A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

zottság jóváhagyására terjeszti majd elő a tárgyalási eredményeket. S ennek egy részét a tárgyalások menetének megfelelő módon [sic!] már a mai napon megtehetjük. De még mindig az előfeltételeknél maradva, a tárgyalások menetét és a tárgyaló küldöttség magatartását alapvetően a tárgyalások előtt eldöntött dolgok határozzák meg. Mégpedig: a Központi Bizottságnak az a határozata, amely februári ülésén kimondta, és elismerte a többpártrendszert és egy többpártrendszerű politikai berendezkedésre való, szabad választásokon kiküzdött társadalmi, kormányzati pozíciót.

25 A másik, ugyanezzel a megfontolással továbbfolytatva, a Központi Bizottság hagyta jóvá azokat a legfontosabb intézkedéseket, amelyek a párt részéről kezdeményezték az úgynevezett pártállami szerepkörök, funkciók megváltoztatását, s ezek között is a leglényegesebb volt a káderhatáskör megváltoztatása.

26 A harmadik — nem mindet említve — nagyon fontos következmény volt ebből adódóan a kormány önállóságának és sajátos felelősségének folyamatos, fokozatos kiépülése, valamint eddig az MSZMP által irányított társadalmi-politikai szervezetek önállósodása, egy részük függetlenedése. Ezek a folyamatok és ezek az előfeltételek a tárgyalások előtt és a tárgyalóasztalon [siet] kívül jöttek létre, messzemenően meghatározva a tárgyalóküldöttség helyzetét, vagyis azt, hogy ezek között a körülmények között kell tárgyalni, és nem a saját történelmünkre jellemző korábbi magatartásunk szerint. Szeretném még megemlíteni, hogy éppen emiatt bizonyos zavar és tétovázás, tanácstalanság keletkezett a pártközvéleményben a tanácskozás és a tárgyalások menetét illetően. Részben azért, mert a nyilvánosság már egy előrehaladott tárgyalási stádiumban kapcsolódott be az események figyelemmel kísérésébe,

27 mondhatnám úgy is, hogy egy hasonlattal éljek, mintha az egész estét betöltő filmvetítésnek a felénél kapcsolódott volna be; eközben a párton belül is, a társadalmi közvéleményben is bizonyos szakadás, a nyilvánosság értelmezésében és a nyilvánosságra kerülő tények dolgában a tanácstalanság jelei is felfedezhetők, néhol a félreértések is. Nehézséget jelent a párt számára, hogy miközben a tárgyalóasztalnál küldöttségünk tárgyal, aközben megszervezze saját tagjainak tájékoztatását, hiszen miként Kovács Jenő elvtárs beszámolójából is kitűnt^ ez az egész eseménysorozat a kongresszusi előkészületekkel párhuzamosan, azzal egyidejűleg zajlik, s a párt belső életét érthetően és természetes módon a kongresszusi előkészületek kötik le. A tárgyalásokra térve, most már e körülmények fölemlegetése után szeretnék néhány szót szólni a három oldal egymáshoz való viszonyáról és együttműködéséről. Ebből a szempontból kezdettől fogva nem volt kétséges az MSZMP tárgyaló küldöttsége számára, hogy az Ellenzéki Kerekasztal polemikus, néha éles propagandisztikus körülmények között ellenfélként vesz részt ezeken a tárgyalásokon. A Harmadik Oldal bekapcsolódása, az alapmegállapodás szerint az MSZMP követelése — egyébként jogos [követelése] — volt, és hosszas egyeztetések, előcsatározások után vállalta az Ellenzéki Kerekasztal, hogy háromoldalú egyeztető tárgyalások folyjanak az előbb említett célok elérésére. Egyvalamit azonban akkor még nem tudhattunk, és az azóta bekövetkezett politikai fejlemények okozzák az eredeti szándéktól eltérő különbségeket; azt tudniillik, hogy eközben, míg a tárgyalásra felkészült az MSZMP, a társadalomban a folyamatok nem álltak meg. Közülük is egyik legjellemzőbb — s ez más összefüggésben itt már szóba került, gondolom a vitában még szóba kerül majd —, hogy az un. Harmadik Oldalnál ülő tárgyaló 1424