A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

sen átadnak mindenféle tapasztalatot, eljönnek Budapestre, tartsunk közös konferenciát és elmondják, hogy ők hogyan szabadultak meg az adósságállománytól. Azt a véleményt közöltük, hogy Magyarország ezt az utat nem tudja járni, azért, mert a belső piac teljes kiürítésével járt, és a magyar nép nem fogadja el azt, hogy életszínvonala, fogyasztása terhére oldjuk meg az adósságállomány problémáját. Továbbá nemcsak ilyen politikai kérdés, életszínvonal-politikai kérdés, hanem véleményem szerint a gazdasági újratermelés egész folyamatában ez előbb-utóbb komoly akadályozó tényező lesz. Ez a purparlé is lezajlott, de egyébként, ha átadják a tapasztalataikat, mi azért természetesen azt áttanulmányozzuk, és lehet, hogy találunk benne olyan pontot, amit mi is hasznosítani tudunk, de egészében ez számunkra nem járható út, egyenesen elutasítottuk, ismerjük ezt a módszert eléggé. Rátérek a taktikai kérdésre, a román—magyar tárgyalásokkal kapcsolatban. Miután jól kiveszekedtük magunkat — én nem tárgyaltam még ilyen szinten Ceaus,escuval — számomra kicsit meglepő volt, egyáltalán nem nagyon indignálódva, mint akiről leperegtek a vitának a hullámai, azt mondja, hogy akkor most foglalkozzunk azzal, ami összeköt bennünket, és hagyjuk figyelmen kívül azt, ami elválaszt minket. Ez egy csapda, ebbe a csapdába tudom, hogy már beleestünk egypárszor, úgy éreztük, ebbe a csapdába nem mehetünk bele. Azt mondtuk, hogy nem. Fordítsuk meg a dolgot, akkor lehet az együttműködésünknek értéke a legkritikusabb kérdésekben legalább, hogyha nyíltan fölvetjük a problémákat, megvitatjuk, kiveszekedjük magunkat, és keresünk valami megoldást, és azután ez lehet a kapcsolat javításának az útja. Ez azért egy politikai jelentőségű állásfoglalás, és én azt kérem, hogy nem kell ebben határozatot hozni, de vegye figyelembe az álláspontunkat a Központi Bizottság. Ez azt jelenti, hogy a tárgyalástól nem fogunk elzárkózni, de mindig újra azt fogjuk szorgalmazni, hogy igenis arról beszéljünk, ami országaink és népeink között a problémát okozza, és azokat ne söpörjük a szőnyeg alá. Szorgalmazta Ceau§escu azt, hogy miniszterelnöki találkozó jöjjön létre. Ez esedékes, nem zárkózunk el, majd megfelelő időben létrejön. A tanácsi küldöttségről folyt még egy kis eszmecsere. Meghívták a tanácsi küldöttséget, de ugyanakkor nem konkretizálták a meghívást, ajánlatunkra függőben van. Végül is kijelentette, hogy továbbra is várják a tanácsi küldöttséget és elvezetik oda a szisztematizálási területre. Erre mi fölvetettük, szeretnénk nemzetiségi területen is megnézni, erre azt az álláspontot közölte, hogy a meghívó fél joga mindenütt, hogy a programot összeállítsa. Természetesen tényleg így van, ezt a jogot nem lehet vitatni, de valahogyan ez nem egészen elvtársias válasz erre a mi kérdésünkre. Két kérdésben mutatkozott Ceau§escu nagyon idegesnek: az egyik, amikor arról volt szó, hogy Horn elvtárs nemzetközi ellenőrzést vetett fel a szisztematizálási és nemzetiségi ügyekkel kapcsolatban, a másik kérdés pedig az volt, amikor óvatosan és meggondoltan nagyon röviden fölvetettük azt, hogy elhangzanak katonai természetű megnyilatkozások is Románia részéről, amelyeket nem tudunk hogyan minősíteni, de zavart és félreértést keltenek. Ebben a két kérdésben indignálódva, s hogy is mondjam, nem gorombán, elvtársiatlanul reagált. Tehát a tanácsi küldöttséget útnak kell indítanunk, azért azt mindenképpen igényelve, kicsit több mint [kérve,] igényelve, hogy elmehessünk oda, ahol valós problémát okoznak ezek a szisztematizálási tervek.

10 Jake§ elvtárssal is folytattunk kétoldalú megbeszélést.

n Ez a mi kérésünkre jött létre — Németh Miklós elvtárssal együtt folytattuk mind a két tanácskozást —, Ja1299