A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)
— A Minisztertanács 1978. évi határozata megfelelően rendezi a Munkásőrség jogi helyzetét, törvényességi felügyeletét. Indokoltnak tartja azoknak az elemeknek a megszüntetését, amelyek a pártirányítás korábbi felfogását tükrözik. — Célszerű módosítani a felvételi rendet. — Világosan meg kell határozni a MŐR mai funkcióit. Perspektívában célszerű a MŐR és a hadsereg között szorosabb együttműködést kialakítani. — Célszerű lenne megőrizni a MŐR elnevezését, ez a kérdés azonban további vita tárgya lehet. — A MŐR szervezésében a területi elvet kell erősíteni. — A MŐR jelenlegi fegyverzete megfelel mai és a közeljövőben érvényes funkcióinak. 9. Célszerű támogatni a Munkásőr-baráti körök tevékenységét. 10. A Bizottság kezdeményezi, hogy a Központi Bizottság hozza létre aj»árt rendező gárdáját. 11. Az anyagot Borbély elvtárs terjessze a KB elé, előtte megvitatva a MÖR parancsnoki állományával és az MSZMP illetékes megyei vezetőivel. Q MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT L. Fejti György [s. k. aláírás] KÖZPONTI BIZOTTSÁGA VI. 5. ÁLLÁSFOGLALÁS a Munkásőrség további feladataira A Központi Bizottság megállapította, hogy a Munkásőrség az elmúlt évtizedekben széles társadalmi alapon, önkéntesen, demokratikus szellemben, törvényes keretek között működött. Tagjai elismerésre méltó munkát végeztek a gazdaságban, a szolgálatban, a közéletben. A Központi Bizottság szükségesnek tartja a Munkásőrség hagyományainak, értékeinek megőrzését. Az MSZMP Központi Bizottsága szükségesnek tartja a Munkásőrség további működését. Üdvözli és támogatja a Munkásőrség azon törekvését, hogy alkalmazkodjék a politikai változásokhoz, vállalja a társadalom reformtörekvéseit. Helyesli, hogy a Munkásőrség önkéntesen szerveződő fegyveres testületként — a Magyar Népköztársaság védelmi rendszerében integrálódva — a Minisztertanács felügyelete alatt tevékenykedik. Helyesli, hogy a Munkásőrségnek tagja lehet minden 18. életévét betöltött, büntetlen előéletű magyar állampolgár, aki tiszteletben tartja az Alkotmány előírásait. A Központi Bizottság hatályon kívül helyezi a Munkásőrség pártirányításáról szóló korábbi határozatait és felkéri a Minisztertanácsot, hogy készítse elő és adja ki a testületre vonatkozó új jogszabályt. Ebben szükséges meghatározni a Munkásőrség feladatait az alkotmányos rend védelmében, a hátország- és területvédelem, a katasztrófák elhárításában, az élet- és vagyonvédelemben, a közrend és közbiztonság megóvásában. A Központi Bizottság felhívja a pártszervezeteket, a párt minden tagját: politikai és erkölcsi eszközökkel segítsék a Munkásőrség tevékenységét. Budapest, 1989. május 8. Záradék: Az állásfoglalást kapják meg: — a Politikai Bizottság tagjai, — a Központi Bizottság titkárai, — a budapesti, a megyei és a megyei jogú pártbizottságok első titkárai, — a Központi Bizottság osztályvezetői, — a honvédelmi miniszter, — a belügyminiszter, — a Munkásőrség országos parancsnoka. 906