A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

désre utalnék, a kormányzattal való együttműködésre — rettenetesnek tartjuk, hogy egy egyszerű, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője által küldött levéllel például 171 milliót vittek el. így nem lehet vállalatot tervezni. Egyszerű levéllel, még azt sem tették meg, hogy összehívjanak bennünket, hogy „emberek, húzzunk együtt, bajban van a népgazdaság, értsétek meg". Kaptunk egy levelet, fizessük be. Hyen szemlélettel úgy gondoljuk, hogy teljesen mindegy, hogy az agrárpolitikai állásfoglalásban mi lesz leírva, ha ez így megy tovább, akkor nem tudunk egyfelé menni. Az egész élelmiszeripar nagy szocialista támogatást kap. Ilyen másod[rangú, vagy másod]rendű állampolgároknak vagyunk kinyilvánítva, mert mi ilyen állami támogatottak vagyunk, akik állami támogatásból élünk. Rengetegszer elmondtuk, felszólaltunk, hozzászóltunk, kértük, hogy végre értsék meg: ma egy rubel az három nyugatnémet márka. Azért nem mondom a dollárt, mert sokkal szemléletesebb, hogy egy rubel az három nyugatnémet márka. Ha valamit én kiviszek egy dollárért, azért kapok 63 forintot. Ha ugyanezt a terméket kiviszem a Szovjetunióba, kapok érte körülbelül 18 forintot. Nem kér mást az élelmiszeripar, csak azt kéri, hogyha nem is teljesen ezt, de ennek egy részét adják oda, és ne címkézzék rá, hogy ez állami támogatás! Ez ennek a szocialista piacnak a velejárója, és ezt valahogy rendezzük le, hogy ezért ne kelljen szemlesütve járni. Meg tudjuk érteni, azonosulni tudunk a kormány politikájával, hogy a demokratikus exportról fokozatosan menjünk át a tőkés exportra. Szeretném vállalatunk példáját felhozni: körülbelül 80%-ban szállítottunk demokratikus exportra árut, és elhanyagolható volt a tőkés export. Ma, négy-öt év alatt 40% a tőkés exportunk, 40 a demokratikus és 20% a belföld. Óriási erőfeszítés van mögötte, technológiai színvonal, meg az egész rendszer átalakítása. Szeretném elmondani, hogy semmit sem változik a bürokrácia az egyes tárcáknál lévő apparátusokban. Én nagyon szeretem a Beck Tamás elvtársat (derültség). [Tényleg.] Drukkolok neki. De kérem, tessék megértem: ahhoz, hogy egy fejlesztést végre lehessen hajtani a tőkés piacon, ilyen arányok mellett, [ahogy megyünk föl,] nincs arra idő, hogy tárcaközi bizottságosdit játsszunk; hazudunk anyagokat, meg visszafelé indulunk el, és megkapjuk végre a Tárcaközi Bizottság engedélyét március 31-én, és hogy április 30-án ezt leírva megkapjam, egy hétre gépírót viszek a Kereskedelmi Minisztériumba. Csak példának szeretném elmondani, nem hántásként. Örülök neki, ami változás történik, mert jó irányba megy, de úgy látszik, kevés egyedül a Beck elvtárs. Kérem szépen, mi önálló exportjogot kértünk, és az élelmiszeriparban azon kevés vállalatok közé tartozunk, akik 1984 óta saját lábunkra álltunk. Szeretném elmondani a példát, hogy Amerikába négy éve nulla volt a szállítás, ma 25 millió dollárunk le van kötve. 35—40 ezer tonna árut viszünk Amerikába. Négy év alatt azt hiszem, hogy ez mindennél többet mond. Ki tudtuk használni a tavalyi aszályt, szárazságot abban az Amerikában, ahonnan a borsó, a kukorica jön, oda el tudtunk vinni több mint tízezer tonna borsót, kukoricát. Tehát fel voltunk erre készülve. Ma nem bírjuk infrastruktúrával, mert tessék elképzelni, ahhoz, hogy ennyi árut kivigyünk, ahhoz naponta 15—20 konténer árut be kell rakni. S nincs hozzá konténer, nincs hozzá vasút, nincs az infrastruktúra, nem tudjuk a szervizt biztosítani, amit a nyugatiaknak kell. Én ezt csak példaként azért hozom fel, mert ahhoz, hogy az élelmiszeripar fejlesszen, ezt mind meg tudja csinálni, ahhoz nem elég csak saját magának, hanem az egész környezetének változnia kell. 949