A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

GRÓSZ KAROLY elvtárs: Köszönöm. Nagy Sándor elvtársé a szó, utána Huszár István elvtárs következik. NAGY SÁNDOR elvtárs: Tisztelt Központi Bizottság! Az a véleményem — ismereteim alapján, ahogy meg tudom ítélni, amit Fejti György elvtárs elmondott —, hogy egy nagyon alapos, körültekintő, korrekt tájékoztatást kapott a Központi Bizottság a háromoldalú politikai tárgyalásokról. Én is abban látom a dolog lényegét és politikai hasznát, amit Pozsgay Imre elvtárs úgy fogalmazott, hogy a társadalom életében valós szerepet játszó, jelen lévő erők konszenzusán alapuljon egy, valóban mindannyiunk által kívánt békés átmenet összes fontos feltétele. És mi annak idején — talán a Központi Bizottság tagjai emlékeznek rá — éppen ilyen szándékkal és éppen ilyen indíttatásból akartunk helyet kapni a tárgyalásokon, és persze nem véletlenül javasoltuk, hogy a háromoldalú tárgyalások ne csak a politikai struktúra átalakulásával összefüggő kérdésekkel, hanem a ma Magyarországon milliókat érintő [gazdasági-]szociális problémákkal, és bizonyos értelemben a politikai struktúráknál jóval nagyobb veszélyeket rejtő és közvetlenebb veszélyeket rejtő gazdasági kérdésekkel, vagy ha úgy tetszik a gazdasági katasztrófa elhárításának feltételeivel is foglalkozzon [sic!]. Én összességében az értékeléssel — hogy eredményt hoztak ezek a tárgyalások — a magam részéről egyet tudok érteni, hozzáteszem, hogy azt persze egyik eredménytelenségnek tekintem, hogy a gazdasági-szociális problémákban a szakértői tárgyalásokon alig-alig jutott túl ez az egész problémakör, jóllehet mindannyian tudjuk, ebben kevésbé lehet normatív jogszabályokban rögzített megállapodásokig eljutni. Azt is tudjuk, hogy ez legalább olyan feltételrendszer, és legalább olyan környezeti kérdés, mint maga az átmenet néhány jogi feltétele ahhoz, hogy az ország talpon maradhasson. Hiszen nemcsak politikailag kell talpon maradnunk, hanem gazdaságilag is. Ez legalább olyan alapvető érdek. Ezzel összefüggésben az értékeléshez én azért egy szempontot hozzátennék. Nekem van egy olyan benyomásom, hogy az eredeti szándéktól eltérően a háromoldalú tárgyalások, hogy is mondjam csak, egy kissé túldimenzionáltakká váltak. Jelentőségük nagyobb hangsúlyt kapott részben a tájékoztatásban, részben magán a tárgyalásokon részt vevők által, mint amilyen valóságos szerepet ebben a szakaszban az egyébként nagyon fontos politikai intézmény betölthet Magyarországon. Azért ezt érdemes helyén kezelni, mert nem célunk sem ennek az eliminálása, sem ennek a túlhangsúlyozása. Két egészen konkrét kérdéshez; hiszen lényegében ezért kértem szót. Az egyik a jelöltállítási probléma. Csak a pontosítás kedvéért mondom, mi nem kétkamarás

70 mechanizmushoz illő, egyébként a történelemben valahol bizonyos helyeken már alkalmazott, bizonyos szervezetek által történő delegálás jogintézményéért, hanem a jelöltállítás jogáért szólaltunk fel. Az sem árt, ha abban is egészen tiszta a helyzet a Központi Bizottság tagjai előtt, hogy ez a Harmadik Tárgyaló Fél valamennyi szervezetének konszenzuson alapuló álláspontja. Tehát csak pontosítani szeretném, nem a szakszervezetek mondták azt, hogy a szakszervezetek jelöltet akarnak állítani, hanem jelöltet akart állítani a Hazafias Népfront, szerintem nem alap nélkül, jelöltet akart állítani a DEMISZ, szerintem nem alap nélkül, és hadd ne soroljam tovább. Minden kétséget kizárólag vannak — ahogy a Pozsgay elvtárs mondta — olyan parlamenti szokások, olyan közjogi elvek és a parlamenti műkö1466