A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

a szakaszba, amikor már nemcsak kidolgozunk, hanem összegezünk is. Legalábbis ez az írás és a szóbeli bennem ezt a reményt és lehetőséget kelti. Amit hallottam, biztató és jó, tisztességes, látva több párt, pártkezdeményezés, csoportosulás programját, itt gazdasági felelősségről is szó van, ami másoknál inkább kirótt feladatként jelenik meg. Én is társulok azokhoz, akik úgy fogalmaztak, hogy a leírtakat, ami nekem úgy tűnik, mint amikor egy lexikont szerkesztenek, és a címszavak megvannak, de a címszavaknak a körülírása még nem precíz. Hallatlan szigorú rendbe kell szedni ezeket címszavakat, egymáshoz csoportosítva és akkor valójában az általunk kívánatost fogjuk kifejezni. Szerintem jó a műfaj. Azt is mondtuk a múltkor, hogy egy rövid távra szóló mondanivaló kell ebben a kavalkádban, ami jelenleg található. Ha mindenki nyilatkozik önmagáról, vagy az önmaga szervezte pártról, a pártok egymás közötti viszonyáról, esetünkben nyilván kérdeznek bennünket a párt múltjáról, nyilatkozik mindenki pluralizmusról, többpártrendszerről, demokratikus szocializmusról, intézményrendszerről, hatalomgyakorlásról, nohát mindebben a kavalkádban feltétlen szükséges és indokolt, amit most vállalunk, hogy mire törekszik a Magyar Szocialista Munkáspárt. A műfaji jegyek között van egy olyan, amit mások nem használnak okkal, és ennyivel könnyebb a dolguk. Tudniillik nem hatalmon lévő pártok. Mi hatalmon lévő párt vagyunk és nem egyszerűen csak a szándékot, hanem valahol a szándéknak a napi gyakorlattal való összevetése is egy ilyenféle nyilatkozatban is elkerülhetetlen. Ezt mindjárt úgy is szeretném ajánlani, mint egyik rendezőelvet és egyik szempontot a fogalmazványhoz. Ezek után néhány hangsúly a szerkesztéshez. A cím: Szabadság, igazságosság, szolidaritás — nagyon olvasmányos, fülbemászó, mégis a „Liberté, Égalité, Fraternité!" jut eszembe és a szabadság itt a magyar szóhasználatban tágabb, mint ahogy mi akarjuk; itt személyes szabadságról beszélünk. Ajánlanám meggondolni, mert illik a mondanivalóhoz, ha ilyet akarunk, akkor úgy mondjuk, hogy demokrácia, igazságosság, szolidaritás. A személyes szabadság a demokrácia fogalmában nagyon jól definiálható. A másik ilyen ajánlott hangsúly a párt kérdése, és itt [már] azt gondolom, hogy nagyon élesbe fogunk lőni. A rövidség kedvéért mondom csak. A múltkor elkerültünk egy pártszakadást; a pártszakadást viszont még nem kerültük el olyan tekintetben, hogy más, mások, más ügyek kapcsán még előjöhet. Meg kell újulnia az MSZMP-nek, s a megújulásnak különféle módja létezik. Azt, hogy mi most a pártot definiáljuk, az egyúttal azt is mutatja, hogy milyen párt akarunk lenni. Fogalmazzuk meg ebben az összefüggésben. Érdekes dolgokat hall az ember, aztán számol. Hallottam — általam nagyon tisztelt elvtársunktól, ő a Központi Bizottság tagja —, hogy már nagy különbség nincs köztünk és a szociáldemokraták között. Odafigyel az ember, gondolkodik rajta, aztán elkezdtem számolni, hogy én már a szociáldemokrácia gyakorlatát nem ismertem, de ismertem a leírásokat. Sokakkal együtt úgy neveltek, hogy a rózsaszín nem a legjobb szín, a vörös az egyértelmű. Vajon, ha mi így beszélünk, és az MSZMP-nek a jövendőbeli tartalmát fogalmazzuk meg, akkor hogy helyes ez? Hogyan tudjuk tartalmasítani? A szövegben nekem tetszik a leírás, csak ilyenképpen látom szükségét összerendezni és ajánlok egy dolgot megfontolásra. Ha mi a pártunk jellegét akarjuk és nem leíró módon, de mégis üzenetszerűen rögzíteni, nem használhatnánk-e az egyébként közkeletűen forgalmazottat, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt reformkommunista párt? És mondhatjuk utána, ami nagyon illik hozzá — a 8. oldalon fogalmazott —, hogy a munkásmozgalom évszázados hazai és nemzetközi 498