A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

mok közepes adottságú termelőkre szabottak. Kérem, huszonegy éve nem kapjuk meg azokat az árakat, amelyek a ráfordításainkat tükrözik. Tehát nem támogatást akarunk, hanem valós piaci viszonyokat. Úgy látjuk, hogy nálunk nem az élelmiszerárak magasak, hanem a fizetések alacsonyak, ezért a rászoruló fogyasztókat kell támogatni. Mindaddig, amíg ezen a helyzeten nem változtatunk, addig ezt a tényt az adó- és hitelpolitikának figyelembe kell vennie. Altalános és egyenlő feltételeket akarunk. Ha van piac, akkor el tudjuk viselni az arányos közterheket is. Amennyiben még látszólagos piac sincs, akkor ennek a következményét az államnak tudomásul kell vennie. Ez azonban nem szolgálhat alapul például a kistermelők látszólagos adókedvezményének megvonására. Mert hogy az egyik érintett kistermelőt idézzem: ,,ez olyan, mint amikor betér a kocsmába és induláskor nem kap két pofont". A magyar mezőgazdaság számára természetszerű, hogy be kell integrálódjon az európai piacba. Ez létkérdés számunkra. Ehhez azonban a dokumentációban szereplő esélyegyenlőség nem elegendő. Az agrártermékek piaci viszonyai jelenleg a húszas évek színvonalán állnak, és nem akarok senkit megbántani, de a külkereskedelmi viszonyokra hadd ne használjak jelzőket. A nemzetközi piachoz való alkalmazkodás nem mehet végbe a közvetlen termelői érdekeltség és jelenlét nélkül. Ebben a kérdésben ma épp olyan politikai akadályoztatást érzünk, mint az 70-es évek háztáji engedélyezése, vagy nem engedélyezésének kérdésében. Egy nagyon fontos kérdés van az anyagban. Ez nevezetesen a vertikális integráció és a monopóliumok kérdése. Az az érzésünk, hogy a vertikális integráció nincs kellőképpen kihangsúlyozva. Megítélésünk szerint az élelmiszeripar döntően a termelők átcsoportosított tőkéjéből jött létre. Gondoljunk vissza a beszolgáltatásokra, kötelező felvásárlásokra. Mi ezt újból nem tudjuk és nem is akarjuk megvásárolni. Az államnak vállalnia kell a monopóliumok megszüntetését, mert az állam tevékenyen részt vett ennek a létrehozásában. Itt nem lehet teret adni az önszerveződésnek. Le kell végre számolnunk azzal az illúzióval, hogy az állam által létrehozott monopóliumok piaci hatásra önmagukat felszámolják. A mezőgazdaság és a költségvetés kapcsolata csak az adó és a támogatás legyen. Ezt törvényi szinten kell szabályozni. Nem elég azonban a jogi és pénzügyi kötöttségek oldása. Ha azt mondjuk, hogy a pártállami irányítási modell túlhaladott, akkor legyen erőnk ennek eszklözrendszerét is felszámolni. A szövetkezetekről és a szövetkezésekről. Látnunk kell, hogy a szövetkezet több, mint üzemforma. Ez a társadalom önszerveződésének fontos területe. Ma nagyon sokan azt mondják, hogy a szövetkezetek kiégtek, alkalmatlanok a további szereplésre, el kell tüntetni őket. Nos, mi azt mondjuk, itt alapvető tévedés van. Nekünk gondolataink sincsenek talán arról, hogy milyen lenne, hogyan működne egy olyan szövetkezet, ami a klasszikus szövetkezeti elvekre épül. Egy olyan klasszikus szövetkezet, ahol a tag valódi tulajdonos, és nem bérmunkás. Tehát ebben a kérdésben nem elégséges nagyobb mozgástérről, fokozatosságról beszélni, a szövetkezeteket végre rá kell bízni önmagukra, irányítsák saját sorsukat, eleget voltak elemisták, úgy gondoljuk, felsőbb osztályba léphetnek. Tisztelt Központi Bizottság! Az agrárreformkörök elemi kötelességüknek tartják felhívni a figyelmet arra, hogy mára a mezőgazdasági termelés jövedelmezősége messze a népgazdasági átlag alá zuhant. Már nem csupán a paraszti jövedelmek vannak veszélyben, hanem a belföldi ellátás és a népgazdaság szempontjából elen952