A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

mány. Egy kormányelnöknek ezt kellene megkövetelni, és nem a pártban kell azt eldönteni, hogy most megszakítjuk, ne szakítsuk [sic!] meg a tárgyalást. Sose mondjuk azt, hogy mi megszakítjuk, mi azt mondjuk ki, a kormány mondja ki, hogy ő követeli, hogy odavigyék [sic!] pontosan kidolgozva, ő a parlament elé viszi. Elfogadja a parlament, nem fogadja el, oda kell vinni. Ha erre az Ellenzéki Kerekasztalban azt mondja [sic!], hogy ez a tárgyalások megszakítása, megmondjuk nem. Rengeteg kérdés van még, amit meg kell tárgyalni ahhoz, hogy békés átmenet legyen. Békés átmenetről jut eszembe: persze, hogy helyes, amit Pozsgay mond. A békés átmenetet teremtsük meg, ne az utcán döntsünk, na de azért meg kell világosan mondani, hogy ez nemcsak a mi érdekünk, nemcsak az MSZMP érdeke, ugyanúgy az ellenfeleink, ellenzék, ellenségeinknek is érdeke kell hogy legyen. Közös felelősséget kell vállalni. Nemcsak a mi nyakunkba dobni, hogy amíg tárgyalunk, addig rendben van, ha nem tárgyalunk velük, mert már elegünk van belőlük, akkor mi az utcára visszük a dolgot, nem. Na most, ha már Pozsgayt bántottam, Németh Miklóst bántom, ne azzal szórakozzon, hogy 150 ezer embert eltanácsol a pártból, hanem mint kormányelnök követelje meg, hogy tudjon kormányozni. Nem állok meg, hanem a Népszabadság első oldalát is olvastam: Grósz elvtársat is hadd bántsam egy kicsit. Azt mondják, hogy önkritikát gyakorolt Nógrádban.

59 Megígértem múltkor is, hogy bántani fogom továbbra is, ugye? Szóval, februárban hibát követett el, ha hibát követett el, először is itt nem lehet egy személyről most már beszélni, lassan le kell erről szokni, hibát követtünk el mi, akik ebben a teremben voltunk, ha hiba volt. Szerintem nem volt hiba. Miben követett el hibát? A Pozsgay elvtárs hangvételét nem úgy utasította vissza, ahogy a nyugati világ elvárta, ahogy idehaza ellenségeink, ellenfeleink elvárták. Nyugaton azt elintézettnek vélték, hogy a Pozsgayval szemben úgy fogunk eljárni, hogy pártot alakít. Ezt Pesten is, az országban, nyugaton is — ahol voltam — elintézett tényként vették. Ezt nem hagytuk a pártegység érdekében, és Grósz elvtárs nem követett el hibát vele, mert a további mondanivaló a Népszabadság szerint: hogy ma is a párt egységéért akar harcolni, tehát akkor nem követett el hibát, legfeljebb egy kicsit keményebben kellett volna Pozsgay elvtársnak megmondani, hogy az ilyen népi, paraszti mondást a KB-nak ne vágja a fejéhez, hogy — intelligensen fogalmazta meg — most elválik a tüdő a májától, hogy aki vele egyetért, vagy aki vele nem ért egyet. Ebbe az utcába szerencsére februárban nem mentünk bele, és ezért Grósz elvtárs ne gyakoroljon önkritikát, és a KB se gyakoroljon ezért önkritikát, helyesen jártunk el. Májusban Washingtonban voltam, ott Palmer nagykövet jelentése alapján befejezett tényként vette a nagykövetségünk a portásától kezdve a nagykövetig, az összes feleségig mindenki és az amerikaiak is, hogy a Grósz elvtárs megbukott, holtbiztos értesülésük van, hogy Grósz elvtárs májusban megy. Palmer egyébként a Bush elnököt is úgy informálta, úgyhogy Palmer fejét meg is mosták tudomásom szerint azóta. Egyedül a Palmer elődje, az előző nagykövet — összetalálkoztam vele, nem beszélgettem vele, én nem jól ismertem őt már —, de azon a véleményen volt, azt hiszem azért, hogy a Palmert utálja, hogy a Palmer félrevezeti az amerikai kormányzatot, de itthon beszopták [sic!] sokan, és ott is elfogadták, hogy az amerikai nagykövetségünk minden alkalmazottja elfogadta ezt. Tehát legyen egy párton belül türelmünk. A múltkor is, amikor én abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy a jelölőbizottság elnöke voltam, azt hittem, hogy 1456