A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

tapasztalataira építő, egyesült párt. Nem tagadva a tartalmat, de figyelve arra is, hogy az MSZMP tagságának a zöme az előbb mondott módon nőtt föl és iskolázódott. A párt megújulása érdekében ennek a pontos definiálása nagyon kell. A másik ilyen csomópont — nem kerülném meg^ nem kerülhetjük meg, az MSZMP-nek a múltjához való viszonyát egyértelművé kell tenni végre, mert téblábolni fogunk és csetlünk-botlunk körülötte. Az egyes embernek az önmarcangolásától a pártnak a legitimitásáig bezárólag, mindenféle gondunk van. Én azt hiszem, hogy lassan összeáll, az előadói beszéd ezt már jobban példázta. De valamiféle rendet kéne teremteni és mondjuk ki, másutt már fogalmaztuk, itt is sokaktól elhangzott, szigorú elhatárolódás a sztálini modelltől, szigorú elhatárolódás a törvénysértésektől és nem használnék mettől meddig időhatárokat. De ugyanakkor én merem vállalni és személy szerint föl is vállalom a dinamikusan megújulni tudó Magyar Szocialista Munkáspártot, amelyik egy nagyon nehéz helyzetből hozta föl az országot, óriási erkölcsi tartalék, nagy hagyaték, erről lemondani egy borzalmas vétek lenne. Valahol letisztítanám azt, hogy az újnak az igénye úgy jelenjék meg történelmietlenül, hogy azt a múltunkon feltétlenül számon kérjük, azt a vonást, amit ma gondoltunk ki, és ma fogalmaztunk meg. Miután én magam is azok közé tartozom, akik a megújulásnak sokféle önvizsgálódását végzik el, és módom is volt követni ezt az időszakot, mi az, amit én ebben az elhatárolódásban szükségesnek látnék kimondani? Meg merném fogalmazni, egyik nagy gondunk volt, nem újként mondom, csak így csoportosítva, a tagság nélkül politizáló pártvezetés. Itt volt az egyik nagy hibánk, mély meggyőződésem. Megannyi példája volt, számos vita esett, példák sokaságát tudnám felsorolni, az egyik nagy gondunk ez volt, és ennek isszuk a levét. A másik, amelyik nagyon kedves volt és nagyon jól viseltük, aztán bizony mégiscsak valahol az inercia innen támadt, ez a paternalizmus. Ez egy örök tanulság. Nem bántóan, de mint valóságot meg kell mondani, hogy ez nem lehet egy demokratikusan szervezett pártnak, egy modern pártnak a belső működésére alapvetően ránehezedő vonás. Tisztázatlan fogalmak: amikor mindig a folyamatosságot emlegettük, noha annak mondtuk a tartalmát is, de én ezt elhagynám és azt mondanám, hogy a megújulás, a folyamatos megújulás, az lehet az igény, és az lehet a fő jellemző. Itt a folyamatosságra, és nem a megújulásra tettük a hangsúlyt. S elhatárolnám magunkat attól, amit ebben a teremben 74—75-ben hoztunk, a hibás gazdasági és elosztási politikától. Jól emlékszem arra a vitára, ami itt hangzott el, nagyon szenvedélyes volt. Az egyik iránya az, amikor azt mondtuk, megállítjuk az olajválságot a határon, a másik iránya az volt, amikor azt mondtuk, hogy szocializmus 4—5 százalékos gazdasági fejlődési dinamika nélkül nem létezik. Itt hangzott el, itt volt rosszul állítva a váltó, és utána ez a váltó igazából véve nem működött. Én ezekben látom azokat a csomópontokat, amelyek a múlthoz való viszonyunk rendezéséhez megfogalmazhatók és megfogalmazandók. A következő csomópont épp abból adódik, mert hatalmon lévő pártról van szó; nem egyszerűen csak deklarálni, hanem közben működni, élni kell. Egy átmeneti időszakról van szó. A múltkor megtárgyaltuk ennek az időrendjét, én ma is azt tartom jónak — Medgyessy Péter elvtárs ma kifogásolta —, de a mondanivalóm szempontjából az időtartam az érdekes. Valamit nekünk mondani kell az átmeneti időszakra is, lett légyen az egy esztendő, vagy kettő, hogyan gondoljuk? Ez az átmeneti időszak nemcsak történülik, [sic!] ahogy mondják, hanem vezénylődik is, befolyásolható is, és ezeken a megbe499