A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

nek a választópolgárok? Én nem nagyon hiszem, a tények nem ezt mutatják. Ezzel szemben a saját párttagságunkat bizonytalanítjuk el, és ezt tudnunk kell. Saját árnyékunkat mi sem léphetjük át, mint ahogy nem léphető át az árnyék senki által sem, legfeljebb verőfényben, amikor nincs árnyék, de Magyarországon ma sajnos nincs verőfény, és a legsötétebb antikommunista támadásokra sincs határozott válasz. Semmiféle adminisztratív dologra én nem gondolok, félreértés ne essék, a pártsajtóra, a pártszervek állásfoglalására gondolok. Nincs szolidaritás saját tisztségviselőinkkel szemben, saját elvtársainkkal szemben. Nem találom a szolidaritást, és ez nagyon veszélyes. Ne csodálkozzunk, ha a párttagság ettől elkedvetlenedik, hogy nagyon enyhe kifejezést használjak. És rendkívül nehéz helyzetben van ez a párt attól, hogy minden platform az ellenséget a párton belül keresi. Teljesen igazat adok ebben is Katona elvtársnak, akinek a felszólalásával jóformán mindenben egyetértek. Egy dolog, amit ezzel kapcsolatban konkrétan még mondani szeretnék. Megjelent erről a titkos pártról, vagy nem tudom miről egy olyan tájékoztatás, vagy nyilatkozat, hogy 25 vagy 23 KB-tag a tagja.

67 Én ezt — úgy, ahogy van — nem hiszem el természetesen, de azt hiszem ez olyan provokáció, amit valamilyen módon meg kellene válaszolni, legalábbis úgy, hogy a KB kinyilvánítja, összeférhetetlen nemcsak a KB-tagsággal, hanem a párttagsággal [sic!]. Valami ilyesmit. Emellett nem mehetünk el szó nélkül véleményem szerint. És ugyanígy keresik az ellenséget a párton belül a reformcsoportok. Tessék megmondani, mikor léptek fel — lehet, hogy én nem tudom —, mikor léptek fel a szélsőséges nézetekkel szemben? A szélsőségesen kinyilvánított antikommunista mindennel szemben — mikor léptek fel? Nem lehet, hogy ez a párt csak saját magát marcangolja, mert ebbe belepusztulhat. Az eredményekről pedig — már én itt is félek beszélni, én nem is részletezem —, de tudjuk mindnyájan, hogy vannak. Nemcsak a negyven év, meg nemcsak a harminc év alatt. Nekem most egy előadást kellett készítenem valami nemzetközi konferenciára, műszaki fejlődés stb., átnéztem az utolsó tíz évet. Az se igaz, hogy ebben a struktúrában semmi sem változott. Itt ül sok, nagyon képzett munkatárs ebben a házban, és én úgy tudom, panaszkodnak, hogy kevés most a munkájuk. Semmi nehézséget nem okozna az ő számukra, de a pártintézményekben sem, összeállítani konkrét eredményeket, amiknek az alapján mi a hitelt kérjük a továbbiakra, nem eltitkolva a hibákat. Akár a sokszor szidott egészségügyet, akár az életformát, az életminőséget nézzük, azért erről beszélni kell. Csak meakulpázással — ismétlem — nem érünk el eredményt. Azt se felejtsük el, sokszor elmondjuk, de úgy látszik hiába, ez a demokratizálás sem 1988 májusában kezdődött. Kétségtelen fordulat volt, de azt szervesen előkészítette egy hosszú folyamat. Félrelépésekkel, hibákkal, suta módon, sokszor ott éreztük a falakat, ahol nem voltak falak. Mindez igaz, de hogy ez a társadalom már elkezdődött pluralizálódni a kultúrában, a gazdaságban, ezt mindenki tudja. Ténylegesen voltak hibás lépések is a demokratizálás irányában, de voltak jó lépések is az 1980-as években is. A vállalati tanácsok

68 nem sikerültek, ez is egy szándék volt ahhoz, hogy a termelő magáénak érezze azt, amit csinál. Vagy a kettős jelölés

69 és a többi, nem folytatom tovább. Ezeket az eredményeket az egész világ elismerte, csak itt, nálunk nem ismerjük el, nem merünk róla beszélni, szégyenkezünk. Én nagyon ajánlom, a kongresszusi felkészülés során se tagadjuk meg ezeket az eredményeket, mert ebbe bele fog pusztulni ez a párt. És ezzel pedig katasztrófába süllyedhet az ország. Bizonyos vagyok benne. Köszönöm a figyelmüket. 1465