A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)
társadalmi vitában is az a fajta kettősség volt érzékelhető és tapasztalható, ami a mai Központi Bizottsági ülésükön is tükröződött. Nevezetesen az, hogy a hozzászólók, véleményt mondók legalább annyira, vagy talán még hangsúlyosabban foglalkoztak az agrárágazat aktuális helyzetével, gazdasági állapotával, problémáival, mint amennyire foglalkoztak az agrártézisek megfogalmazott elképzeléseivel, magával a koncepcióval. Kétségtelen, hogy e kettősséget rendkívül nehéz feloldani, hisz abból az alapelvből kiindulva, hogy a Központi Bizottság és a Magyar Szocialista Munkáspárt stratégiai értékű téziseket kíván megfogalmazni, a mikéntekre, hogyanokra konkrétan, azok megfogalmazására nem kíván vállalkozni. Ezt a rajta vitát és ellentmondást nehezen tudta feloldani. Itt a vitában [sem tudtuk feloldani. Éppen ezért nagyon fontosnak tartom, amit itt] is sokan hozzászólásukban elmondtak, hogy a mezőgazdaság, az agrárgazdaság ténylegesen nagyon nehéz helyzetben van. Az itt elhangzottak ezt egyértelműen alátámasztják, de azt hiszem az előadói beszédben elhangzottak is. A számok, tények és a problémák ennél tulajdonképpen esetenként még szélesebbek, összetettebbek, mint ami itt elhangzott. Mindenképpen indokolt, hogy a kormányzat egy nemzeti agrárprogram keretében meg tudja fogalmazni azokat a feladatokat, amelyek választ adnak a mezőgazdaság rövid távú problémáinak, feszültségének az oldására, de választ adnak arra is, hogy egy hosszabb távú stratégia eszköz- és célrendszere hogyan alakulhat ki. A társadalmi vitában elhangzott javaslatokat az Agrárkutató Intézet összegyűjtötte. Minden javaslat, minden olyan konkrét észrevétel, amely a vitákban elhangzott, ott csoportosításra, értékelésre került, és akkor, amikor a kormányzat, aki [sic!] egyébként elkezdte már ennek a kormányprogramnak a kidolgozását, úgy gondolom, hogy minden észrevételt a munka kapcsán hasznosítani tud. Nem feltétlenül tud természetesen mindent befogadni, hisz attól a körülménytől, a közgazdasági helyzettől, gazdasági környezettől nem lehet eltekinteni, és nyilván a kormányzat sem tud eltekinteni, amelyben ma vagyunk. Ugyanakkor látható, hogy jó néhány esetben és helyen ténylegesen lehet azokat a feszültségeket oldani, amely ma a mezőgazdaságot sújtja. Ennek kapcsán kell arról is, azt hiszem, röviden szólni, hogy milyen időhorizontja lehet egy agrárpolitikának, amelyet ha elfogad a Központi Bizottság, most újrafogalmazunk. Biztos, hogy nem olyan időtálló és időtávú, mint az ezt megelőző agrárpolitikai tézis volt, és ez természetes. Azért természetes, mert a gazdaságpolitika általános koncepciójának kidolgozása magának a tulajdonreformnak a kérdése. Az elkövetkezendő és belátható néhány év történése mindenképpen arra int bennünket, hogy ne olyan időtávú agrárpolitikában gondolkodjunk, mint ahogy ezt korábban tettük, hanem ezt is mint más dolgunkat, rendkívül nyitottan kezeljük, azzal a felfogással tehát, hogy amikor indokolt és szükséges, azokat a szignifikáns korrekciókat végezzük el. Ezek után néhány, a felszólalásokban elhangzott dologra szeretnék kitérni. Az egyik dolog, hogy nem annyira a megfogalmazott tézisekkel kapcsolatban és annak ellenében szóltak a felszólalók, hanem azt az igényt fogalmazták meg néhány fontos kérdésben, hogy a végleges tézis majd karakterisztikusabban, erőteljesebben hangsúlyozzon néhány dolgot. Melyek voltak ezek? Az egyik, hogy az agrárollóval kapcsolatos álláspontját a Központi Bizottság hangsúlyosabban fogalmazza meg; vagyis azt az igényt, hogy meg kell állítani az agrárolló nyitását, és mindent meg kell tenni majd az elkövetkezendő időben, hogy ez az olló összébb záruljon. 962