A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

küldöttcsoportok és a különböző irányzatoknak a képviselői, szóvivői valósíthatják meg, olyanok, akik közvetlen kapcsolatot tudnak tartani a választóikkal, akik a tagsággal párbeszédet folytatnak. Tehát egy olyan előkészítést igényelnek — ezt lehetne summázva megfogalmazni —, hogy a vezetés és a párttagság között a pártértekezletig vagy a kongresszusig egy állandó eszmecsere és párbeszéd folyjék, közben letisztázódnak a kérdések és csak viszonylag kevés kérdés marad vissza, amit a kongresszuson vagy a pártértekezleten kell eldönteni. Igénylik, hogy a delegálás mint intézmény honosodjon meg és a közvetlen választása a tisztségviselőknek. Nagyon széles körben egyetértés van abban, hogy a párt elnökét és főtitkárát a tagság egésze válassza meg. Itt szeretném megjegyezni, több helyen felvetődött, hogy nemcsak az elnököt és a főtitkárt, hanem a miniszterelnököt, köztársasági elnököt, parlament elnököt is közvetlenül minősítsen a párttagság. Ebből megfontolásra méltó a köztársasági elnök személyének jelölése, de a miniszterelnök és a parlament elnöke nem valószínű, hogy lehetséges, tekintettel arra, hogy egy többpárti választási rendszerben ez a későbbi választási eredmények utáni politikai munka, vita — bocsánat a kifejezésért — egyezkedésnek az eredménye lehet csak. Tehát ebben talán nem kellene ezt a javaslatot felkarolnunk, de azon érdemes elgondolkodni, hogy ne csak az elnököt, a főtitkárt, hanem a köztársasági elnököt is a párttagság minősítse. Ezek az anyagok, amelyeket kiküldtünk,

27 összefüggnek, mégis az alapkérdés a pártértekezlet vagy kongresszus összehívása. A másik két okmányt a pártszavazás rendjéről, valamint az elnök és főtitkár személyéről szóló javaslatot meg kellene még szélesebb körben a párttagsággal beszélnünk, nem kellene a mai ülésen dönteni, hanem a június végi központi bizottsági ülésen lehetne ebben a két kérdésben [véglegesen] határozni. Az első anyagot illetően azonban döntenünk kell, mert másképpen nem tudunk rákészülni, és nem tudjuk a választásokat lebonyolítani. Az egyik legvitatottabb kérdés, az azonosság mellett, hogy pártértekezlet vagy kongresszus legyen. Nagyon nehéz megmondani, hogy mi a többség. Amit hallunk, azt nem tudjuk, hogy többség-e, de hangos, mindenesetre érezni, ez zömmel kongresszust igényel. Énszerintem nem elvi kérdés, hogy kongresszus vagy pártértekezlet, ha be tudnánk pontosabban mérni, hogy milyen igény ez — és ez jelentős —, nem kellene ezen vitatkozni [sic!]. Ugyanakkor szeretném megmondani, hogy azt tapasztalom, a kongresszussal kapcsolatban valami illúzió él, ugyanis a kettőnek a tartalma között semmifajta különbség nincs: amit mi ajánlunk a pártértekezlet tartalmának, meg amit a kongresszus felvállalhat, abban tartalmilag nincs különbség. A kongresszus egy vagy több szempontból gondot okozhat, mert a választások után mindenféleképpen kell azonnal kongresszust tartanunk, mindenféleképpen. Teljesen új helyzet teremtődik a belpolitikában a választás után, és ez azt jelenti, hogy fél éven belül kb. két kongresszust fogunk tartani. Nekem [komoly] bajom van azzal, hogy egyáltalán számozzuk-e, vagy ne számozzuk a kongresszust, hogy legyen ez? Mert ehhez tisztáznunk kellene a tiszta forrást, az eredetet, honnan számolunk. 1956-tól, 1945-től, 1980-tól vagy az 1990-es évek elejétől, sok helyről számolhatunk. Ehhez elméleti vitát kellene folytatni, s nekem úgy tűnik, hogy a pártban kellene lefolytatni a vitát, nem azért, mert nem tudnák a tudós emberek lefolytatni a vitát, hanem épp az lenne az értelme a vitának, hogy a párt történelmi múltját, forrásait, tanulságait egy széles eszmecserében kihordjuk, kikristályosítsuk. Tehát ezen el kell gondolkodnunk, azonos nagyságrendű-e egy választási 968