A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

és hogy ezt így ki tudják használni — tőlünk erednek. Mi késlekedünk az igazság kimondásával. Kérem, féligazságokat mondunk ki mi is, és ez a nagy baj. Egy példát mondok, bár itt több elhangzott már, amivel én egyetértek, itt van a Nagy Imrekérdés. Kimondtuk azt, amit véleményem szerint ki kellett mondani, hogy méltóan eltemessék a hozzátartozók. De elvtársak, ezt nagyon jól tudják Önök is, ezzel ez nincs befejezve. Kérem, a tavaszi zászlóbontásnak fő kérdése ez lesz az ellenzék részéről. És mit válaszolnak a párttagok majd? Rendbe van téve ez a kérdés? Nincs rendbe téve. Nem tud érvelni a párttag. Azt mondja majd a párttag, na majd meglátod, hogy lesz még ez másképp is. Ez az értékelés. Nekünk meg kell gyorsítani minden ilyen kérdésben a végleges igazság — ha úgy tetszik — kimondását. Enélkül nem lehet meggátolni a demagógiát és a féligazságoknak a dömpingjét. Ha valakit jogtalanság ér, mi legyünk azok, akik fennhangon hirdetjük, hogy kommunista emberi kötelességnek tekintjük azt, hogy igazságot szolgáltatunk annak, akinek igazságot kell szolgáltatni. Mi legyünk azok. Ne az ellenzék és az ellenfeleink tűzzék zászlóra ezt a törekvést. Ebből következik egy másik dolog, a mi munkánkra. Elvtársak! Azzal a munkamenettel, amit mi folytattunk, sajnos ezeket nem tudjuk megoldani. Mi elodázzuk a dolgokat, hogy majd, majd. Ha igaz az, hogy új helyzet van, ha igaz az, hogy izzó politikai harc van, akkor végig kell gondolni, melyek azok a gyújtópontok, amelyekben erőfeszítéssel, mégis ki kell mondani valamit gyorsabban. Mert akkor helyzeti előnyünk van. [(Közbeszólás:) Hű az istállóját neki!] Ha pedig a társadalom különböző területén felelősségre vonást kell alkalmazni, morálisan, jogilag vagy pártszempontból, akkor ne halogassuk a dolgot, hanem intézkedjünk. Ne nyomásra. Mindig úgy néz ki, hogy valaminek, sajtónak vagy másnak a nyomására csináljuk, különben hagynánk. Ezt nyugodtan felvethetik az emberek. Gyorsan rendbe kell tenni a dolgokat. Annyi minden feladat van. Tehát, ha harc van, ha rendkívüli helyzet van, akkor rendkívüli akcióprogramnak is kell lenni. És ma rendkívüli helyzetet teremt a tömegpropagandában, az agitációban az ellenzék és az ellenség. Itt van a párt kérdése. Rátérnék. Nem tudom, az időből kifutok-e nagyon. (Közbeszólás: már lejárt az idő!) Tehát a párt kérdése. Egyetértek teljesen azokkal az észrevételekkel, hogy a pártnak meg kell újulnia, talán még azt is mondom, valamilyen új párttá kell alakítani a jelenlegi pártot. És ténylegesen, kategorikusan ki kell mondani, meg kell szabadulni a régi hibáktól, sémáktól, és el kell határolni magunkat a szocializmus nevében elkövetett bűnöktől, és el kell határolni magunkat és meg kell szabadulni azoktól az eszmei áramlatoktól is, amit sztálini jelzővel illetünk. De elvtársak! Azokkal értek egyet, akik azt mondják, ez egy hosszabb folyamat, ezt nem lehet így egyből kijelenteni. Ha ez hosszabb folyamat, akkor ez befolyásolja a Központi Bizottság, a Politikai Bizottság munkáját is. Ebben a hosszabb folyamatban azt nem lehet megtenni, hogy odadobjuk a gyeplőt az alapszervezetekhez, vagy a megyékhez és így tovább. En most is állítom, és a legutóbbi hozzászólásomban is ezt erősítettem, ebben a helyzetben a centrális irányításnak óriási szerepe van olyan értelemben, hogy egyértelműen kell a vezetésnek kimondani, milyen irányba kell menni. Mert a pártszervezetek nem tudnak átállni. Itt vetődik fel — darabosan mondom most, mert az idő kevés — az egység kérdése. Én azt mondom, hogy az egység kifelé nagy tartalmi kérdést jelent a pártszervezetek felé. Ha egység sugárzik ki, és erő sugárzik ki a pártvezetésből, az cselekvéssé válik lent. Ma nem ez sugárzik ki a Központi Bizottságból. Én azokkal értek 96