A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

egyesülési törvényről volt szó. Elhangzott a következő, biztos nemcsak én hallottam, de példaként mondom, hogy mit tudom én, melyik alternatív szervezet felvetette a parlament körüli gyülekezésnek a lehetővé tételét, az ottani demonstrációt. Igaz, pártunk központi lapja valahogy úgy fogalmazott, hogy március 15-ét lehessen ott megünnepelni, de a rádióban nem ezt mondta, hanem tulajdonképpen azt, hogy ezt az eszközt, a demonstráció eszközét fel akarják használni, hogy nyomást gyakoroljanak az Országgyűlésre. Még meg sem száradt a tinta ezen a bizonyos törvényen, és elvtársak, akkor az Igazságügyi Minisztériumnak meg nem nevezett, de felsőbb tisztségviselőjére hivatkoznak, legalábbis azt mondja, hogy amennyiben pedig egy képviselő ezt a parlamentbenjavasolni fogja, akkor a kormány hajlandó lesz arra, hogy megfelelő törvénymódosító javslatot terjesszen elő. Hát tessék mondani, lehet így dolgozni? Vajon nem így válik-e — ez csak példa — lassan kormányozhatatlanná az ország? Nem tudok egyetérteni az ilyesfajta felfogásokkal és azzal, hogy ezek a nézetek és hasonló nézetek nem kerülnek megfelelő visszautasításra, egyébként én biztos vagyok benne, hogy a parlamentben lesz olyan egy képviselő legalább, aki ezt a témát fel fogja vetni. Ilyen bátorítással különösen. Vagy kinek használ az, elvtársak, valóban itt elhangzott többször — én is csak aláhúzom —, hogy ezekkel a vitákkal elterelődik a figyelem az alapvető kérdésekről, a gazdaság kérdéseiről? Azért ennek az országnak enni kell! Ennek az országnak létezni kell! És hozhatunk mi bármilyen szép Alkotmányt, meg választójogi törvényt, meg akármit, ha a gazdasági kérdésekben nem tudunk ötről a hatra vergődni, akkor nem sokat ér az egész. Felelősségünk tehát nagy, osztom a főtitkárunk véleményét és azt is, hogy indulatok nélkül kellene most ezekről a kérdésekről beszélni, persze nagyon nehéz indulatok nélkül szólni. No, mégis most megpróbálok én a napirenden lévő egyik témához indulatok nélkül^ szólni, ez a többpártrendszerre vonatkozó előterjesztés és javaslat. Én osztom azokat a nézeteket, hogy ezt a folyamatot most már politikai eszközökkel megállítani nem lehet, nem tudjuk, adminisztratív rendőri intézkedéssel pedig pláne nem tudjuk és nem is szabad, vagy nem is lenne szabad. Én azt mondom, hogy a többpártrendszert fokozatosan — Grósz elvtárs erről beszélt — meg kellene kísérelnünk, jó lenne. Ebben sem vagyok biztos, hogy ez sikerülni fog, de én amellett vagyok, hogy fokozatosan kerüljön bevezetésre. Elvtársak! Én abból indulok ki a többpártrendszernél — túl azon, hogy egyik sem —, az egypártrendszer sem, meg a többpártrendszer sem üdvözítő dolog, de magam abból indulok ki, hogy mondjuk és vegyük komolyan is, hogy nemcsak a kommunisták, nemcsak az MSZMP hordja magánál vagy nem is hordja magánál a bölcsek kövét. De mondjuk már meg azt is, hogy az alternatív szervezetek se vindikálják maguknak azt, hogy ők hordanák maguknál a bölcsek kövét. Én azt mondom, hogy majd ha bejegyzésük megtörténik ezeknek a különböző szervezeteknek, úgy egyetértve az előterjesztéssel, hogy a megegyezés, az együttműködésnek az alapja, szerintem is az jó, hogy azért a szocializmus alapján, a szövetségi rendszerhez való tartozás — bár ebben már nem vagyok olyan biztos, hogy ez sikerül — valahogyan keresztülvinni vagy megoldani [sic!]. Más szóval tehát, mindazokkal szövetkeznünk kell nekünk, akik tulajdonképpen a társadalomnak a szocialista megújulását akarják, és akik hajlandók is ilyen alapon együttműködni. Nekem határozottan ez a véleményem. Elvtársak! Én azt mondom, nekünk azt kellene kifejezésre juttatni, talán még eb59