A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

zottság tagjai a Magyar Hírlapnak adott interjúját

50 —, aztán hazamegy Amerikába és ott megismétli Cranston szenátor még egyszer az interjút. Szóval ezek veszélyes dolgok. A fizetésképtelenség veszélyének növeléséhez a kormány nem állhat oda: alapvető politikai és gazdasági kötelessége mindent megtenni egyfelől a saját maga által meghirdetett programon következetesen végigmenni, másfelől megtenni a veszély elhárításához minden lépést. A másik a SZOT—kormány találkozókkal kapcsolatban: már a májusi SZOT— kormány találkozón megállapodtunk abban, és ez sem most hangzik el először, hogy tarthatatlan az a helyzet, és nem igazán jó érdekképviseleti és érdekérvényesítési mechanizmus az, ahol egyfelől ott áll egyedül a kormány, akitől kérnek, követelnek kórusban, és most hozzáteszem naponta tizenöt ilyen levelet kapok, hogy legyek szíves fogadjam ezt a vállalatvezetést, ezt a pártvezetést, ezt a szakszervezeti vezetést, és a másik oldalon ott vannak az érdekképviselők, és egymással, holott lenne mit egyeztetniük egymással, nem állnak szóba: vagy nincs módjuk, vagy nem keresik egymást az érdekharmonizálás menetében. Ezért már akkor hangsúlyoztuk, és a megállapodásba bele is foglaltuk, hogy a SZOT—kormány találkozók rendszerét át kell gondolni az érdekképviselet és érdekérvényesítés rendszerében, mert nem helyes, nem tartható az a gyakorlat, amit csinálunk. Nemcsak az előbb elmondottak miatt nem tartható, hanem azért sem, mert miközben elismerjük a társadalomban a pluralizmust, a pártok szerveződését, az élet elismerteti velünk azt is, hogy az érdekképviseleti rendszer is differenciálódik. Még a mezőgazdaságban is, ahol azt gondoltuk, hogy minden a legnagyobb rendben van, ott is megjelentek, megjelentek a szakszervezeteknél is. Én ezt egy természetes folyamatnak tekintem: a szakszervezetek függetlenségre és önállóságra törekvése jegyében több érdekképviseleti szerv jelenik meg a szakszervezetek mellett. És a kormány nem teheti meg azt, hogy — mert van egy 15—20 éve kialakított gyakorlat — csak az egyikkel áll szóba, és azt tekinti hivatalos és a társadalom előtt legitim megállapodásnak, illetve tárgyalási mechanizmusnak. Én ilyen megfontolások alapján szükségét érzem magam is, hogy részben a SZOT—kormányzat vezetői — dolgoznak is ezen, sajnos, most nem megyek bele a részletekbe, hogy miért és hol akadtak meg az egyeztető szakmai tárgyalások —, de a párt és a szakszervezetek vonalán is [sic!], igenis el kell gondolkodni, mert új helyzet van, és új válaszokat kell adni ezekre a változásokra. Én a kormány és a magam nevében mondtam el azt, amit elmondtam Cegléden, tartalmilag most is tartom, és fenntartom minden mondatomat. Lehet, hogy lehetett volna szebben is, és udvariasabban is mondani, ezt én nem vitatom, de tartalmát illetően most is vallom és állom. A második észrevételre; ja bocsánat, még annyit szeretnék hozzátenni, hogy erről az új, MSZMP—SZOT, a szakszervezetekkel való viszonyrendszer kialakításáról e hét hétfőjén tartott elnökségi ülés úgy állapodott meg, hogy szakértők anyagot dolgoznak ki, és két hét múlva az anyagot az ismételt közös találkozó elé terjesztik. Ami pedig a 100—150 ezer ember dolgát illeti: én hittel és meggyőződéssel vallom, hogy nekünk nem az ellenzék állapota és befolyása, még csak nem is a sajtóban elfoglalt helye, vagy hangja a fő gondunk, hanem a mi pártunk állapota a fő gond, és nem azért, mert sokféle platform vagy szerveződés van, amiről Kovács Jenő elvtárs itt be is számolt, mert hiszen magunk mondjuk, hogy áramlatok egységéből, áramlatok állandó megújulásán keresztül alakuló párttá, politikai mozgalmi párttá akarunk szerveződni; hanem azért, mert szögesen ellentétes vonalak mar1446