A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

gedhetetlen agrárexport is. Az általunk felvetett kérdések nem csupán egy ágazat, hanem az egész nemzet jövőjét meghatározzák, és így annak megfelelően kell vele foglalkozni. Az országos agrárreformkör azt javasolja, hogy haladéktalanul az MSZMP hozzon olyan intézkedéseket a mai akut problémák megoldására, ami a jelenlegi helyzetben lehetséges. Ha ő nem tud hozni, akkor utasítást adjon erre, és a hosszú távú agrárpolitikai programot pedig a termelők véleményének meghallgatása után közösen velünk dolgozza ki. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. GRÓSZ KÁROLY elvtárs: Köszönöm Nagy elvtárs. Hámori Csaba következik, utána Hütter elvtárs. HÁMORI CSABA elvtárs: Tisztelt Központi Bizottság! Néhány héttel ezelőtt Pest megye legjobb mezőgazdasági körzetében termelőszövetkezeti elnökökkel beszélgettem. Szóba hoztak sok mindent, agrártézisek ürügyén is: hitelezési gondokat, agrárollót, divatos közgazdasági tanokat és divatos közgazdákat. Közérzetük rossz volt. S amikor azt kérdeztem tőlük, hogy mondják meg egy mondatban, hogy mi okozza a gondokat, akkor a legidősebb, aki 1954 óta dolgozik ugyanabban a szövetkezetben és hosszú ideje elnök, azt mondta egy mondatban, hogy rossz a gazda. Nem tudom, hogy így van-e, de nekünk politikai pártként nyilvánvalóan figyelembe kell vennünk a mezőgazdaságban dolgozó, politikai befolyással rendelkező emberek közérzetét. Tény az, hogy az agrártermelés jövedelmezősége a népgazdasági átlag felét sem éri el, piaci körülmények között tehát a tőke törvényszerűen menekülni fog az élelmiszer-termelésből. Tanulmányainkból tudjuk, hogy Európában a piacgazdaság és a mezőgazdaság viszonyában két történelmi modell van, az egyik az angol, amely a századforduló táján is már elutasított mindennemű beavatkozást, amely szabad kereskedelmet és támogatásmentes agrárpolitikát gyakorolt. Tudjuk azt is, hogy az angol ipar és kereskedelem fellendült, ugyanakkor tudjuk azt is, hogy az • angol mezőgazdaság, amelyről Széchenyi István annak idején mint példaképről írt, a századfordulóra, az első világháború előtt a szigetország fogyasztásának immár egyharmadát tudta csak biztosítani. A másik modell a német, amely a mezőgazdaságot a nemzeti fejlődés alapvető tényezőjének tekintette, amely a szabadpiaci viszonyokat nem szabadította rá a mezőgazdaságra, például felemelték a gabona védővámját is kritikus időszakokban. Nem részletezem a példákat, azt gondolom mára szólva, ami tanulságot jelent nekünk, az egy mondatban úgy fogalmazható, hogy az élelmiszer-gazdaságot be kell illeszteni a piacgazdaság rendszerébe, de sajátosságait gondosan mérlegelni kell. Ma a népgazdaság egészéhez, s a többi termelési ághoz való kapcsolódás egyre nagyobb deformációt mutat. Ma alulértékeltnek érzi magát az agrárvilág. Én ezzel magyarázom az érdekképviseleti mozgolódásokat is, az agrárreformkörök robbanásszerű kiépülését is ezzel magyarázom, egyre többen vallják a mezőgazdaságban dolgozó fiatal értelmiségiek, hogy ne helyettük szabják ki az utat, hanem velük együtt. Tény az, hogy több száz termelőszövetkezet egyre távolabb kerül az önfinanszírozás állapotától. Az életben tartás fenntartása sem jelent kiutat. A „Magyar Gazdák Szemléje" 1912-ben így írt:,, A mezőgazdaság állami támogatásának attól a vezérgondolattól kell áthatva lennie, hogy a gazdálkodó egyén önerejébe vetett bizodalma és felelősségérzete épségben maradjon, nehogy gazdasága tönkremenjen, vagy mindent az államtól várjon." 953