociáldemokrata, mind polgári vezető politikusok részéről az a vélemény, hogy egyfelől nagyon nagyra értékelik ezt a június 16-i gyászszertartást, a történelmi igazságtételt végtelenül nagyra értékelik, nem is találkoztam ellenkező véleménnyel. De ugyanakkor azt is többen hangsúlyozták — nagyon tekintélyes emberek —, hogy ők Kádár Jánost és az időszakot azért egy reformidőszaknak fogták fel. És hogy vagyunk mi most ezzel? Hogyan értékeljük ezt? Nemzetközileg is probléma lesz ez, és el kell tudnunk érni reális értékelést. Ebben benne kell legyen, hogy meghaladjuk a kádári politikának fontos részeit, mert ha nem tudjuk meghaladni, akkor fejlődésképtelennek bizonyulunk. A személyi magatartásban a vezetők részéről bizonytalanság és ingadozás van, szerintem középvezetőknél is — az alapszervezeteknél legkevésbé —, és országos vezetőknél is. És a személyi koordináció gyenge. Gyengébb a mi pártunkban, mint egy normálisan működő szociáldemokrata pártban, vagy akár egy liberális pártban, mint ez a német FDP. Neki kell kezdenünk annak, hogy világossá tegyük majd a magyar politikai életben azt, hogy hol húzódnak a demokrácia határai. Ez most már kérdés lesz. És az ország nemzetközi alapvető elkötelezettségét — jó, szabad szólás van, meg micsoda, hát mondják el —, de a rendszer határain kívül mondják ezt el, vagyis ezt nem szabad tolerálni, vagy hallgatni, hogyha ezt megsértik. Emellett pedig a pártszerűség határait is tisztáznunk kell, hogy hol vannak ennek a határai. Ma homályosak ezek a határok. Még egyszer azt mondom, hogy bal felé, a marxista egységcentrum felé is meg kell határozni, hogy aki ma proletárdiktatúrát hirdet és nem demokratikus szocializmust, az a párton kívül van, e tekintetben a párton kívül van. Ha még emellett a többpártrendszer ellen van, és az egypártrendszert akarja most már „visszacsinálni", azt kell mondjam, akkor még egy kérdés van, amiben a párt vonala ellen van. És ha ellenzi azt, hogy Magyarország gazdaságilag és politikailag is kétirányú erős kapcsolatrendszerrel rendelkezzék, és egyirányúvá akarja ezt tenni egy zárt szocialista közösségfelfogással, itt a harmadik kérdés, amiben szemben van a pártvonallal. 1123