A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

„Az agrárfejlődés segítse elő a vidéki körzetek fejlődését, járuljon hozzá a falvak, városok ellátásában meglévő különbségek csökkentéséhez. A fejlődést pénzügyi szabályozás is ösztönözze." Eddig is ez történt, a falvak állapota és az agrártermelés milyensége között — az itt ülők mindannyian tudják — nagyon szoros összefüggés van, és ezután is ez fog történni. Ezért is kiemelt kérdés az agrárkérdés. A mezőgazdaság és környezete egy külön fejezet, én azt hiszem, hogy ha a XX. század végi igényeknek elébe akarnánk menni, akkor ez az igény elég mélyen nyúlna ma is a költségvetésbe, de mindent meg kell tenni, amit ma megtehetünk annak érdekében, hogy utódaink számára legalább ilyen állapotban adjuk át környezetünket, mint ahogy ma műveljük. A felszólalók többsége a kormányzati programba ülő javaslatokat, észrevételeket, kritikákat tett, én ezért most kényszerülve érzem magam — hogy improvizálva ugyan, de — néhány olyan gondolatot a kötelezettségvállalás terhe nélkül, a gondolkodás irányáról számot adva elmondjak, amely ma az agrárpolitika kormányzati programjában, az azzal folyó munka kapcsán él, és a megvalósulás felé fog talán haladni. Először is: ebből a helyzetből, amely nem a termelni nem tudás, nem a rossz irányítás, nem az elbutulás, hanem a gazdasági-pénzügyi megszorítások következtében kialakult helyzet, máról holnapra kimenni nem lehet. Ezt mindenki tudja és kell is, hogy tudja. Itt lépésről lépésre lehet javítani az agrárpozíciókat. Nem az „agráriánusság" jegyében és szellemében, hanem éppen a nemzet felemelkedése, jól felfogott gazdasági érdekeink szellemében. A lépésről lépésre azt jelentheti, hogy néhány év alatt, egy három-négy év alatt az ezelőtti, négy-öt évvel ezelőtti pozícióinkat visszaszerezhetjük szelektíven. Elhangzott a szerkezetváltás igénye az előadói beszédben, az anyagban is, a hozzászólásokban is. Hadd említsem meg, hogy a szerkezetváltásról nekem egy sajátos egyéni véleményem van, éspedig az, hogy a szerkezetváltás nagyon pénzigényes dolog, egy olyan befektetésigényes dolog, aminek a haszna, ha jól csináljuk, kétségtelenül megvan, és gyorsan meglehet, de befektetés nélkül ez a haszon csak a kirakatban marad. Én a mi gazdasági helyzetünkben inkább egy szerkezetfejlesztésről beszélnék szívesebben, amely alatt azt értem, hogy a kevésbé gazdaságos termékeink termelésében, mindenekelőtt a meglévő termelőalapjaink további kihasználását, vagy valameddig történő működtetését, vagy elhasználását [sic!], fokozatosan lépnénk vissza, és azokban a termékekben, amelyekben pedig világosan látszik világpiaci versenyképességünk, gyorsabban haladnánk előre, mint ahogy ezt eddig tettük, tehát egy ilyen szelektív fejlesztést képzelek el. Itt is szeretnék egy kérdést felvetni, nem akarok hosszú lenni, de azt hiszem a kerekséghez ez hozzátartozik. Ha az export kérdését nézem, kétféleképpen lehet a tőkés export ügyét megközelíteni. Az egyik: melyik terméknek mekkora a nettó devizaszaldója. A másik: melyik terméknek mekkora a szubencióigénye. És a helyzet ma az, hogy amely termékeknek nagyobb a szaldója, azok között igen sok a nagy szubvencióigényű és fordítva. A kisebb szubvencióigényű termékek között nagyon sok a csekély pozitív szaldójú termék. Ezeket mind részleteiben át kell gondolnunk. A kormányzati munkát, az agrárpolitika megvalósításának munkáját fogja elősegíteni az a három törvénytervezet, amely most a parlament elé kerül a holnapi napon: a szövetkezeti törvény, a földtörvény és az erdőtörvény módosítása.

23 Mind 957