A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

azzal is vitába szállt, hogy itt egyhangúlag születtek volna a döntések. Viták persze voltak, de azért a döntések lényegében kétségkívül egyhangúlag születtek. Engem az 1975 és az 1985 közötti évtizedben kétszer ért az a megtiszteltetés, hogy meghívást kaptam a Központi Bizottság ülésére. Az 1975-ösre véletlenül emlékszem — én is szelektív memóriával azért —, mert akkor vitában voltam, és arra is emlékszem, hogy mivel vitatkoztam; 1975 az olajválság utáni időszakkal kezdődő gazdasági problémák jelentkezése; Veres elvtárs amellett érvelt például akkor, hogy akkor ez most megtaníthat bennünket arra, hogyha tőkésekkel kereskedünk, ha tőkés gazdasággal lépünk kapcsolatba, akkor a tőkésektől, a tőkés piactól ilyen pofont kapunk. A tanulság tehát, hogy ettől el kell gyorsan fordulni. Azokban az első években természetesen nem volt könnyű megítélni a helyzetet, csak azt szeretném ezzel mondani, illusztrálni, hogy nem kis körben vannak ilyen nézetek. Nagyon örültem, hogy ez elhangzott itt, amit Veres elvtárs mondott, mert itt a helye ezeknek az érveknek és álláspontoknak, de itt a helye a vitának is ezekkel az érvekkel és álláspontokkal, ha a párt további útját zökkenőmentessé kívánjuk tenni.^ Tisztelt Központi Bizottság! Végül néhány szó a többpártrendszer ügyében. Én magam is teljesen egyetértek ezzel a kiváló javaslattal, amit főtitkárunk előterjesztett. Végre, valóban most már eljutottunk idáig, elég lassan született meg ez az állásfoglalásunk. Azt gondolom, hogy itt is részletesebb és pontosabb indoklásra kellene törekedni a nyilatkozatunkban majd, sokkal pontosabbra. Fejtsük ki ebben, hogy véleményünk szerint nincs igazán felkészülve a társadalom és a politika még a többpártrendszerre. Tehát, ahogy itt a vitában el is hangzott, fejtsük ki, hogy átmenetre van ebben szükség, mert robbanásveszélyek is lehetnek, a politikai harcok olyan kiéleződése, ami egy kritikus, nehéz gazdasági szituációban, mikor erős kormányra van szükség, és nem a kormány meggyöngítésére, akkor ezeket figyelembe véve kell az átmenetet vezérelni. Ezeket mind érdemes kifejteni. Ezek valóságos érvek és nem mellébeszélések. És, ha ezt nem mondjuk meg, a valóságos érveket, akkor tényleg nem tudjuk megnyerni hozzá az embereket, hogy miért kell átmenet, és mi az, amit mi akarunk. Ugyanakkor viszont én is azokhoz csatlakozom, Horn volt az első, aki ezt mondta, de sokan mások is, Nagy Imre, Katona Imre, ne azt az érvelést használjuk, hogy ebbe most már belesodródtunk a hibánkból. Már nem tudunk mást csinálni, sajnáljuk, de így van. Azt hiszem persze, sok mindent sajnálunk ebből, mert sok a hibánk benne, sok mindent el tudtunk volna kerülni, de alapjában a történelmi felismerésünk mégiscsak az, és már a pártértekezleté is az volt, hogy nem jó az egyszemélyi hatalomhoz vezető struktúrák fenntartása, és ennek végső biztosítéka tényleg valamiféle pluralizálása a hatalomnak. És ma a legjárhatóbb útja ennek egy ilyenfajta koalíció. Tehát ezzel az elvi egyértelműséggel mondjuk ki, és nem azért, hogy belesodródtunk ebbe. Itt egy mondattal reagálnék Kállai Gyula elvtárs tegnapi első felszólalására; ő azt mondta, hogy ebből az anyagból az utolsó tizenöt évről mintha az derülne ki, mintha maguktól alakultak volna a rossz folyamatok. Persze, nem maguktól alakultak a rossz folyamatok, de azért a legfőbb tanulsága ennek a tizenöt évnek is az, a legutolsónak is az, hogy a rossz struktúrák voltak itt a hibásak, a politikai döntéshozatal rossz struktúrái, amibe végül is a személyek valahol mindig beletorzulnak, mert a rossz struktúrák miatt ez a beletorzulás szinte elkerülhetetlen, ha hosszú időszakról van szó. Ezzel fejezném be tisztelt elvtársak, én is úgy érzem — azt hiszem Katona Béla 108