A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

kérdésben majd politikai konzekvenciákra kell jutnunk, ez a választások időpontja. Ez összefügg megint a tárgyalási pozíciónkkal. Judik elvtársnak is szólva: azt viszont pontosan érzékelni lehet az ország légkörén, helyzetén, hogy a mi pozíciónk romlóban van, az ellenzéké javulóban. Tehát a tárgyalás asztalához ez a körülmény beköszön. Aki ezt figyelmen kívül hagyja, az talán hibázhat a tárgyalásoknál is. De az elvi álláspontunk mellett ennek ellenére kitartunk. A választások időpontját ebből a megfontolásból például az év gazdasági zárásának tényei fényénél megnézzük, és annál [sic!], hogy milyen restriktív intézkedéseket kell hozni a kormánynak, és milyen költségvetést kellene felajánlani még ennek az Országgyűlésnek, hogy elfogadja. Ha erre gondolunk, akkor erős megfontolások arra késztetnek bennünket, hogy nekünk az előrehozott választásokhoz fűződne érdekünk, ha a párt állapotára és összeszedettségére gondolunk, akkor vannak ennek ellentmondó érvek is természetesen. Tehát ezt kell mérlegelnünk majd a döntésnél. Ez megszabja a tárgyalásokat is. Az is tény, hogy az ellenzék egy része is, amelyik most van felfutóban, és az esetleg még meg nem szerveződött — a belső, Ellenzéki Kerekasztalnál ülő — riválisaival küzdhet, annak egy része is az előre hozott választásokban érdekelt, és ha nekünk az az érdekünk, és szövetségest kell keresnünk ez ügyben, konkrét taktikai szövetségest, akkor közöttük is találhatunk. Osztafi elvtárs kérdésére, annak érdemi részére részben már válaszoltam az előbb, amikor a területi és az üzemi pártmunka összefüggéseit és a régi szerveződési formát, meg az új szervezeti követelmények és politikai követelmények összefüggését említettem. Kétségtelen, ezt én ugyan nem tartom olyan kérdésnek, még akkor is [sic!], ha mélységesen érinti a párt életét, amelyik elvi határt vonhat akár a párt vezetőségén belül, akár a párt tagságában, s így amit tegnap a Politikai Intéző Bizottság ülésén is mondtam, mondom a Központi Bizottság ülésén is, hogy világos legyen: a tárgyaló küldöttség aláveti magát a Központi Bizottság döntésének. Ez a dolga különben, és ezért hoztuk ide döntésre az ügyet, és ezzel azt is kimondom, amit Osztafi elvtárs kérdésére kell mondanom: valóban úgy történt, hogy nem volt megállapodás. Az más kérdés, hogy mivel a sajtó nyilvánossága előtt zajlanak a tárgyalások, az néha a sajtó interpretációján és egyéb dolgain múlik, hogy pl. két fontos mozzanat nem jelent meg egyetlen tudósításban sem, az, hogy ez alkutárgyként került szóba, mivel egy tárgyaláson ilyenek is vannak, és az MSZMP küldöttségének vezetője így ajánlotta fel, nem lezárásként. A másik: nincs megállapodás, mert ehhez jóváhagyás kell; s a harmadik: a szerveződésnek nem az a formája lesz, ahogy a sajtó interpretálta, hanem az, ha kivonul is a pártszervezet, illetve a pártszervezetek az üzemekből, a munkahelyekről, a törvény nem akadályozhatja meg a munkahely szerinti szerveződést, ha a tagok önmaguk úgy döntenek. Tehát ezek az apró mozzanatok kikerültek. Ugyanakkor azt meg kell mondanom, hogy ez esetben, még ha alkutárgyként is, tekintettel a nyilvánosság zavaraira és egyéb körülményekre, a tárgyaló küldöttség jelenlétében világosan és határozottan ki kellett volna mondani — talán akkor ez a sajtóban is üyenformán megjelenik, az ellenzékkel ezt mi közöltük egyébként —, hogy nincs megállapodás. A kilépések indoklásáról és a lakóterületi pártmunkához fűződő érdekünkről már elmondtam a véleményemet. Kérem a tisztelt Központi Bizottságot, hogy az állásfoglalásának kialakításában adjon támogatást a küldöttség munkájához. Köszönöm szépen. 1442