A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

mi tetszik, az egyik ezt marasztalja el, a másik amazt, nem vagyunk benne egységesek. Én nem mondanék se számokat, se arányokat, de valahogy ez is a kongresszushoz tartozna, hogy valahogy világosabban kellene nekünk azt látni a mostani helyzetünk, meg elemzésünk alapján, hogy mitől kell elhatárolnunk igazán magunkat. Azzal teljesen egyetértek, hogy a kongresszus után — nem tudom milyen formában kell elvégezni, de valahogy el kell végezni, hogy amit a kongresszus elfogadott programot, határozatot, szervezeti szabályzatot, hogy nem kell nekiesni és szétverni mindent; el kell határoljuk magunkat az egyik szélsőségtől is, meg a másiktól is. Naponta találkozik az ember olyannal, mint ma egy hete volt a fürj tenyésztő, én nem tudom kicsoda ez az ember,

73 létezik-e, bár fényképet is hoztak róla, és mondja, hogy hány KB-tag, meg a megyék, meg a csuda, meg katonai hatalomátvétel. A pártértekezlet szünetében jöttek hozzám, hogy kérem itt van ettől az újságtól ez az újságíró, a Honvédelmi Minisztérium most rögtön nyilatkozzon, mert ez katonai hatalomátvétellel fenyeget. Mondom, kérdezzék meg, van fegyverük. Remélem nincs, meg nem ismerjük miféle szervezet ez, ki ez. Tényleg ne hagyjuk szó nélkül, nem hagyhatjuk! Végül is megrágalmaz, ránk egy nagy ütés, csapás. [Ne hagyjuk magunkat!] Mondjuk ez nagyon kirívó. Én nem mondom, hogy vagdalkozással, de a kongresszus után el kell határoljuk magunkat mindkét irányban, mert mindkét irányban tapasztalhatók ezek a szélsőségek. Aggodalmam azért is van, mert egyáltalán ez a meggyengült párt most már huzamosabb idő óta, tulajdonképpen ebben az évben sokszor visszatért [sic!], hogy a vezetésen belüli nézeteltérések, villongások kárt okoznak a pártnak. Most valamit, amióta ez az új felállás van, Elnökség, Intéző Bizottság, szóval mintha csökkent volna, de hozzátenném, hogy ez nem elég. Szóval nem elég az, hogy most már nem bántjuk egymást. Ebben a meggyengült állapotunkban hiányzik az a vezérkar, amiről itt szó volt, nem katonai értelemben, de hiányzik a vezérkar. A magam részéről ezt hiányolom a legjobban. Szolidaritásról is szó volt, meg sok mindenről, és ugyanakkor továbbra is vannak olyanfajta személyes megnyilvánulások, amelyek pedig kifejezetten ártanak és zavarnak.

74 [Hát elég sok minden szóba került már. Én túlságosan nem kívánom szaporítani, de azért megemlítem: kérem szépen, a Központi Bizottság tagja vagyok, felelősséggel tartozok a hadsereg dolgaiért, s nekem az újságokból, a KB apparátusából egy fiatalember szájából, én nem tudom, hogy mennyire katonai [sic!] képzett, lehet hogy valami nagy katonai tudású, és méghozzá külföldi lapból megtudni, hogy átfogjuk szervezni az egész hadsereget, a főirány most már más, egyéb. Milyen állapotok ezek? És utána mekkora a lárma itt a pártban, széltibe-hosszába. Nem tudom, hogy zárjuk le. Engem személy szerint bántanak. Én elképzelhetetlennek tartom normális körülmények között az ilyenfajta eseteket. Nemcsak én, mint miniszter nem tudtam róla, egyetlen a katonai vezetésből, senki. Hát ez nem egy akármiféle kérdés. Nem méltatja az embert arra, hogy megkérdezze. Én nem ismerem őt, hát nem találkoztam vele életemben, de ez megengedhetetlen állapot. Hasonlót kérnék én a kerekasztalnál tárgyaló delegációtól is. Ne az újságból tudjak meg dolgokat! Ha más nem, mint központi bizottsági tag kérem, tegyék lehetővé, hogy amiben a hadsereget érintő kérdésekről van szó, katonákról, ezek bonyolult dolgok, higgyék el, nem akarom eltúlozni, de aki nem él benne, nem ismeri kellő alapossággal, mellé fog fogni. Engedjék meg, hogy néhány példát felsoroljak. Elmondta Pozsgay elvtárs, hogy 1480