A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

Ebben látom én tulajdonképpen a kongresszusra felkészülésnek a fő veszélyét. A kerekasztal-tárgyalásokról: a kerekasztal-tárgyalásokat én is sikernek tekintem, politikai sikernek. Nos, kinek a sikere, igen az MSZMP sikere is, sikerként könyveli el, sikerként éli meg az Ellenzéki Kerekasztal is, és hadd tegyem hozzá, hogy a Harmadik Oldalnak nevezett szervezetek is sikerként élik meg ezt a tárgyalássorozatot, minden konfliktusa ellenére, vagy minden konfliktusa mellett is. Én társadalmi sikernek értékelem azért, hogy világos, hogy nem az utcán dőlnek el a nagy politikai kérdések, hanem leültünk tárgyalni egymással, nem a primitív erődemonstráció dönti el, nem a politikai manipulációnak a fölfökozott mértéke. Van politikai manipuláció sok értelemben, sokféleképpen, de mégis, ugye, egymással tárgyalunk, és felelős tanácskozások folynak. A Harmadik Oldal. Nekem erről módomban volt beszélni a párttag képviselők csoportjának az ülésén is, meg részt vettem [részt veszek] a tárgyalásokon, és ezek korántsem könnyűek, időközönként kegyetlen viták közepette mennek végbe, máskor nagyon kooperatív szellemben és toleránsán tárgyalunk, de úgy gondolom, hogy a vita természetétől függően természetesek [sic!]. Ahogy haladunk előre a tárgyalások részkérdésében, úgy éleződnek — úgy gondolom én — ki a viták. Ez megint csak természetes, úgy különülnek el, vagy válnak világosabbá a különvélemények. Úgy ítélem meg, hogy abban a kérdésben, amiről Nagy Sándor elvtárs és Pozsgay Imre elvtárs is szólott, hogy a választásokon legyen-e jelöltállítási joga a társadalmi szervezeteknek, az MSZMP küldöttsége nem foglalt el helyes álláspontot. Magam személyesen sem tudok egyetérteni azzal, hogy a politikai jellegű társadalmi szervezetek önálló jelöltállítási jogát megkérdőjelezzük. Átmeneti szituáció van az országban, nincs egy politikai egyensúlyi állapot, amikor a társadalom tényleges politikai tagoltsága átlátható lenne, megrajzolható lenne, és a politikai élet palettáján megjelenő pártszervek ezt a politikai tagoltságot valóságosan ki tudnák fejezni, nem fejezik ki; továbbá vannak olyan társadalmi szervek, amelyek nem korporatív szervezetek, hanem politikai tömegmozgalmak; ezért, ha a létezésüket figyelembe akarjuk venni, akkor nem mondhatnak le a jelöltállítási jogról. Hangsúlyozom, ez a Harmadik Oldal egységes állásfoglalása volt. Most megmondhatom, hogy a Hazafias Népfront nem teheti meg, hogy lemond erről a jogáról, ha a törvényt másképpen hozzák meg, akkor világos, meg fogja keresni a módját, hogy hogyan tudjon fellépni. De ezt állítom, hogy vesztesége lesz a pártnak, mert — ha mondjuk — pl. választási pártként indul a Hazafias Népfront, esetleg elvesztheti az egyházak támogatását, mert ugye az egyházak kifejezik, hogy nem kívánnak pártok támogatásával foglalkozni, nem kívánnak a pártok jelöltjeiként fellépni a választásokon. Ha egy-egy papjuk persze jelölt lesz, az más kérdés, de független népfrontjelöltként készek közreműködni a választásokon. Meg kell gondolni, hogy érdekünkben áll-e, vagy nem pl. ilyen társadalmi erőt figyelembe venni. Én nem kívánok hipotéziseket megfogalmazni arról, hogy ebben a kérdésben milyen elvi és gyakorlati megfontolások vezethetik egybehangzóan, legalábbis a végeredmény szempontjából az Ellenzéki Kerekasztalt és az MSZMP-t. De azt gondolom, hogy a mostani politikai szituációt mérlegelve, ezen változtatni lenne célszerű. Legalábbis én nem tudom elfogadni, mint a Hazafias Népfront által megbízott tárgyaló delegációnak a tagja azt az álláspontot, hogy támogassam e tekintetben a Központi Bizottságnak azt az esetleges véleményét, hogy csak pártok indíthatnak jelölteket a választásokon. Nem tudom magamévá tenni. Tehát az én megbízatásom ezzel ellentétes. 1470