A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)
dologban kell egyetérteni, abban a közvetlen célban, ami előttünk áll, ez kettő: a kongresszus, meg a választás. Egyetértek tehát ezzel a formával. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a stabilitás érdekében minél kevesebb látszatváltozással kellene operálnunk. így például az, hogy azt a következő szervezetet, amely a vezető stáb mögött áll, ami azért egy sor programmal kapcsolatos, szakkérdéssel kapcsolatos, meg kell hogy vitasson, elő kell hogy készítsen, majdnem mindegy, hogy minek nevezzük, Politikai Bizottságnak vagy Intéző Bizottságnak, hiszen ugyanarról van de facto szó. És akkor én azt mondanám, hogy ne kereszteljük át kizárólag az átkeresztelés érdekében, mert ez ismételten a destabilizálás irányában hat, és távolról sem elégíti ki azokat a változásokat, amelyeket az emberek, a párttagok és a pártonkívüliek várnak. Ezt nem fogja kielégíteni. Ami ezt a várakozást kielégíti, az a cselekvés, a de facto megjelenő egység a vezetés élén, csak ez elégíti ki. Ami a többi szükségleteket illeti, én azt mondanám, maradjon Politikai Bizottság. Hívjuk továbbra is így nemzetközi okokból, de részben abból az okból, amit itt az előbb említettem, de azzal, amit Fock Jenő és mások is javasoltak, hogy a szükségletnek megfelelően az Elnökségnek, vagy magában a Politikai Bizottságnak az elképzelése szerint lehessen behívni oda embereket a Központi Bizottság tagjai közül, szükség szerint a feladatra, amit éppen meg kell oldani. A harmadik: nagyon fontosnak tartanám a titkárság megerősítését, amire többen tettek itt javaslatot. Lehetőleg ne úgy, hogy az Iványi elvtársat használjuk joly jorkernek, ahogy már egy-két alkalommal megtörtént. Vannak fiatalok, itt lesznek javaslatok, és erre nézve én a személyi kérdéssel ebben a vonatkozásban nem kívánnék foglalkozni. Egyet szeretnék még csak hozzátenni. Mégpedig egy politikai axióma keretében még egy dologra kellene gondot fordítani, arra nagyon röviden, hogy egy: jobbak legyenek a szövegeink. Valaki azt mondta egy értekezleten, hogy békeidőben nagyon megfelelnének ezek a határozatok, meg állásfoglalások, mert tisztességesek, szépek, csak éppen szürkék, unalmasak, a régi stílusban fogalmazódtak, ami nem jut el az emberekig, nem jut el a megszólítottakig. Jobb szövegekre lenne szükség. Kettő: tudomásul kell vennünk ma már, a XX. század vége felé, és ezen a Magyarországon, amit most alakítgatunk, hogy a politikát és a politikust meg kell csinálni. Hogy a szövegeit elő kell készíteni, hogy tanácsadóknak kell rajta dolgozni. Beleértve ebbe még a megjelenését is, azt, hogy milyen környezetben, hogy lép fel. Higgyék el, a magyar nemzet egésze, meg a párttagok is unják már, hogy a párt vezetői kizárólag hosszú csíkos zakókban, nyakkendővel tudnak megjelenni; van, ahol pulóver kell. (Közbeszólás: nincs pénzünk!) (Derültség.) Összeadjuk, és valamiképpen ezekre a dolgokra ma szerintem nem szabad sajnálni a pénzt. BERECZ JÁNOS elvtárs: Köszönöm szépen, Katona Béla elvtárs, utána Bereczky Gyula következik. KATONA BÉLA elvtárs: Komolyan mondom, nem azért jöttem ma hosszú, csíkos ingben és nyakkendőben, mert a párt vezetői közé számítom magamat, ez teljesen véletlen. Kedves Elvtársak! Ha valamiben ennek a Központi Bizottságnak felelőssége van az elmúlt tizenegy hónapban, akkor én azt érzem a legnagyobb felelősségünknek, hogy nem tudtunk olyan vezetést választani magunk közül, akiket rá tudtunk volna venni 1211