A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

Különben Németh elvtárs, hogy reagáljak az előbbi válaszodhoz, a formának is tartalma van. Az, hogy valaki milyen formában mond el valamit egy gyűlésen, milyen formában tesz megjegyzést valamire, az egyben tartalom, és ilyen szempontból azért ebben a vonatkozásban azt hiszem, helyes, ha önkritikád van. Ezt őszintén megmondom. Különben nekem minden beszéded — itt megmondom a plénum előtt, a parlament előtt is — nagyon szimpatikus, érdembeni, tényleg törekszel egy korszerű, új veeztési hangvételre, de ez a ceglédi beszéd ilyen értelemben, formai szempontból nem volt méltó a miniszterelnökhöz, az ünnepi alkalomhoz. A tartalommal én most nem vitatkozom, amit te elmondtál, azzal én egyetértek. Engedjék meg az elvtársak, hogy most egy személyes indítású dologgal foglalkozzam. Én 44 éve vagyok párttag, a 60-as évektől kezdve veszek részt vezetési területen, különböző vezető szervek munkájában. Nem a kiváltságokért, nem azért, hogy előnyt szerezzek, hanem meggyőződésből tettem. 50 év óta van munkaviszonyom, én nem gyűjtöttem vagyont, nem harcoltam a kiváltságokért, ezért én nem érzem magam bűnösnek az elmúlt évekért, és nem tudom elfogadni, bárki szájából hangozzék el, hogy ez az elmúlt 40 nem tudom hány év tönkretette a magyar társadalmat, megnyomorította a magyar népet. És ezért a kommunisták a bűnbakok. Nincs bűntudatom. Felelősségérzetem van, óriási felelősségérzetem van, hogy adtam a szakemberek, vagy szakembereknek véltek véleményére, részt vettem olyan döntésben, amit esetleg másképpen kellett volna [sic!]. Ebben felelősnek érzem magam! És ez a 44 év tapasztalatot is jelent. Lehet, hogy valaki felteszi azt a kérdést, miért vetem ezt most fel érzelgősen. Elvtársak, most hatványozottabban érzem a felelősséget, hogy mi lesz ezután, hogyan alakul az ország sorsa. Az előttem teljesen világos és meggyőződéssel állítom, hogy a sztálini szocialista modell zsákutca, történelmi szükségszerűség, hogy modellt kell váltani, és a szocializmus modellváltása szükségszerűen a párt modellváltását is jelenti. Ezt én meggyőződéssel állítom. De hogyan történik ez a váltás, az a kulcskérdés. Kérem, aki ezt a váltást rohammal akarja megoldani, az kapkodni fog, kimunkálatlan, új és később újra módosuló szervezeti lépéseket kell majd tennie, rögtönzés folyik, ötletezés. Ez nem megy így! Hatalmat lehet rohammal átvenni! Modellt váltani azonban csak a sorozatos reformok útján, csak folyamatként lehet, és meggondolt lépésekkel lehet. Nincs prototípus! Tudja azt valaki megfogalmazni pontosan, hogy mi az a demokratikus szocializmus, föl van építve az a lépcsőfok, hogy milyen lépések sorozatán keresztül? Ezt most kell kimunkálni. Akkor hogyan meri valaki kategorikusan kijelenteni, hogy ő hordozza az igazságot? Ha ez így van elvtársak, akkor ugyanazt fogjuk csinálni, mint amit bírálunk. Hogy aki nem ért egyet valamivel, akkor kiállítjuk, hogy kérem, ez ilyen és ilyen, nem érti a lényeget, a reformot. Talán akik a reformot hirdetik, azok mind értik, hogy mi is az a demokratikus szocializmus? Akkor gondoljuk végig: a pártnak hétszázötvenezer tagja van. Az a 750 ezer tag meggyőződésem szerint meggyőződéssel akar változást. Én nem vagyok híve annak, hogy kirekesszünk bárkit — aki becsületes, szorgalmas ember, nem járatta le a pártot morálisan, más szempontból is tekintélyt szerzett a pártnak —, ha most valamiben nem ért egyet és vitatkozik. Elvtársak! A gondolkozásban legnehezebb a váltás. Aki azt képzeli, hogy kinyilatkoztatással meg tudjuk csinálni a váltást, az nagyon téves útra megy. Az pontosan a sztálini vezetési stílusnak az útjára megy. Sokkal megértőbbnek kell lenni. Nem szabad vagdalódzni. Nem szabad, hogy százezer nem érdekes, ötven vagy 1448