A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

amivel az előkészítés során, a kidolgozott javaslattal, és a Politikai Bizottság ülésén az ezzel kapcsolatos vitában, a Politikai Bizottság elé tett javaslattal magam sem éltettem egyet. A javaslat alapján ez szerintem szinte kezelhetetlen. Azonban az eddigi észrevé­telek során én azért nem szólaltam fel, mert — és itt a döntés miatti bizonytalanság késztetett erre — talán nem kapott kellő figyelmet Fejti elvtársnak az a megjegyzé­se, hogy itt most nincs szó arról, hogy ezzel kapcsolatban milyen jogi megoldások és milyen további döntések születnek az 1945 utáni esztendők koncepciós pereiben, hogy itt mi legyen a megoldás. Hanem arra szólna a Központi Bizottságtól itt a jóvá­hagyó tudomásulvétel, hogy ezeknek az ügyeknek az áttekintése és számbavétele történjék meg. Hogy mi legyen a továbbiakkal kapcsolatban, erről a Politikai Bizottságnak, kor­mánynak és ha szükséges, akkor még a Központi Bizottságnak is majd jelentést kell tenni. Úgyhogy ez a javaslat most szerintem ebben az értelemben így elfogadható, figyelembe véve azonban azt, amit itt Molnár elvtársnő mondott, és amit Aczél elv­társ megjegyzett. Én szükségesnek tartanám, hogy a Központi Bizottság ezt most itt vegye tudomásul, és a Politikai Bizottság ezt az ügyet ismételten még tekintse át, a részletekkel kapcsolatos megoldások végiggondolása miatt. SZŰRÖS MÁTYÁS elvtárs: Köszönöm. Tökei Ferenc elvtárs. TŐKEI FERENC elvtárs: Tisztelt Központi Bizottság! Aki megfordult az idei filmszemlén, az tudja, hogy ezek a problémák a levegőben vannak. Nem lehet a politikai döntéssel várni. Meggyőződésem szerint politikai döntést kell hozni az anyag, a rendelkezésre álló anyag felülvizsgálatának megindításáról, és ezt a Köz­ponti Bizottság döntéseként kell nyilvánosságra hozni minél előbb, de nagyon óva­tosnak kell lenni most ebben az időpontban. Már — hogy is mondjam — a körülha­tárolás dolgában is. Fejti elvtárs ugyanis azt mondotta, hogy 1945-től 1962-ig volt koncepciós perek felülvizsgálásáról van szó, a csomagok közül viszont hiányzott a Nagy Imre-per és egyéb dolgok 1956 körül stb. Azonnal rákapcsolnak, véleményem szerint vala­hogyan nagyon e tekintetben nem szabadna egyelőre, most kötelezettséget vállalni, hanem valami olyasmi megfogalmazást kellene használni, hogy 1945-től máig (zú­gás a teremben). Nem hiszem, hogy rosszabb, nemcsak nagy koncepciós perek voltak és vannak, hanem joggal egy sereg visszaélés történt az elmúlt években is. Ezt a dolgot valahogy, ha 1962-vel rögzítjük, akkor óhatatlanul a Nagy Imre-per problematikája is bekerül a csomagtervbe, vagy akkor be kell venni. De ebben a pillanatban meglehetősen szerencsétlen dolognak tartanám. Köszönöm. SZŰRÖS MÁTYÁS elvtárs: Köszönöm Tőkei elvtársnak. Ki kíván még szóim? Tessék parancsolni, Grósz elvtárs kér szót. GRÓSZ KÁROLY elvtárs: Én kezdeményeztem, hogy a Központi Bizottság elé hozza a Politikai Bizottság ezt a problémát azért, mert nem vállalhatja a felelőssé­get a Politikai Bizottság magára ebben az ügyben. Mi csak arra kérünk döntést, ,,csak"ot tudatosan fogalmaztam, hogy legalább tájékozódjunk és tudjuk, hogy mit kell elintézni. Egy év múlva nyugdíjba megyek, és nem tudom, hogy mi van ezekkel az ügyekkel. Nem egyéni kíváncsiság hajt eb­ben, szeretném világosan megmondani! De ez a vezetés felvállal egy olyan terhet, ami mögött nem tudja, hogy mi a tartalom. 399

Next

/
Thumbnails
Contents