A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

/ meghatározása, hanem konkrét intézkedésekre van szükség, olyan intézkedésekre, amelyekről itt az előttem szólók is említést tettek. Mire alapozzuk ezt a megállapítást? Az elmúlt években nőtt a különbség az ipar és a mezőgazdaság jövedelemtermelő képessége, illetve ennek lehetősége között. Tehát nem abszolút számban mondom ezt a különbséget, hanem viszonylagosan nőtt a különbség, amelyet alapvető gondnak tartunk. Az ipar eszközarányos nyeresége 10—12 %, a mezőgazdaságé 5—6%-ot tesz ki. De ha a mezőgazdaságnak a jövedelemtermelő képességét nézzük, akkor azt kell megállapítanunk, hogy az alaptevékenysége nulla körüli eredménnyel van az állami támogatást is figyelembe véve, és itt van a nagy gond, itt van az alapvető probléma. Addig, amíg a korábbi időszakban a gabona, amely a szántóterületnek közel 50%-át képezi, tehát a búza, kukorica, meghatározó volt a nyereség előállításában az üzemek vonatkozásában, az elmúlt néhány évben minimálisra csökkent le ennek a jövedelme, és nincs olyan alaptevékenységi ágazat, amely az egyensúlyt a nyereség termelésében biztosíthatná. Ezt én nagyon komoly, alapvető problémának tartom, és ez is vezetett ahhoz a feszültséghez, amely miatt a termelőszövetkezetek azt a felhívást közzétették, amelyről az újságból értesülhettünk.

18 A mezőgazdaság ipari tevékenysége bizonyos mértékig ellensúlyozza azt a gondot, amely az alaptevékenységből származik, de ez semmiképpen nem elég ahhoz, hogy eredményes gazdálkodást folytathasson a mezőgazdasági üzem. Addig, amíg a kimenő árak az össztermelés 50%-ában behatároltak valamilyen formában, addig a bejövő árak — tehát elsősorban az ipari termékek — terjesen szabadon emelkednek. Ez évben Veszprém megyében például figyeljük, hogy milyen mértékű ez az áremelés. Van olyan termék, amely 150—200%-kai — alkatrész vonatkozásában — emelkedett, de természetesen összefüggéseiben kell ezt nézni, s nemcsak egyegy terméket kiemelni. Tehát alapvető gond, amit alá kívánok húzni, hogy az iparhoz képest lényegesen hátrányosabb helyzetbe kerültünk. Ehhez kapcsolódik az, hogy a mezőgazdaságban dolgozók, konkrétan a tsz-tagok személyi jövedelme az elmúlt időszakban csökkent a más ágazatok jövedelméhez képest. Tizenkét-tizennégyezer forinttal éves szinten alacsonyabb a parasztság jövedelme, de nyolc-tíz évvel ezelőtt meghirdetésre került, hogy azonos legyen ez a jövedelem. Meg is közelítette a munkásosztály és a parasztság jövedelme egymást, de az elmúlt években lényegesen nőtt ez a különbség. Ezt gondnak tartjuk. Tehát itt az agrárollót és a személyi jövedelmet szeretném kiemelni, mint olyan tényezőt, amelyen a következő időszakban változtatni szükséges. Véleményem szerint az agrárpolitikai koncepció akkor lesz teljes, akkor fogadják el tőlünk a mezőgazdaságban dolgozók, ha egy meghatározott időn belül — mondjuk fél éven belül — a kormány elkészíti az agrárpolitikai programját, és három-ötéves távlatban meghatározza azt, hogy az agrárollót megszünteti. Konkrétan: az eszközarányos nyereség lehetősége vagy jövedelemtermelő képessége, lehetősége az iparét eléri, másrészt pedig az egy főre jutó személyes jövedelem megközelíti a munkásosztály személyi jövedelmét. Ezt olyan konkrét feladatnak tartom, amelyet meg kell határozni. Ha ezt nem határozzuk meg, abban az esetben nem bíznak bennünk a mezőgazdaságban dolgozók, és ezt az agrárpolitikai koncepciót, amelyet itt most ismerünk, és amelyen vitatkozunk — és amelyet összességében én is jónak tartok —, de nem eléggé megfogható a mezőgazdaságban dolgozók részére. Meggyőződésem, hogy azzal fognak bennünket támadni, hogy ugyan elfogadtunk szép dolgokat, de a valóságban ennek a tartalma hiányzik. 945