A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

nyunkat, és nem kívánom ezt rontani, de megint csak perspektivikusan végiggondolva, gondolom vannak európai szabványok, amelyekhez hasonló módon meg lehetne oldani azt, hogy az állam és egyház szétválasztása — amely a nagy francia forradalom egyik komoly vívmánya — ne rendeződjék vissza hazánkban sem egy modernizáció keretében. Legvégül szeretnék egy kompromisszumosnak tűnő javaslatot tenni a Harmadik Oldal problémájával kapcsolatosan, éspedig azt, hogy a választójogi törvényben én elképzelhetőnek tartanék egy olyan vegyes konstrukciót, melynek keretében a Harmadik Oldal szervezetei az egyéni választókerületekben jelölteket indíthatnak, ugyanakkor listát csak pártok állíthatnának. Indoklásul természetesen nem tudok nemzetközi jogi és jogfilozófiai érveket felhozni, praktikusnak tűnik azonban, hogy ha egyéni jelöltek is indulhatnak az egyéni választókerületekben, akkor ez szervezetek égisze alatt is történhessék meg, s számunkra sem mindegy, hogy esetlegesen egy egyéni választókerületi második fordulóban lesz-e valaki, akinek a jelöltje esetleg nem az ellenzék valamelyik pártjának javára fog lemondani a választóinak a szavazatairól. Gondolom ez is egy, talán nem elítélendő, önző megfontolás lehet a mi pártunk részéről. Köszönöm szépen. GRÓSZ KÁROLY elvtárs: Köszönöm szépen. Nagy Imre elvtárs következik, utána Kárpáti Ferenc elvtárs. NAGY IMRE elvtárs: Tisztelt Központi Bizottság! Én aggódva jöttem a mai központi bizottsági ülésre, s ez az aggodalmam a vita alapján ez idáig nem csökkent. Aggódva, hogy mutatja-e a Központi Bizottság vitája a szükséges higgadt konstruktivitást, közelítünk-e ahhoz a sokat hivatkozott, új minőségű párthoz, lesz-e más a mai központi bizottsági vita, mint az elmúlt egy évben bármikor. Én három plusz egy kérdéshez szeretnék röviden hozzászólni. Az első: én kicsit azt érzem, azt látom, hogy ismét jól megvertük az ellenzéket ebben a teremben. Ismét elmondtuk szenvedélyesen, hogy hogyan kell velük vitázni, hogy kell rájuk reagálni, elmondtuk ezt egymásnak itt, de kint nincs ekkora szenvedélyünk, nincs ekkora határozottságunk, nincs ekkora biztonságunk. Engem egy olyan had vezetőségre emlékeztet mindez, amely a haditanácsban arat nagy győzelmeket, sőt még a legjobb tábornokait is, legyenek azok kormányfői vagy más poszton, legjobb tábornokait is megrója, ha nem a szándékolt eredményt hozzák. A második gondolat, amit szeretnék felvetni, hogy ismét jól megvédtük az elmúlt negyven évet, a múltunkat; elhangzott, nem kell szégyenkeznünk, jókat akartunk, külföld elismerte, egymás előtt felmentjük magunkat és felmentjük egymást, közben az alapkérdésről nincs szó, ezt az országot ez a párt vitte a mai válságba, a mai helyzetbe, s a fiatalokat nem érdekli a szándék, nem érdekli a próbálkozás akkor sem, ha a külföld akkor elismerte, nem érdekli Európa értékítélete, a helyzet érdekli, az a valóság, amit örökölt, amit örököltünk, s ami miatt igenis van szégyenkeznivalónk. En tízéves párttagsággal úgy érzem, van szégyenkeznivalónk, s ennek a felelőssége alól mi nem menthetjük fel magunkat, mert ha mi fel is mentjük ezalól magunkat, a nép, de az ifjúság különösen nem fog minket felmenteni, függetlenül attól, hogy milyen jó szándékkal, becsületes tartással dolgoztunk az elmúlt években, évtizedekben. Ma azt mondjuk, hogy igen, belátjuk, zsákutca volt sok szempontból, amit eddig csináltunk, de most mások leszünk, modellváltást csinálunk, demokratizálunk, egy új típusú pártot csinálunk az MSZMP-ből, de mitől várjuk, 1476