A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)
tak, s a történteket jelentve Bata Istvánnak, újra parancsot kaptak, hogy a pisztolyt és a kézigránátot zsebbe rejtve jussanak be a Rádió épületébe. Az összeköttetés hiánya, a fegyverhasználati tilalom következtében csak 30—40 fő jutott be végül is nagy nehezen, míg a többiek kívül rekedtek, s az ellenforradalmárok zsebükből kiszedték a pisztolyokat és a kézigránátokat. Tehát kutatni kell, s a tények bizonyítanak. De vajon igaz-e a katonai vezetés tehetetlensége? Nyilvánaló, bármiféle rendszerben a felső politikai és államvezetésnek kell arról dönteni, hogy a hadsereg miféleképpen viselkedjen. Használjon fegyvert, ne használjon, mikor használjon. Lehetetlen, hogy a katonai vezetés döntse el. [Én magam ez ellen a leghatározottabban tiltakoznék.] Nincs is ilyen a világon szerintem. Ahol katonai puccs van — elnézést —, ott lehet, de az egy más valami. Ezért az a véleményem, a katonai kérdés, amikor már a fegyverek szólnak, kulcskérdés az ellenforradalom, nem ellenforradalom, felkelés, nemzeti felkelés — mindennek a megítélésében. Mélyen egyetértek Berend elvtársnak azzal a javaslatával, hogy se egy fél mondat, se egy mondat nem elégséges. Sokkal bonyolultabb ez. Hogy tudjuk ezt ma megoldani? Egyik fő kérdés, amire választ várnak tőlünk a mi párttagjaink és a társadalom, meg szélesebben. Én ezt nagyon megfontolandónak javaslom, értsünk vele egyet, próbálkozzunk, és fogadjuk itt meg. Nem fogadalmakra akarok itt buzdítani, csak ha mindenki egyetért, valahogy ezt juttassuk kifejezésre, hogy őrizkedjünk az ilyen szélsőséges megállapításoktól, mint amire én próbáltam itt rögtönözve reagálni, hogy hányszor változtattunk olyan kérdésben, ami ennek a népnek, ennek az országnak ma is nagyon lényeges kérdés. A jövő szempontjából én is azt mondom, nagyon fontos, hogy milyen választ adunk erre. Végül, Berend elvtárs, mélységesen nem tudnék egyetérteni ezekkel az emlékmű-históriákkal. Én Bécsben láttam, az első és a második világháborúban hősi halált haltak neve tartomány szerint óriási albumokban benne van. Megragadta a figyelmemet és helyeslem is, hiszen egy világháborúról van szó. Itt azonban nem erről van szó. És nem tudom ezt elképzelni. Azoknak, akik hősi halált haltak, mindenhol állítottunk tisztességes emlékművet, így tudom. Nem tudom elképzelni, hogy most ugyanott, például a Köztársaság téren, valami más névsort is megörökítsünk, vagy bármiféle emlékművet. Ne kacérkodjunk. Kérem a Politikai Bizottságot, hogy ne fogadja el ezt a javaslatot. S végezetül a nyilatkozat, ha elegendő volt az érvem, amit elmondtam, ezt a nagyon magasra értékelt minősítését ennek a munkának, én nagyon kérem, enyhítsük. Mondjuk azt, hogy folytassák a munkát, nem befejezett munka, terjesszék ki rnindenre a kutatást, amire szükséges. Ne értékeljük ilyen magasra. Elnézést, köszönöm szépen. SZŰRÖS MÁTYÁS elvtárs: Köszönöm Kárpáti elvtárs felszólalását. Következik Vastagh Pál elvtárs. Míg ideér a mikrofonhoz, bejelentem: nemcsak Kárpáti elvtárs, többen felvetették, hogy a közleménynek az 56-ról szóló részét készítse el az ebédszünet végéig a szerkesztőbizottság. Ezért azt kérem, hogy a bizottság tagjai a déli szünetben, az ebédszünetben Fejti György elvtárs szobájában találkozzanak. Köszönöm szépen. Tessék. \ASTAGH PÁL elvtárs: Tisztelt Központi Bizottság! Én egy olyan szempont kiemelésével szeretnék az eszmecseréhez csatlakozni, ami elsősorban azt tükrözi, hogy a jelenlegi politikai helyzet miképpen fejeződik ki a pártmozgalom egy kö118