A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)
De másért is izgatja az embereket 56. Nemcsak a múltjukat keresik itt, hanem sok hasonlóság van, ha nem is azonosság. Hasonlóság egyben biztosan van: egy nagy átalakulás közepén vagyunk, amikor a régi már nem tartható, az újnak fejlődni kell, félnek az emberek attól, hogy itt valami berobbanhat. És ezért is akarnak tisztán látni, és véleményem szerint ezért is kell. Mi lett abból, ami 1956-ban egy nemzet jogos indulatával indult el a jobb szocializmusért való tüntetéssel! Hogy lett ez azzá, amiért a Mindszenty végül a Nagy Imrét akarta, akit már kiplakátoztak, hogy pusztuljon Nagy Imre, bíróság elé állítani a bukott rendszer minden más örökösével együtt! Hogy Kovács Béla nyilatkozta, a Kisgazdapárt kilenc évet szovjet börtönben töltött volt főtitkára, mint államminiszter: 15%-ot kapott volna akkor a fölgyújtott indulatok közepette az egész volt baloldali blokk, beleértve a régi Kisgazdapártot, Parasztpártot, Szociáldemokrata Pártot és Kommunista Pártot. Ez történelmi kérdés. [Tessék most nekünk valami nyugodt, visszakanyarodva a régi tisztességes értékeléshez, de] ne csináljunk úgy, mintha semmi se történt volna. És nyugodtabban lennénk akkor, ha nem kellett volna bélyegeket osztani. Én azt hiszem, nem fogom Lukács alapján, amit írtam, hogy Nagy Imre az eseményekkel sodródó, szerencsétlen, tragikus sorsú ember volt. Ez tartható azért is, mert akkor elkerüljük az egyiket, hogy az anyja hasában áruló volt, és elkerüljük a másikat, hogy ő volt a legmegfelelőbb ember ennek a nagyon nehéz krízisnek a levezetésére. Én tehát azt hiszem, hogy ezt úgy kéne tisztességgel kimondani, hogy ne sértett tisztességes emberek maradjanak, hanem minden oldalon az igazságnak tényleg megfelelően próbáljuk megcsinálni. A következő dolog, amiről itt csak egy mondatot szeretnék mondani. Nem lesz ez úgy lezárva, ahogy mi ezt szeretnénk, csak megnyugvás lehet. A francia forradalom 200 éves évfordulóján, higgyék el, éles vita van Robespierre, Danton, a többiek megítéléséről, de utcája van Párizsban Roberspierre-nek, Dantonnak, sőt Maria Antoinette-nek is. A történelem másképpen dolgozik, megnyugvást lehet elérni ebben. A következő, amit az egész tanulmányról szeretnék mondani. Én kiválónak tartom ezt a tanulmányt. Az első komoly kísérlet rendkívül rövid idő alatt. Amit én hiánynak tartok, és remélem, hogy Berend elvtársék ezt pótolni tudják, hiszen nem lehetett sok idejük. Az egyik: teljesen hiányzik belőle, hogy milyen nemzetközi körülmények voltak ezekben az évtizedekben. Nem ez a Nyugat volt itt. Egy teljesen más Nyugat állt velünk szemben. Nem lehet úgy csinálni, mintha nem tudnánk — és itt van ez a fiatal nemzedék, amelyik már nem tudja —, hogy hogyan fojtotta meg a magyar reformot a Közös Piac, amikor kitiltotta a magyar húst. Antikommunista kampány volt, amikor ezreket állítottak bíróság elé Amerikában, az Amerikaellenes bizottság az 50-es években. Hogyan erősítette egymást ez a két rossz szélsőség. Akkor lehetne elítélni igazán, hogy Rákosiék ezzel szemben, ahelyett, hogy szövetséget kötöttek volna, irtották a baloldalt és a kommunistákat. Szóval az ítélettel nem lehet sietni. Példaszerűen hadd mondjam: az emberi jogok 1975-ben kibontakozott kampánya alapján nem lehet megítélni a francia forradalmat, és nagy veszélyünk lenne, ha a történelemben a jelen szemüvegén át próbálnánk a múltat megítélni. Én ezt azért is fontosnak tartom, mert kampány folyik itt ebben az országban a Rajk lejáratására, a Pálffy lejáratására is, [már a Nagy Imre lejáratására is,] mint kommunistáéra, nem beszélek Kádár Jánosról és a többiekről. 99