A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

való egyeztetésen átment, de a szövegtervezet véglegesítésénél természetesen ezt az észrevételt is figyelembe fogjuk venni. Judik elvtársnak a kérdése arra irányult, hogy tulajdonképpen kikkel tárgyalunk, mit képviselnek, s kik azok, akikkel tárgyalunk. Jogos kérdés, ezt naponta föl kellene tenni. Az ellenzék erre nagyon praktikusan és taktikusan felkészült a válaszaiban, különösen a radikális része, mert a történelmi pártok azok az önnön legalitásukra hivatkoznak, hiszen betiltva nem voltak soha. A többi szervezet és mozgalom pedig azt mondja, hogy amíg nincs jogállam, és mncsenek alkotmányos viszonyok egy országban, addig minden szerveződésre — és nincs meg a megfelelő emberkipróbálás — jellemző, hogy nem legitim. Ezt ők is vallják, ők sem legitimek: de pontosan az a politikai törekvésünk — mondják —, hogy elérjünk egy olyan közjogi és államfejlődési alkotmányos helyzetet, amikor ezt a nép majd kipróbálja és megítéli, tehát mondjuk ez a logikai magyarázat. De a tárgyalásba nem úgy megy bele az ember, hogy logikai magyarázatot tart szem előtt csupán, és saját önazonosságukat veszi figyelembe, hanem azt is, hogy milyen az erejük, és milyen a mozgásterük. Kétségtelen, ebben a tekintetben nincsenek megbízható mércék szintén, csak jelek, tapasztalatok. Tehát elsősorban a tapasztalati világ hozta el azt a következtetést, hogy a többpártrendszert, annak legalitását teremtsük meg, és azt a feltételezést, hogy valóságos társadalmi különbségek és valóságos társadalmi, politikai erők sorakoznak fel ezekben a szervezetekben. Azért néhány apró jel külön is árulkodik erről, mert önnön érdekükből is szorgalmazták azokat a kihívásokat, ahol ezt megpróbálhatják, így a március 15-ét említem csak a legfontosabbak közül, május l-jét, a június 16-át, Nagy Imre temetését, vagy most augusztus 20-át, ahol még mindig néha a hangerő nagyobbat mutatott, mint maga a reális támogatás, de valamit jelzett. Erre igazán az időközi választások tapasztalatai

44 döbbentettek rá bennünket: addig már eljutott a társadalom, hogy okolja és bünteti az MSZMP-t a kialakult helyzetért, addig még nem, hogy igazán már tudna választani, hogy melyik programra és melyik erőre felsorakozva, de tiltakozását bizonyos szempontból — és magatartását — kifejezte. Nem kell ezt túlbecsülni. Ezt mondtam el az országgyűlési képviselők előtt. De olvasni kell ezekből a jelekből, és nekünk a választások megnyerésére kell politikai programot és politikai ambíciót keltem. Meggyőződés nélküli és hezitáló módon nem tudjuk [sic!]; tehát a kongresszuson ehhez is megfelelő kapaszkodók, programok kellenek. Még annyit, hogy nem becsüljük-e túl. Ez nagy kérdés. A tárgyaló küldöttség számára azonban attól a pillanattól kezdve, hogy megkapta a megbízatását, hogy tárgyaljon, csak tárgyalási körülmények léteznek. Mi más politikai ügyek elintézésére nem tudunk vállalkozni, tehát nekünk az a megbízatásunk, hogy amíg annak reménye fennáll, tárgyaljunk. Szeretném, ha Judik elvtárs elfogadná: tehát a tárgyalás azt is jelenti, megismétlem, hogy van esély a békés átmenetre: két-három szélsőséges extrém irányzat balon is, jobbon is ezt elítéli. Például: a jobboldalon a Magyar Október Pártja nevű botrányszervezet a Krassóékkal,

45 az az ellenzékkel is szemben áll, amiért a tárgyalóasztalhoz ült, és azt mondta [sic!], hogy az utcán kell kicsikarni a döntést. Szabó elvtárs kérdése az volt — részben már válaszoltam a Tétényi elvtárs kérdésével kapcsolatban —, hogy van-e esély, reális lehetőség a tárgyalások befejezésére, ha nincs, hogyan tovább. Itt egy talán nem ma eldöntendő, de általam is exponált 1441