A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

kánsan megfogalmazódnak ezen a párton belül. Nemcsak most, már ez így volt korábban is. A sokféle platformot, amennyire az időm engedte, tanulmányoztam, elolvastam. A magam számára két vonalat, két markáns csoportot különböztetek meg az egészben. Az egyik vonal a mi pártunkon belül, amelyik radikális reformokkal, szervezetében, személyeiben, vezetésében és programjában az ősbolsevista vagy kommunista tanoktól való nyílt szakítással kívánja az MSZMP-t megújítani, és azzal kilépni a társadalom elé. A másik vonal sokféle elágazással — hangsúlyozom mégegyszer, az én olvasataimban — az is reformpárti, az is reformokat akar, csak itt-ott populista módon, visszafogottabban, taktikázgatva, szövetséget keresve, próbálva még a párton belül is sok-sok, esetleg egymást kioltó áramlatot is egy folyamba terelni. Itt-ott ebben a vonalrendszerben megjelenik a szélsőballal való szövetség gondolata, vagy a szélsőbalos összefogás, és e tekintetben történelmi jelentőségű lesz, hogy a kongresszus milyen módon dönt a párt megújulásáról, mert lehet, hogy a pártban mi elégedettek leszünk, és kialakítunk egy olyan platformot, amelyikkel elégedetten és megelégedéssel állunk fel a kongresszusról. De kérem szépen, ha nem lesz a társadalom és a nép előtt hiteles a program, a szervezeti rendszer, a szervezeti felépítés és a szabályzat, és a személyi vezetések tekintetében, akkor én azt hiszem, hogy a legjobb úton halad ez a párt is a lengyel példa csapdáinak végigjárásán, nevezetesen, hogy a vezetés — beleértve magamat is elvtársak, meg az Elnökséget, bár valóban úgy van, hogy ilyen kérdésekről még nem beszéltünk — hamis kép alapján, hamis illúziók alapján él, és megy bele a választásba, és a végén meglepődik. Nem lenne jó, ha mi meglepődnénk, mert mint ahogy a lengyel kínlódás mutatja, nem lehet kommunista, vagy nem lehet a LEMP nélküli koalíciót és kormányzást sem Lengyelországban megvalósítani,

51 Magyarországon sem lehet, bármennyire hirdeti magáról az MDF, meg más, hogy kormány képes és meg fogja tudni csinálni. Felelősen ki merem jelenteni, hogy az MSZMP vagy a megújuló párt — az előbbiek alapján értelmezett módon — nélkül ez nem fog menni. Ilyen gondolatokat mondtam el az V. kerületben, és ehhez tettem azt: tehát akik a programmal, majd a kongresszuson formálódó és elfogadott programmal, szervezettel nem értenek egyet, vagy erkölcsileg tehertételt jelentenek a pártnak, akkor azoknak európai és civilizált módon — és aláhúznám mind a két szót — módjuk legyen vagy elhagyni azt a pártot, és még akkor sem szakad össze a világ, ha ezek esetleg más pártokba — legyen azoknak más a neve, kommunista vagy marxistaleninista egységplatform, vagy nem tudom, minek fogják hívni — átmennek. És ha ez a szám — én ezt ott példálózva mondtam — eléri a 100—150 ezret, akkor sem történik tragédia, ha ez a mi pártunk megújulva, a társadalom előtt nagyobb hitet szerezve tud belemenni a választásba. GRÓSZ KÁROLY elvtárs: Köszönöm. Szeretném kérdezni, akar-e még valaki válaszolni. Nincs [sic!]. Akkor most megnyitom a vitát. Első felszólaló Katona Imre elvtárs, utána Andics Jenő elvtárs következik. KATONA IMRE elvtárs: Tisztelt Központi Bizottság! A tájékoztatót tudomásul veszem. Néhány észrevételem lesz, de mielőtt ezeket az észrevételeket és javaslatokat megtenném, szeretnék általános kérdéssel is foglalkozni, lehetőleg röviden. 1447