A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

újonnan kiküldött Szervezeti Szabályzat szerint is, ahol öt, vagy bárhol, ahol öt vagy több párttag van, működhet alapszervezet, de ez csak formális kérdés. Én azokkal a politikai érvekkel, és azok alapján, amelyek elhangzottak, értek egyet azzal, hogy a második variációt fogadja el a Központi Bizottság, és ezt próbálja meg a tárgyaló delegáció érvényesíteni. Az alkotmánymódosítással kapcsolatban. Egyetértek azzal, hogy a köztársasági elnök, mint intézmény megfogalmazásra kerüljön, de csak akkor, ha közvetlenül választják, és nekem is az a véleményem, amit már itt többen említettek, hogy átmeneti megoldásnak nem látom az értelmét. Egy dolgot még engedjenek meg az alkotmánymódosítással kapcsolatban. A tervezetben az szerepel, hogy az államforma köztársaság. Én tudom, hogy tulajdonképpen az ilyen elnevezéseknek szimbolikus jelentősége van elsősorban, a lényeget talán kevéssé érintik, de a változás az politikai jelentőségű. Én emlékszem a parlamenti vitára ezzel kapcsolatban, voltak képviselők, akik a köztársaságra, voltak, akik a népköztársaságra szavaztak, és a zárszóban valami olyasmi hangzott el, hogy majd az új Alkotmány elfogadása során ebben az ügyben külön kérdést tesznek fel az állampolgároknak. Ugyanez vonatkozik a címerre is. Hozzátenném azt, sokan emlegetik az ellenzéki körökből is, hogy az 1918-as köztársasághoz kell visszanyúlni, az népköztársaság volt. Most pedig általános kérdésekről engedjenek meg néhány szót. Alapvető felelősségünk — nem szeretem ezt a kifejezést, de azt hiszem tényleg —, történelmi felelősségünk nekünk és az egész pártnak, de elsősorban nekünk és majd annak a pártvezetésnek, amelyet a kongresszus választ, hogy véghezvigyük ezt a demokratizálási folyamatot, de úgy, hogy ez a demokratizálási folyamat tényleg egy szocialista demokrácia szintjén álljon meg — hozzátenném, mindenekelőtt úgy, hogy egy demokratikus berendezkedésű ország szintjén álljon meg, és ne nyúljon azon túl. Én látom annak a veszélyét, hogy túlnyúlhat ez ezen [sic!]. A mai hangok, amelyeket olvashatunk és hallhatunk — egy központi bizottsági tag mondta nekem néhány héttel ezelőtt —, nem is 1938—1939-re, hanem 1944-re emlékeztetnek, ami a kommunizmussal kapcsolatos, és tulajdonképpen a hatalmi viszonyok még olyanok, amilyenek. Ennek viszont, hogy a folyamat véghezvihető legyen ilyen módon, feltétlen előfeltétele a cselekvőképes párt. Nem véletlen, hogy még az SZDSZ is többször megfogalmazta, nagy veszélyt látna abban, ha a párt, az MSZMP széthullana, és hatalmi vákuum keletkezne. De gondolkozzunk el, mi történik most annak érdekében, hogy cselekvőképes legyen ez a párt. Én kevés ilyen lépést látok, remélem, hogy a kongresszusi előkészületek során ez kirajzolódik, és a kongresszus ehhez hozzá fog járulni. Jelenleg én csak azt látom, ahelyett, hogy konkrétan megfogalmaztuk volna — de ezt kötelességünkké tette egyébként a pártértekezlet — azt, hogy hogyan, milyen közvetlen hibák, milyen döntési hibák vezettek ahhoz a helyzethez, ahhoz a gazdasági helyzethez, ami az országban van, most mindenre azt mondjuk, hogy rossz a modell, ebből adódik. Ennyire egyszerűen én nem látom elintézhetőnek, és nagyon hiányolom ezt a bizonyos gazdasági elszámolást a konkrét hibákról, a konkrét felelősségről személyekre menően. Ezzel szemben elmondjuk, hogy rossz a modell, és ennek logikus következménye az, hogy össztűz zúdul a negyven évre. Itt van, többen látják ezt a röpcédulát, ebben is ez van. De miért ne? Magunk is ezt mondjuk, mi folyton azt hajtogatjuk, hogy bűnösök vagyunk, csődbe vittük az országot, de ígérjük, tisztelt választópolgár, ígérjük, hogy megjavulunk, ígérjük, hogy másképpen fogunk mindent csinálni, csak szavazzatok ránk! Hitelt adnak en1464